szerző:
MTI / hvg.hu

A tesztelések kimutatták, hogy az északnyugat-kínai Hszian városában felállított légtisztító torony 15 százalékkal csökkentette a levegő szállópor-tartalmát egy 10 négyzetkilométeres területen.

Azokon a napokon, amikor nagyon magas a légszennyezettség, a torony képes napi ötmillió köbméter szennyezett levegő megtisztítására – közölte Csao Zsun-zsi, a Kínai Tudományos Akadémia Környezetkutató Intézetének munkatársa. "Sok ember megkérdőjelezi ezen eszköz hatékonyságát. Én magam is megkérdőjeleztem, de amikor befejeztük a tesztüzemet, az eredmények egész jók voltak. Várakozásainknak megfelelnek" – hangsúlyozta. A kínai tudósok azt remélik, hogy az eredmények ismeretében még több hasonló légtisztító tornyot építhetnek meg. Csao elmondta, hogy az 1000 négyzetkilométernyi Hszian levegőjének megtisztításához mintegy 100 toronyra lenne szükség.

A 10 méter átmérőjű, a kínai lapok által januárban még 100 méteresként emlegetett, most már "csak" 60 méteresnek beállított torony része annak a tudományos kutatási programnak, amely számos kínai intézet összefogásában valósul meg. A tornyot 2016-ban állították fel Hszianban, amely régóta küzd a légszennyezéssel, különösen a téli időszakban. A jelenleg még tesztüzemben működő torony aljában üvegházak vannak, ahová beszívják a szennyezett levegőt és azt napenergiával felmelegítik. A meleg levegő felszáll a toronyban, keresztülhalad számos tisztítófilteren, és tiszta levegőt enged vissza a kínai város levegőjébe.

A kínai kormány 2014-ben hirdetett harcot a légszennyezés ellen, amely egyes térségekben olyan nagymértékű, hogy az emberek gyakran maszkot viselnek az utcákon, és drága légtisztítókkal szerelik fel otthonaikat. Ezen a télen a kínai kormány leállíttatta számtalan szennyező gyár, malom, kohó működését. A környezetvédelmi tárca szigorú irányelveket vezetett be a légszennyezés csökkentésére, elrendelte legkevesebb hárommillió otthon átállítását szénfűtésről gázra vagy villanyra.

A kínai hatóságok szerint 2017-ben a levegő minősége már érezhetően javult, a PM2,5 szállópor 6,5 százalékkal csökkent 338 városban.

A Chicagói Egyetem tavaly közzétett tanulmánya szerint a légszennyezettség Észak-Kínában három évvel rövidíti meg az ott lakók életét a déliekéhez képest.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!