szerző:

Lezajlott a DeepMind második fordulója, és az ember-gép Go-meccsen ismét az utóbbi győzött.

Történelmi pillanat volt a tegnapi: a Google mesterséges intelligenciája legyőzte a világ legjobb Go-játékosát a DeepMind kihívás első fordulójában.

Ezzel persze még nem ért véget a rangadó, és már le is zajlott a második menet. Ez alapjaiban különbözött az előzőtől, akkor ugyanis az AlphaGo igen agresszíven játszott, arra kényszerítve Lee Se-dolt, hogy adja fel. Az újabb összecsapásban viszont a gép néhány váratlan húzást tett, és ezzel ismét sikerült diadalmaskodnia. Az AlphaGo az első olyan számítógépes program, amelyiknek sikerült legyőznie a legendás Se-dolt. Korábban is győzött már a gép, akkor a francia nagymesterrel szemben remekelt.

©

A jelenlegi DeepMind kihívásban tehát már két győzelme van a gépnek, de mivel a rangadó ötfordulós, még Sedol is lehet a végső győztes. A nyertes jutalma egymillió dollár, ha az AlphaGo nyer, a Google jótékony célokra firdítja ezt.

A Go egy rendkívül összetett játék, ezért is jelent igazi kihívást a számítógép számára. Ha az AlphaGo nyerné meg mind az öt mérkőzést, az igazi vízválasztó lehetne a mesterséges intelligencia történetében.Most egy nap pihenő következik, majd szombaton a harmadik fordulóra kerül sor, amely élőben követhető a DeepMind YouTube-csatornáján.

Cikk megosztása
Címkék