szerző:
hvg.hu

A Forma-1 világbajnokság utolsó állomásán a kétszeres világbajnok Fernando Alonso bejelentette, hogy saját e-sport-csapatot indít, utána pedig óriási csatában az F1 első videójátékos vb-címe is eldőlt.

A hétvégi Abu-dzabi Nagydíj volt a Forma–1-világbajnokság utolsó állomása, de már nem is a hagyományos autóverseny miatt tartogatott izgalmakat, hiszen Hamilton vb-sikere már korábban eldőlt. Az e-sport szempontjából rögtön két érdekes eseményt hozott a hétvége.

Az egyik váratlan volt, ugyanis a kétszeres világbajnok pilóta, Fernando Alonso bejelentette: saját e-sport-csapatot indít – számol be a Reuters. Az FA Racing G2 Logitech G névre hallgató egyesület meg is nevezte első igazolását, a török Cem Bolukbasi már biztosan indul e-sport-versenyeken az új klub színeiben.

A másik eseményt már régóta várta az e-sport világa, hiszen hétvégén eljött a Forma–1 első videójátékos világbajnokságának fináléja, amit szintén Abu-Dzabi F1-pályáján rendeztek. Jelen volt Fernando Alonso is, aki Bolukbasi mellé további tehetségeket nézhetett ki csapatába.

Az e-sportos F1 vb-je sokkal izgalmasabb volt, mint az igazi, szó szerint az utolsó körben dőlt el, a brit Brendon Leigh ekkor állt az első helyre, és tartotta meg pozícióját – a Forma–1 első digitális vb-címét érő előzés az alábbi videón látható.

A Forma–1 is belépett tehát az e-sport világába, amely annyira népszerű, hogy egyre több magyar fiatal szeretne ebből megélni, álmuk megvalósítását pedig már állami szinten is támogatják. Hogy mennyit lehet videójátékozásból keresni? Nemrég számoltunk be egy 17 éves fiúról, aki 40 millió forintnak megfelelő összeget kap évente.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Gécs Dániel Tech

Egymillióan ugrottak rá a játékra, amiben Lewis Hamilton segít nyerni a versenyeket

Valósághű grafika és valódi vezetési élményen alapuló kezelhetőség – két jellemző, amely miatt százezrek imádják a Gran Turismo szériát. A japán autósjáték legfrissebb változata több ponton is újít, a csapásirány viszont a régi: padlógáz és realisztikus száguldás a négy fal között. Leteszteltük a VR-élménnyel és F1-pilóták tanácsaival is megáldott GT Sportot.