szerző:

Megváltozott felhasználási feltételek fogadják azt, aki mától belép a MÁV vonatjegyvásárlós rendszerébe. Most azonban nem apró módosításról van szó, a szabályzat módosításának komoly és nagyon jó oka van: bevezették az e-vonatjegyet.

A személyszállító vonatokra már régóta lehet online felületen jegyet vásárolni. Az így váltott jegyeket eddig kétféleképpen lehetett használni: vagy a nagyobb állomásokon lévő automatából nyomtatta ki az ember, vagy még otthon kinyomtatta. Mától azonban az otthon nyomtatott jegy helyett itt az e-vonatjegy.

Az elektronikus jegyet éppen ott és úgy kell megvenni, ahogy eddig lehetett neten a simát. A különbség annyi, hogy nyomtatás helyett elég, ha letöltjük azt bármilyen eszközre, amely képes azt (legalább 160x160 pixeles méretben) megjeleníteni. Tehát a pdf formában (vagy abból kivágott képként) letöltött jegyet a MÁV elfogadja telefonon, laptopon, vagy akár okosórán bemutatva is.

Ezentúl nem kell tehát otthon bohóckodni a nyomtatással, nem gond, ha nincs az adott vonatállomáson automata – akár az állomáshoz tartó buszon ülve is megvásárolhatjuk a jegyünket.

Az e-vonatjegyet korlátozás nélkül bármely vonaton elfogadják, nem csak a feláras vonatokon, ahol eddig is lehetett hasonló megoldással élni. A jegy természetesen csak a rajta feltüntetett személyt jogosítja fel utazásra a jegyen feltüntetett időszakban és viszonylaton. A pót- és helyjegy csak az azon feltüntetett vonaton érvényes.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.