szerző:
hvg.hu

Igazán kedvező változásokat jelentett be a Google tárolási szolgáltatásánál, a jövőben kevesebbet kell majd fizetni érte, és új funkciók is elérhetők lesznek.

A Google felhős tárolása elérhető a Google Drive-on, a Google Photosban és a Gmailen keresztül is, azonban azoknak, akik nem érik be a viszonylag szűkre szabott tárhellyel, akkor valamennyit bizony fizetniük kell. Most viszont nagy változások érlelődnek ezen a területen.

A keresőóriás hivatalos weboldalán közzétett blogbejegyzés szerint jelentős változások lesznek a fizetős szolgáltatásban. Csökkennek az árak, és új családi funkció is érkezik. Ez utóbbi azt jelenti, hogy akár öt családtag is osztozhat a tárhelyen úgy, hogy ki-ki megőrzi a saját fiókja feletti ellenőrzést. A szolgáltatás a Google One nevet kapja, azonban semmi köze az Android One-hoz. Inkább arra utal, hogy az eddigi három platform helyett egy (one) fogja össze az adattárolást.

©

Ami az árakat illeti: lesz 200 GB-os opció (havi 3 dollárért), és a 2 TB ára a felére csökken, 20 dollár helyett 10 dollárt kell érte fizetni havonta. Az 1 TB-os opciót viszont eltörlik. A Google One előfizetői Google-szakértőkkel is felvehetik a kapcsolatot, erre eddig csak a G Suite előfizetőinek volt lehetőségük.

Az amerikai felhasználók automatikusan frissülnek a Google One-ra az elkövetkező hónapokban, és a keresőóriás reméli, hogy év végéig mindenhova eljut az újdonság. Amennyiben kíváncsi arra, hogy ön mikor kaphatja meg ezt a szolgáltatást, akkor itt adhatja meg az e-mail-címét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!