szerző:
hvg.hu

Friss információk szerint három különböző modellt készül bemutatni új telefonjából ősszel az Apple. Közben az is kezd körvonalazódni, milyen képernyővel – és körülötte milyen vastag, vagyis vékony kávával – szerelhetik fel őket.

Az, hogy az Apple több iPhone-t is bemutathat idén, már több alkalommal felmerült, legutóbb július elején számolhattunk be ilyen pletykáról. Egy új teória is ezt az értesülést látszik megerősíteni, ráadásul kézzel fogható módon: az egyik ismert kiszivárogtató, Benjamin Geskin ismét Twitter-oldalán jelentetett meg egy érdekes felvételt, amin állítása szerint a még be sem mutatott iPhone-ok panelei láthatók.

©

Eszerint az Apple valóban három új mobilt leplezhet le idén, ezek sorrendben a következők: jöhet egy 5,8-as modell (ez lehet az iPhone 9); a tavaly bemutatott iPhone X idei, olcsóbb, 6,1 colos és LCD-vel kijelzővel szerelt variánsa; valamint a jubileumi készülék pluszosított, minden téren erősebb verziója, a 6,5-ös iPhone X.

©

Ben Geskin értesüléseit már csak azért sem szabad félvállról venni, mert általában megbízható információkat szállít. Ugyanezt erősíti meg egy másik forrás, a Slashleaks által megszerzett panelek, melyek kiköpött másai a Geskin által bemutatott, kimondottan vékony kávájú daraboknak. Külön érdekesség, hogy a 6,1-es változat felső részén lévő szenzorsziget is elég terebélyes, így jó esély mutatkozik arra, hogy a Face ID technológiát már ebbe is beszereli az Apple.

Az új széria az éves menetrendnek megfelelően szeptember közepén mutatkozhat be, a meghívókat valószínűleg pár hét múlva már kézbesítik a sajtó képviselőinek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!