szerző:
hvg.hu

Egyre csak gyűlnek az érvek a megújuló energiát kinyerő megoldások mellett: napon, esőben.

Bár az elmúlt években óriási fejlődésen mentek keresztül a napelemek – van már például teljesen átlátszó panel és olyan, ami kétszer annyi áramot termel, mint a hagyományos változatok – sokan továbbra is azt mondják, nem elég hatékonyak. Ha nincs elég napsütéses óra, a napelem is feleslegessé válik.

Az IFLScience beszámolója szerint a Kínai Műszaki Egyetem kutatói olyan eljárást fejlesztettek ki, amelynek köszönhetően nem csak a fényből, hanem a rá hulló esőből is képes áramot termelni a napelem. Az eszköz alját egy vékony réteg grafénnal vonták be, ami kölcsönhatásba lép az esőcseppekben található pozitív töltésű ionokkal. Vagyis ha beborul az ég, elég csupán megfordítani a napelemet. (Természetesen nem kézzel, hanem automatikával.)

Mivel az esővízben olyan oldott sók találhatók, amik tele vannak pozitív és negatív ionokkal, egy olyan réteget kellett képezni, ami képes ezeket a töltéseket átvenni. Éppen ezért a grafén réteget ál-kondenzátorokból és különböző pozitív ionokból (ammónium, kalcium, nátrium) készítették el, ami ezekkel kölcsönhatásba lépve elektromos áramot állít elő.

A technológia egyelőre 6,53 százalékos hatékonysággal működik, a fejlesztői előtt álló következő feladat tehát ennek növelése.

Az egye csak jobb napelemek mellett ráadásul a megtermelt energia otthoni tárolása is kezd megoldódni, egyre több eszköz közül választhatunk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!