szerző:
hvg.hu

A Waze fejlesztői olyan frissítéssel álltak elő, amellyel – legalábbis a másodikkal mindenképpen – érezhetően kényelmesebb lesz a navigációs program használata.

A napokban – afféle előkarácsonyi meglepetés gyanánt – két új funkció is érkezett a világ egyik legnépszerűbb navigációs alakalmazásába. Az egyik, hogy Waze-ben ezentúl már nemcsak a Magán és a Taxi opciók közül lehet választani a járművünk megadásakor, hanem azt is, ha motorkerékpárral közlekedünk.

Mindezt a Beállítások – Navigáció – Jármű típusa menüpontnál tehetjük meg, ami után a fejlesztők ígérete szerint a Waze olyan útvonalakat fog kínálni, amelyeket kifejezetten a motorosoknak ajánlanak, hogy ne csak megtenni kelljen az utat, de élvezni is lehessen. Azt ezt használók száma minden bizonnyal tavasztól fog majd megnőni.

©

A másik újdonság, hogy a Google után most már a Waze-ben is lehet beszéddel indítani a keresést. Ehhez a Beállítások – Hangok és hangutasítások – Talk to Waze menüpontba kell belépni, ahol a Listen for "OK Waze" kapcsolót kell átállítani a működéshez.

©

Pontosabban elvileg csak azt kell megtenni, a gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy ez a funkció egyelőre nem működik. Legalábbis mi két telefonon próbáltuk: az egyiken még nem volt támogatott, a másikon pedig hiába próbáltunk meg így keresést indítani az alkalmazásban, az folyamatosan úgy viselkedett, mintha nem kapcsolódnánk a hálózathoz. Reméljük, hamar kijavítják ezt a "kis bakit", mert a felhasználóknak egész biztosan jól jönne, ha nem kellene menet közben a mobilt nyomkodni. Már csak azért is, mert ezért komoly büntetés járhat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.