szerző:
hvg.hu

Az elmúlt hónapokban tapasztalt apróbb változtatások után most egy nagyobb adagnyi átalakítást tervez operációs rendszerébe a Microsoft.

Körülbelül egy évvel ezelőtt, a Build fejlesztői konferencián mutatta be a Microsoft azt az új koncepciót, ami alapján új kinézetet kap a Windows 10. A korábban Project Neonként emlegetett ráncfelvarrás hivatalosa a Fluent Design System nevet kapta, és az akkor látottak alapján egyértelműen látszott, az eddigieknél messze sokkal elegánsabb lesz az operációs rendszer.

A Microsoft először a 2017 őszén érkezett nagy frissítőcsomagba csempészte bele az újdonságot, és a nemrég érkezett tavaszi update telepítése után is változott az appok kinézete. Ezzel azonban még nem ért véget a változások sora, a cég a mostani Build fejlesztői konferencián is mutatott egy-két izgalmas dolgot.

A fejlesztők ígérete szerint az idei évben is lesz majd változás a dizájn terén: ráncfelvarrást kapnak többek között a context (környezetérzékeny) menük, azok, amelyek például a jobb egérgomb megnyomása után jönnek elő – számolt be róla a The Verge.

©

A Windows 10 saját alkalmazásainál erőteljesebben jelenik majd meg az árnyékhatás, és a színekre is külön figyelmet fordít a Microsoft. Ezektől sokkal szebb alkalmazásokat várnak.

A Fluent Design eddigi hátulütője, hogy sok helyen túlságosan elnagyolt volt, amellyel egyértelműen a táblagépes-érintőkijelzős felhasználóknak akartak kedvezni. A jövőben ezen is változtatnak majd.

©

Emellett következetesebbé teszik a "visszafelé" navigáló gomb elhelyezését az alkalmazásokban. Az egér mellett a billentyűzeten és az Xbox kontrollerén keresztül is használhatjuk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!