szerző:
hvg.hu

Leállították a legnépszerűbb olyan szolgáltatást, amely segítségével egyszerűen lehetett zenéket letölteni a világ legnagyobb videomegosztójáról. Van persze még más lehetőség, de a trend egyértelműen a hasonló csapok elzárása irányába mutat.

Peren kívüli egyezséget kötöttek az őket bíróságra citáló Amerikai Hanglemezkiadók Egyesületével (RIAA) a YouTube-MP3.org üzemeltetői. A YouTube-ról való zeneletöltésre olyan sokan használták, hogy ez volt a legnépszerűbb ilyen szolgáltatás. Sőt, a látogatószám akkorára nőtt, hogy általánosságban is a világ egyik legnépszerűbb weboldala volt.

Az oldal, amely az egyezség értelmében már elérhetetlen, a nagy nézettségnek köszönhetően jelentős reklámbevételt is hozott üzemeltetőinek, de a RIAA-nak persze nem igazából ez volt a gondja, hanem az, hogy a fizetős szolgáltatások helyett rengetegen szerezték be rajta keresztül a zenéiket, ingyen. (Miközben úgy tűnik, a fizetős szolgáltatások sem igazán gazdaságosak.) A bírósági határozatot idéző TorrentFreak azt írja, dalonként (!) 150 ezer dollár, azaz több mint 38 millió forintnyi kárról beszél a zenei kiadókat tömörítő szövetség, ami azért első blikkre valamelyest felülbecsültnek tűnik.

Az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló trendet jelző döntések, ráadásul nem is csak az Egyesült Államokban. Nyáron született meg az Európai Unió Bíróságának ítélete a fájlmegosztókkal kapcsolatban, ami alapján úgy tűnik, vége lehet a torrentezés aranykorának. Néhány héttel korábban pedig végleg leállították a világ második legnagyobb torrentoldalát.

Azt persze igen nehéz elképzelni, hogy végleg eltűnne az internetről a hasonló zene- és filmletöltés. Továbbra is elérhető például az a szolgáltatás, amelynél csak be kell gépelnie 4 betűt a YouTube-videók linkjébe, és máris letöltheti a zenéket. A legnépszerűbb torrentprogram pedig egy olyan újításra készül, amely után másképp lehet majd letölteni, illetve lehet, hogy letölteni sem kell majd a torrenteket.

Ha tudni szeretne a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!