szerző:
hvg.hu

A logóváltás témáját felkapták az elmúlt hetekben, mert az Instagram szörnyű újdonsággal rukkolt elő. Az ilyen változtatásoknak viszont precízen bizonyítható oka van, ami pont az Instagramnak jött be legjobban. Sőt, egyedül az Instagramnak jött be.

Újdonsággal kell előrukkolni és lehetőleg úgy, hogy jobban felkeltse a figyelmet – ez a jelmondat, amit logóváltás előtt a nagy cégeknél hangoztatnak. A vége bukás, siker vagy stagnálás. Azt hinnénk, hogy az Instagram új logója, amely kiakasztotta a felhasználókat, a legnagyobb bukás, de ennek pont ellenkezője történt. A Dragonfly ezt a szakmában legfontosabb technológiával bizonyította be.

0-tól 100-ig terjedő skálán szokták pontozni komoly kamerarendszerrel, hogy az első három másodpercben mennyire ragadja meg szemünk figyelmét egy logó. Ahogy az első képen látszik, az Instagram régi logója 58 pontot ért el, az új viszont 68 pontot.

©
©

Ezzel nem csak 10 százalékot javítottak, de megelőzték a Google logóját is, amely egyébként a régi lecserélése után 2 pontot még esett is a teszten.

©

Az Uber is 10 pontot változott, de minuszban, a régi logó még 63 pontos volt, az új csak 53.

©

A figyelem megragadásában a Facebook új logója sem nyert, 1 pontot veszített, de így is 79 pontos, amellyel túlszárnyal mindekit és legalább újított is, amire néha szükség is van.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.