szerző:
László Ferenc

Egy bármikor könnyen zsebre vágható high-tech tollal nem csak két dimenzióban, hanem akár 3D-ben is alkothatunk. Varázsceruza a javából.

A Varázsceruza című lengyel rajzfilmre vélhetően sokan emlékeznek: ebben a 60-as és 70-es években készült sorozatban a főszereplő kisfiú időről időre előkapott egy szuper képességekkel rendelkező ceruzát, melynek segítségével életre kelő tárgyakat tudott rajzolni. Ami akkoriban egyértelműen sci-fi kategória volt, az enyhe túlzással mára már kézzel fogható valósággá vált, ugyanis nemrégiben feltűntek a színen az első olyan 3D-nyomtató tollak, melyek révén akár háromdimenziós tárgyak is könnyedén előállíthatók.

Az isteni szikra

Történetünk 2012 tavaszán kezdődik, amikor is egy amerikai csapat egy több mint 14 órás 3D-nyomtatási procedúrát követően arra volt kényszerű ráeszmélni, hogy a nagy műgonddal készített tárgyuk nem teljesen tökéletes. Mivel az adott 3D-nyomtatóval nem lehetett az apró problémát utólag orvosolni, és embereink nem kívánták a legelejéről kezdeni a több mint félnapos nyomtatást, jött az ötlet, hogy kellene csinálni egy könnyen kezelhető, akár tenyérben is elférő 3D-nyomtató tollat. Az ötletet tett, pontosabban egy rendkívül sikeres Kickstarter-kampány követte, mellyel 2,3 millió dollárt sikerült összelapátolni a projektre. Ennek folyományaként nem sokkal később napvilágot látott a világ első 3D-nyomtató tollaként jegyzett 3Doodler, melyet 2015-ben a 2.0-ás változat követett, nemrégiben pedig kijött a harmadik változat is, 3Doodler Create néven.

©

Alapelv

Az elődeinél halkabb, gyorsabb és nem utolsó sorban megbízhatóbb működésű 3Doodler Create a működési elvét illetően megegyezik a hagyományos szálhúzásos 3D-nyomtatókkal, így például a közelmúltban általunk is kipróbált Craftbot Plus-szal. Magyarul egy fogaskerekes mechanizmus szépen lassan a készülék belsejébe húzza a szilárd műanyag alapanyagot, amit aztán magas hőfokon megolvaszt, majd pedig finoman adagolva kijuttat magából, és ebből jönnek létre a különböző formák. Az eltérés lényegében csak annyi egy méretes 3D-nyomtató és a kompakt 3Doodler között, hogy a nyomtatófejet az utóbbi esetben nem egy számítógép-vezérléses precíz automatika, hanem a saját kezünk mozgatja. A pontosságot természetesen bukjuk, viszont kreativitás oldalon rengeteget nyerünk.

Mint például.
©

Maga a kütyü egy 16 centiméter hosszú és körülbelül 2 centiméter vastag műanyag rúd, melynek alsó szekciója, vagyis a tollhegy fémből készült. Ennek egyik velejárója, hogy nem árt vigyázni vele, mert használat közben igen forróra hevül. (A gyártó több helyen is felhívja a figyelmet arra, hogy a 3Doodler Creative nem gyerekjáték, de természetesen felnőtt felügyelet mellett nincs akadálya annak, hogy gyerekek is használják.) A hálózati áramra történő csatlakoztatást és a bekapcsolást követően mintegy 60-90 másodpercet kell várni a bemelegedésre (kék fény jelzi a korrekt hőfokot), ezt követően pedig máris betolhatjuk hátulról a kívánt anyagú és színű műanyag alapanyagot, melyet az óramutató járásával megegyező irányban ajánlott enyhén megcsavarni. Ezután már csak 10-15 másodpercet kell várni az extrudálás megkezdésére.

Pofonegyszerű használat

A toll alsó részén két nyomógomb található, melyek közül az egyikkel gyors, a másikkal pedig lassabb extrudálás mellett nyomtathatunk. A kezelés roppant egyszerű: ha ezen gombok valamelyikére egyszer rányomunk, akkor elkezdődik a nyomtatás, ha még egyszer rányomunk, akkor leáll a folyamat, ha pedig egymás után kétszer kattintunk, akkor a cerkából hátrafelé eltávolítható az éppen használt alapanyag. Már amennyiben persze annak hossza nem rövidebb 13 centiméternél, ellenkező esetben ugyanis mindenképpen el kell használni a betárazott mennyiséget. Fontos továbbá, hogy a gyártó ajánlása szerint az inaktív tollban lehetőség szerint soha ne hagyjunk alapanyagot, tehát a valamelyik irányban történő eltávolítást nem szabad elfelejteni.

©

Rajzolhatunk akár egy egyszerű papírlapra is, de ajánlott inkább a gyártó által kitalált műanyag lapra nyomtatni, mert arról könnyebb az elkészült remekművek eltávolítása, illetve ez alá akár sablonokat is elhelyezhetünk. Első körben érdemes egy néhány betűs szó leírásával próbálkozni, természetesen kötött írással: nem mindegy, hogy a cerkát milyen erővel nyomjuk le a lapra, illetve, hogy milyen sebességgel mozgatjuk az eszközt. Kis gyakorlással rögtön komoly sikereket érhetünk el, ha pedig a vonalvastagságot és a merevséget növelnénk, egyszerűen csak többször át kell menni az adott felületeken a készülékkel.

