szerző:
hvg.hu

Barátibb számítás szerint 6, egyébként pedig 11 év óta nem adtak ki új Quake játékot. Az E3 játékszakmai kiállításon kiderült: már javában dolgoznak az új részen.

2010-ben ugyan kijött a Quake Live, de ezt inkább csak a Quake III Arena kicsit felturbózott változatának köszönhetjük, valódi nagy cím legutóbb 2005-ben jelent meg a kultikus játékszériában. A Quake 4 után 11 évvel az id Software bejelentette: Quake Champions néven már készül az új rész.

A bejelentés szerint a játék PC-re már biztosan érkezik, a konzolos verziókról egyelőre nincsen hír, és a megjelenés időpontja sem ismert. Ha látni szeretné az addig érkező újabb képeket és videókat, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!