szerző:

Az Uránusz valaha észlelt legintenzívebb sarki fényeit figyelte meg, és egyben a bolygó korábban "elveszített" sarkait találta meg újra a Hubble űrteleszkóp.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) csillagászati műholdja segítségével a csillagászok a Naptól az Uránusz felé áramlott két erőteljes napszél-kitörés okozta bolygóközi lökéseket és ezeknek az Uránusz sarki fényeire gyakorolt hatását vizsgálták. Ekkor figyelték meg az Uránuszon valaha látott legintenzívebb sarkifény-jelenségeket - írja a PhysOrg online tudományos lap.

A sarki fényeket (aurórák) elektromos töltöttségű részecskék, például elektronok áramlása okozza, melyek különböző forrásokból származhatnak, például napszélből, a bolygó ionoszférájából. A részecskék az atmoszféra gázatomjaival ütköznek, ionizálják azokat, amire a levegőben levő oxigén és nitrogén fénykibocsátással reagál – ez a sarki fény.

A Jupiter és a Szaturnusz sarki fényeit már alaposan tanulmányozták a csillagászok, az óriási jégbolygó, az Uránusz fényeiről azonban keveset tudni. 2011-ben a Hubble volt az első földi bázisú űrteleszkóp, amelynek sikerült felvételt készítenie az Uránusz aurórájáról. 2012-ben és 2014-ben a Párizsi Obszervatórium csillagászainak vezetésével újabb vizsgálatokat végeztek, a sarki fényeket a Hubble-ra szerelt, ultraibolya-sugárzással operáló spektrográf (STIS) segítségével vizsgálták. Így gyűjtötték össze az első bizonyítékokat, amelyek szerint az erőteljesen fénylő régiók a bolygóval együtt forognak.

©

Újra felfedezték az Uránusz rég "elveszített" mágneses sarkvidékeit is, amelyek nem sokkal azután tűntek el a kutatók szeme elől, hogy 1986-ban a Voyager 2 felfedezte őket. "Eltűnésük" egyik fő oka, hogy a bolygó felszíne gyakorlatilag teljesen jellegtelen és tagolatlan.

Miközben a Föld északi és déli sarkainál megjelenő sarki fény órákon keresztül megfigyelhető, az Uránusz 2011-ben regisztrált aurórái csak perceken át világítottak.