©

Új dimenzió

Ha a 2D már remekül megy, nekifoghatunk a 3D-nek is, rajzolhatunk például egy egyszerű kockát. Első lépésben ki kell jelölnünk a kocka négy alsó sarkát egy kisebb gombóccal, melyeket összekötve rögtön megvan az alsó lap, majd pedig a kis gombócokból elindulhatunk felfelé. Nem kell megijedni, a folyékony műanyag a levegővel érintkezve nagyon gyorsan megdermed, egyedül arra kell odafigyelni, hogy a felfelé húzott vonalaktól ne távolítsuk el azonnal az extrudálás leállítását követően a ceruzát, hanem várjunk 4-5 másodpercet. Bármennyire hihetetlennek is tűnik elsőre, akár 4 centiméter hosszú csíkokat is húzhatunk a levegőbe. És persze egyáltalán nem csak egy kockánál van ez így: a rajzoláshoz érdemes oktatóvideókat keresni a YouTube-on, rengeteg inspiráló darab van fent.

Miből épül a vár?

A 3 milliméter átmérőjű alapanyagból alapvetően háromféle áll a rendelkezésünkre. A kezdők számára a matt ABS-t ajánlja a gyártó, mely 230-240 Celsius fokra hevített műanyag rendkívül gyorsan megköt, így a levegőben történő rajzoláshoz remek társunk lehet. A haladók a 190-200 Celsius fokon olvadó PLA-t is kipróbálhatják, melynek révén merevebb, de egyben ridegebb és törékenyebb alkotások készíthetők. A Flexy nevet kapott alapanyag segítségével pedig flexibilis tárgyak.

©

A 25 centiméter hosszú, 65 színben készülő rudak többek közt fényes, fémesen csillogó, átlátszó és sötétben világító változatban is kaphatóak, sőt flexibilis verzió is elérhető belőlük.

A teszt során rendellenes működést nem tapasztaltunk, de ha a töltelék mégis elakadna a kütyüben, annak egyszerű javításához három apró szerszámot mellékel a gyártó.

Mire jó?

A 3Doodler segítségével új dimenziót kaphatnak a gyerekrajzok: ha az átlátszó műanyag lap alá betesszük gyermekünk rajzát, akkor annak kontúrvonalain végighaladva a gyerekek kézbe vehetik a műanyagból készült kisautókat vagy éppen virágokat. Az oktatásban is komoly szerepe lehet egy ilyen eszköznek, hiszen például kémiaórán látványosan demonstrálható vele az atomok kapcsolódása, technikaórán pedig a prototípusgyártás kezdeti fázisában lehet hasznát venni a készüléknek. A lehetőségeknek itt tényleg csak a fantáziánk szab határt: akár dekorációkat, ékszereket, kisebb cserealkatrészeket vagy telefontokokat is készíthetünk a segítségével. Utóbbit például úgy, hogy a lefelé fordított mobilunk hátára egy szupervékony papírt helyezünk, majd pedig ennek felületét alaposan átjárjuk a 3D-nyomtató tollal.

Eltört alkatrészt is gyárthatunk vele, házilag.
©
Ehhez azért már kell némi gyakorlás.
©

Jobb- és balkezesek egyaránt használhatják a 3Doodlert, melyet akár robotkarra is fel lehet rögzíteni, így a kísérletező kedvűek nagyobb 3D-nyomtató gépet is összebarkácsolhatnak a segítségével.

Verdikt

+: új dimenziót ad a rajzolásnak, egyszerűen elsajátítható a kezelése, fejleszti a kreativitást, sok területen használható.

: a szép munkákhoz sokat kell gyakorolni, drága az alapanyag.

Míg egy normál 3D-nyomtatóért általában több százezer forintot is elkérnek, addig a 3Doodler Create csak 38 ezer forintba kerül. Szerintünk ez konkrétan egy kapudrog: nem túl drága, ugyanakkor pontosan eléri azt a hatást, hogy használóját magába szippantsa az otthoni 3D-nyomtatás világa.

Némi üröm az örömben, hogy az alapanyag igen drága, ugyanis egy 25 szálat tartalmazó, mintegy 40 grammos ABS/PLA csomag 3500 forintba kerül, a flexibilis műanyag hasonló kiszerelése pedig 4500 forintot kóstál. Ebből 90-110 ezer forintos kilónkénti ár jön ki, ami jelentősen meghaladja a Craftbot Plus-ba tölthető műanyag filament 10 ezer forintos kilónkénti költségét.

Summa summarum a 3Doodler Create egy gyorsan megszerethető, bár relatíve drágán üzemeltethető 3D-nyomtató toll, mely játékra, oktatásra és munkára is remekül használható. A profibb felhasználóknak pedig a nemrégiben zárult IFA 2016 szakkiállításon debütált Pro modellt ajánljuk, mely drágább ugyan, cserébe azonban már fém és fa alapanyagokkal is kompatibilis.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.