szerző:

Nem véletlenül időzíthette éppen március 21-ére az Apple azt az eseményt, melyen az új (kisebb, olcsóbb) iPhone-t és egy új iPadet is bemutathatnak.

Steve Jobs zárta a “one more thing” (még egy dolog) formulával termékbemutatóit, a kifejezés elhangzása után az addigiak mellé egy másik, váratlan új terméket is bemutatott. A kifejezés most Tim Cooknak fokozottan érdekes lehet, de nem egy új termék miatt.

Az Apple alighanem azért is éppen azért szervezte március 21. hétfőre nagyszabású sajtóeseményét, mert egy nappal később, kedden kell megvédeniük magukat a Fehér Ház vonatkozó bizottsága előtt az FBI által indított eljárásban. Mint ismert, a nyomozó iroda, miután hónapokon át nem tudta (nem tudja) feltörni egy terrorista iPhone-ját, egy szövetségi határozattal arra utasította az Apple-t, hogy segítsen a hatóságnak létrehozni egy kormányzati hozzáférést biztosító hátsó bejáratot.

©

Szinte biztos, hogy a bizottsági meghallgatás előtti napon az FBI kérését alkotmányellenesnek nevező Tim Cook kihasználja majd a fokozott és koncentrált nemzetközi médiafigyelmet arra, hogy üzenjen valamit akár az amerikai kormánynak, akár a felhasználóknak. Elképzelhető az is, hogy az Apple-vezér március 21-én jelenti be azt a New York Times által nemrég megszellőztetett megoldást, mellyel az Apple nagy pofont adna a kormányoknak: úgy módosítanák az iPhone-ok szoftverét, hogy a későbbiekben még ők se legyenek képesek a feltörést lehetővé tévő kódokat juttatni a készülékekre, akkor sem, ha erre kötelezik őket.

Cikk megosztása
Címkék