szerző:
hvg.hu

Új módon igyekszik szórakoztatóvá tenni a facebookos élő videókat Mark Zuckerberg és csapata: hamarosan különféle videójátékok küzdelmei is követhetők lesznek a közösségi oldalon.

Már javában zajlik az idei Game Developers Conference, a játékfejlesztők éves konferenciája, a San Franciscó-i eseményen pedig a Facebook is képviselteti magát, ahol a videójátékok közvetítését segítő technika kapcsán szólalt fel a közösségi oldal ezen fejlesztésén dolgozó csapata.

Hiába kezdett ugyanis saját YouTube-felület építésébe Mark Zuckerberg, a videós tartalmak nagyobb részét továbbra is a játékközvetítések teszik ki, ezen a téren pedig a jelenlegi éllovasnak számító Twitch tud igazán labdába rúgni. Épp ezért döntöttek úgy a Facebooknál, hogy ha már bekebelezni nem tudják, saját platformjuk tökélesítésével igyekeznének megszorongatni az Amazon tulajdonában álló szolgáltatást.

Bár 2016-ban néhány játék esetében elérhetővé tették a facebookos élő közvetítés lehetőségét, a támogatott programok száma továbbra is csekély, így emiatt sem beszélhetünk kiugró nézettségi adatokról. Ez azonban hamarosan megváltozhat, a GDC első napján ugyanis bejelentették: új fejlesztői csomagot dolgoztak ki, hogy a jövőben bármilyen játék streamelhető legyen a facebookos hírfolyamba, közvetlenül azon felhasználók elé, akik potenciálisan érdeklődhetnek a hasonló videós tartalmak iránt.

©

A részletekről beszámoló The Verge szerint a csomagot minden játékfejlesztő számára elérhetővé teszik, hogy már a program készítésekor be tudják azt építeni a játék végleges változatába. A Facebook közlése szerint a platform egyrészt nem igényel sem külső hardvert, sem más, telepítendő szoftvert, másrészt ugyanúgy működik majd, mint a jelenlegi élő közvetítés. Ugyanez visszafelé is igaz: a videókat indító felhasználóknak sem lesz szüksége külön megvásárolandó hardverelemre, a játék indítása után azonnal közvetíthetővé válnak az események.

Minthogy a Twitch egyfajta jutalmazási rendszert is kiépített az évek során, az elkövetkező időszak alighanem arról is szól majd, Zuckerberg mekkora összeggel lesz hajlandó honorálni a Facebookra közvetítő tartalomgyárosok munkájukat.

Ha máskor is tudni szeretne a Facebook újdonságairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
hvg.hu Tech

Új dologba kezd a Facebook, ön pedig még pénzt is kereshet vele

A Twitch és más szolgáltatások után rövidesen a Facebookon is lehet majd nézni videójátékosokat, amint épp játszanak. És ez még semmi: a közösségi oldal, hogy segítse a valóban érdekes adások elkészültét, lehetővé teszi, hogy nézők kisebb összegekkel támogathassák is a nekik tetsző videósokat.