szerző:
hvg.hu

A világ (leendő) legnagyobb akkumulátorgyárában – csak úgy, mint a Tesla más épületeiben – szigorúan tilos fotót készíteni. Egy beszállító cég azonban két képet is közölt a csarnok belsejéről.

Bár a Tesla – és Elon Musk – ambíciózus terveit mindeni ismeri, a cég a épületeivel kapcsolatban meglehetősen titokzatos. A gyárakba telefonnal, és más, felvételeket rögzítő eszközzel belépni sem lehet, emiatt pedig minden egyes képkocka komoly értékkel bír, amit az épület belsejéről és a gyártási technológiáról lát napvilágot.

Különösen igaz ez a világ (leendő) legnagyobb akkumulátorgyárára, a Gigafactoryra, ami még közel sincs 100 százalékos állapotban, de már készülnek benne az első akkumulátorcsomagok. A napokban egy beszállítónak köszönhetően azonban napvilágot látott pár fotó.

A Tesla és a Panasonic közös gyárában ugyanis a két cégen kívül tucatnyi beszállító is helyet kap majd, hogy helyben készítsék el az akkumulátorok gyártásához szükséges elemeket. Ilyen a német H&T Battery Components is, ami a napokban kezdte meg a munkát a Gigafactoryban. A cég most erről az üzemegységről tett közzé két fotót.

©
©

A Gigafactory a tervek szerint 2018-ra készülhet el teljesen, ekkortól évente 35 GWh-nyi akkumulátort állít majd elő. Mindez akkora mennyiség, amennyit a világ összes többi akkumulátorgyára együttesen állít elő. A tervek szerint a kész gyár 510 ezer négyzetméteren terül majd el, nagyjából 6500 embert fog foglakoztatni, a tetejét pedig végig napelemek borítják majd.

Ha máskor is látni szeretne hasonló dolgokat, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.