szerző:

A netes bűnözők 1 milliárd dollárt akartak lopni. Egy helyesírási hiba szólt közbe.

Minden idők egyik legnagyobb online bankrablását akarták végrehajtani nemrég Banglades központi bankja ellen – számolt be róla a Reuters. A kiberbűnözők összesen 1 milliárd dollárral akarták megrövidíteni a pénzintézetet, egy amatőr hiba miatt azonban (szerencsére) nem sikerült.

A hackerek megszerezték a banki átutalásokhoz szükséges kódokat, amivel több részletben akarták elküldeni a pénzt a Fülöp-szigetekre. A terv az volt, hogy ott zsetonra váltják, majd a zsetonokat beváltva ismét pénzt csinálnak belőle, amit végül több hongkongi számlára kellett volna elküldeni.

A dolog működött is, négy átutalást sikerült gond nélkül teljesíteni, így összesen 81 millió dollárt (kb. 23,5 milliárd forint) sikerült megfújniuk. Az ötödik 20 millió dolláros tételnél azonban megakadt a rendszer, mert a kedvezményezett Srí Lanka-i nonprofit szervezet nevét elírták. A "foundation" (azaz alapítvány) szó helyett ugyanis a "fandation" szót írták az átutalási megbízásba. A bank felvilágosítást szeretett volna kérni a hibáról, ezért leállították a transzfert.

Végül a New York-i Federal Reserve Banknak tűnt fel, hogy szokatlanul nagy a pénzmozgás a számlákon, ezért értesítette az érintett pénzintézetet. A bangladesi központi bank szerint azonban a szervezet többet is tehetett volna azért, hogy megállítsa a hackereket, ezért a kormány most kártérítési pert fontolgat, amiből a hiány egy részét pótolnák.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.