szerző:

A közösségi finanszírozás keretein belül gyűjtik a pénzt egy olyan okostelefonos játékra, amely a szó szoros értelmében életmentő lehet Afrikában.

Megdöbbentő számok: évente több mint 470 ezer újszülött hal meg Afrikában a születése napján, és legalább egymillióan 28 napon belül a megfelelő ellátás hiánya miatt, és ez a szám egyre csak növekszik.

A Life-saving Instruction for Emergencies (LIFE) projekt keretén belül, a közösségi finanszírozás égisze alatt olyan okostelefonos játékplatformot fejlesztenek, amellyel talán csökkenteni lehetne az említett számokat. Mindez összhangban van a WHO azon becslésével, amely szerint e halálozások kétharmada elkerülhető volna a megfelelő sürgősségi ellátással és beavatkozásokkal.

©

A játék a betegségek felismeréséhez nyújtana segítséget mintegy két és fél millió egészségügyi dolgozónak Afrikában, ráadásul úgy, hogy olcsóbb készülékeken is futtatható lenne, így nem volna szükség hagyományos képzésre. A játék fejlesztői úgy gondolják, hogy alkalmazásukkal amúgy is jobban beivódnának a tudnivalók, mintha azt egy unalmas előadás keretében hallgatnák.

Ha 100 ezer fontnál több adomány összejönne, elkészülhetne a játék 3D-s, sőt virtuális valósággal kombinált változata is.

Cikk megosztása
Címkék