szerző:

A legtöbb helyen lépcsőjáróként említett rugós játék régen nagy sláger volt a gyerekek körében, éppen ezért sokan nosztalgiával próbálhatjáki ki ezt az ingyenes mobil játékot.

Előre szólunk: az Androidra ingyen letölthető Wire Walk messze nem a legszebb grafikájú és legjobban kivitelezett alkalmazás játékajánlóink közül, mégis sokak számára nagyon érdekes lehet. Régen ugyanis nagy sláger volt a gyerekek körében az a rugós és színes játék, amelyet a legtöbb helyen lépcsőjáróként/lépegetőként emlegetnek, angolul pedig a "slinky" néven. Lehetett kézzel is ügyeskedni vele, de egy lépcsőről elindítva érdekesebb volt, hogy meddig jut el. Ebben a játékban is ez a cél.

©

A játék indulásánál egy határozott ujjmozdulattal el kell indítani a lépcsőjárót, és ezután már nem is érhetünk hozzá. A lépcsőfokokhoz viszont igen, ugyanis figyelve a játék mozgását és sebességét meg lehet tippelni, hogy a következő lépcsőfoknak hogyan kellene állnia a továbbhaladás érdekében.

Gyorsnak kell lenni, hiszen a lépcsőjáró nem áll le, mi pedig kézzel szélesíthetjük és szűkíthetjük a következő lépcsőfokokat, valamint feljebb emelhetjük és lejjebb is vihetjük őket. Minél tovább halad a játék, annál több pontot szerzünk.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.


Cikk megosztása
Címkék