szerző:

Minden részletet elárult a Sony a PlayStation-játékokból virtuális valóságot varázsoló szemüvegéről, ami a versenytársakhoz képest kifejezetten olcsó lesz.

Ahogy sejtettük és ahogy piacilag logikus, a karácsonyi szezonban már a boltokban lesz a Sony virtuális valóságot megjelenítő szemüvege. A PlayStation VR októberben jelenik meg – ezt jelentette be a vállalat a San Franciscóban zajló GDC játékfejlesztői konferencián.

Az eseményen az is kiderült, hogy a Sony beveti az árfegyvert, a VR headset kifejezetten olcsó lesz. Miközben a Facebook-féle Oculus Rift európai ára 699 euró (kb. 217 ezer forint), a HTC Vive-ért pedig felénk 899 eurót (kb. 280 ezer forint) kérnek, a PlayStation VR mindössze 399 euróba (kb. 124 ezer forint) kerül majd.

Igaz, a Sony-headset használatához szükség van egy PlayStation 4 konzolra is, ami még egyszer annyiba kerül, mint maga a szemüveg. De a fenti számok alapján jól látható, hogy a két eszköz együtt kerül nagyjából annyiba, mint a konkurensek szemüvegei – és azok használatához pedig még egy viszonylag erős PC-re is szükség van, az szintén nincs ingyen.

A 399 eurós árért egy 5,7 colos OLED képernyővel rendelkező headsetet kapnak majd a felhasználók, 1920x1080-as felbontással, másodpercenkénti 120 képkocka megjelenítésének képességével – ez utóbbi kifejezetten fontos az élvezhető virtuális valósághoz. Szintén fontos a válaszidő: a Sony azt állítja, hogy a felhasználó mozgására 18 milliszekundumnál is gyorsabban reagál majd a PlayStation VR. A fejmozgás 360 fokos lekövetését a headsetre szerelt 9 szenzor biztosítja majd.

©

Mindez persze mit sem érne, még az alacsony árral együtt sem, ha nem lenne sok kompatibilis VR-tartalom, de ezen a téren egyértelműen a Sony van a legjobb helyzetben: a játékipar vezetőjeként rengeteg erős kapcsolattal rendelkezik az iparágban. Ennek köszönhető, hogy még idén 50 virtuális valóságban űzhető játék lesz majd elérhető PlayStationre. A programokból eddig 17 ismert, ezek listáját itt találja. (Egyet már előre elárulunk: köztük van a Star Wars is.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.