szerző:
hvg.hu

Egy igazi úrhoz méltón ugyan finoman, de ismét csak célozgatott Tim Cook a Facebook megkérdőjelezhető adatkezelésére.

Jól jött a Facebook-botrány az Apple-nek, a cég első embere nem először példálózik az Apple konzervatív álláspontjával a felhasználók adatainak gyűjtésével kapcsolatban.

Tim Cook vasárnap beszélt az észak-kaliforniai Duke Egyetemen, és külön is kihangsúlyozta az Apple tiszteletteljes magatartását a felhasználók tájékoztatásával kapcsolatban. Elmondta a fiataloknak, hogy elutasítják azt a kifogást, hogy ha a lehető legtöbbet akarják kihozni a modern technológiákból, az óhatatlanul is a magánélet (privacy) sérülésével jár. Az Apple más utat választ az adatgyűjtéshez, és a lehető legkevesebb információval próbálja beérni.

Egyébként korábban, a Facebook-botrány kellős közepén már megkérdezték Cooktól, ő most mit tenne Mark Zuckerberg helyébe. Az Apple-vezér nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: nem kerülhetnék ilyen helyzetbe.

Az Apple tavaly új internetes adatvédelmi szekciót nyitott a weboldalán, amelyben részletesen kifejti elveit, hangsúlyozza, hogy a magánélet alapvető emberi jog, és az Apple valamennyi termékét úgy tervezik, hogy az védje az információkat.

Néha ez a védelem túlságosan is jól sikerül, például amikor az FBI-nak is beletörik a bicskája egy iPhone zárolásának oldásába, majd igen sokat kell fizetni érte. Most egyfajta macska-egér harc folyik, mert miközben mindig születnek telefonfeltörő eszközök, az Apple is mindig kitalál valamit, hogy ne lehessen hozzáférni senki készülékéhez.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!