szerző:
hvg.hu

A mesterséges intelligencia (MI) elterjedése hozzájárul a munkahelyterméshez, az új állások betöltéséhez azonban egyelőre hiányzik a megfelelő szakembergárda – mutat rá az MIT és az EY felmérése. A szakértők szerint több állást hoznak a robotok, mint amennyit visznek, a kérdés csak az, hogy lesz-e, aki menedzseli őket.

Az MI szélesebb körű alkalmazása pozitív hatással lesz a munkaerőpiacra – hívja fel a figyelmet az MIT Technology Review Insights és az EY 122 vállalatvezető körében készített nemzetközi kutatása. A megkérdezett cégvezetők ötöde úgy látja, számos új pozícióra lesz szükség a technológia meghonosodása miatt, ez pedig a világgazdaság fellendüléséhez is hozzájárul majd.

A felmérés szerint a megkérdezettek 80 százaléka ugyanakkor épp a megfelelő szakemberek hiányát látja az automatizáció legnagyobb kihívásának, emiatt ma még nagyrészt funkcionális feladatokra használják a technológiát. További akadályozó tényező, hogy az ilyen rendszerekkel való együttműködés nehezen illeszthető be a meglévő üzleti folyamatokba (a válaszadók 53 százaléka szerint).

„A mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár, a cégeknek azonban már most meg kell alkotniuk a vonatkozó stratégiájukat” – mondta Chris Mazzei, az EY innovációs technológiákért felelős globális vezetője, aki szerint az MI hozzájárul az értékteremtéshez és a versenyelőny kialakításához, ezért fontos, hogy a szervezetek felmérjék, hogyan tudják beépíteni működésükbe.

©

Az EY, saját működésére vonatkozó becslése szerint, a 2018-ban induló pénzügyi évben a mintegy 2,1 millió olyan munkaórát takaríthat meg intelligens, automatizált megoldásokkal, amelyet eddig repetitív feladatokra fordítottak.

Annak biztos az állása, aki menedzselni tudja a gépeket

A témában korábban interjút készítettünk Dobó Mátyással. Az egyik legismertebb innovációs szakember szerint érdekes megnézni, hová tartanak bizonyos iparágak; hogy ahol korábban bizonyos képességekre volt szükség, ott most milyen irányú elmozdulásokat látunk. Mára egyértelművé vált a munkaadók azon igénye, hogy minél több alkalmazottnak meglegyen ez a képessége, és ez a fizetési csekkeken is világosan látszódik. Jó példa erre a pénzügyi szolgáltatások piaca, ahol, ha szétnézünk, azt látjuk, hogy a tranzakciók jelentős részét ma már nem emberek végzik, mint korábban, hanem alprogramok, algoritmusok. Azok keresnek jól ebben az ágazatban, akik ezeket az algoritmusokat menedzselni, fejleszteni tudják.

Dobó azt mondta, lyan irányba halad a civilizált világ, hogy a ma emberek által végzett tevékenységek jelentős részét hasonló módon átveszik majd különböző algoritmusok, programok és automata eszközök. Nincsenek apokaliptikus elképzeléseim erről a jövőről, de azt látom, hogy a hangsúlyok ennek megfelelően úgy tolódnak el, hogy a gépeket, automatizált rendszereket irányítani, tanítani, kódolni tudó emberekre jelentkezik igény majd a mai értelemben vett szakmunkás és pláne a betanított munkás helyett.

A teljes interjút itt olvashatja el: "Nagyon szomorú lenne kimondani, hogy ennek az országnak nincs perspektívája”.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!