szerző:
hvg.hu

Mit tegyek a bőröndbe? Ugye nem felejtek itthon semmit? – ilyen kérdések miatt nem kell aggódnia utazás előtt, ha ezt az alkalmazást használja.

Bárhová is utazik az ember, mindig aggódik, hogy mindent betett-e a bőrönbe, amire szüksége lesz, hiszen annál nincs rosszabb, amikor utólag olyan dolgot kell venni, ami otthon megvan, netán ha pótolhatatlan dolgot felejtünk a lakásban. A pakoláshoz ezért nem árt egy segítség, méghozzá egy erre kitalált alkalmazás, mint például az Androidra ingyen letölthető PackTeo.

Pakolás előtt csak a jobb alsó sarokba kell kattintani, megadni az úti célt, illetve az indulás és az érkezés időpontját, majd a pipa jelet megérinteni. Így jön létre az út saját oldala, amely nagyon jól jön egy újabb hasonló utazáskor, ilyenkor ugyanis visszanézheti, hogy miket vitt akkor magával.

©

Az alsó sávban már írhatja is az első dolgot, amit be szeretne tenni, majd a “+” jelre kattintva mentheti, és jöhet a többi olyan dolog feljegyzése, amit semmiképp sem szeretne otthon hagyni. Az így létrejött listán minden elemet a bal szélen pipálhat ki, így mindig átlátható lesz, hogy mit tett már be a bőröndbe, és még mit nem.

Az app előre létrehozott listákkal is segít, amelyek alapfokú angol nyelvtudással – vagy egy szótárral – nagyon hasznosak. A bal felső sarokra kattintva elérhető menüben láthatók a “Templates”, a “Catalog” és a “Categories” lehetőségek. Az első felsorolt funkció utazási kategóriák alapján ad listát arról, amire szükség lehet, a második lehetőség a rendszeresen bepakolt dolgokat listázza, utóbbi menüpont révén pedig kategóriák szerint mutatja azokat a dolgokat, amiket az emberek általában el szoktak vinni magukkal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.