szerző:
hvg.hu

Nemrég különleges ötlettel állt a Boeing az amerikai légierő elé: a terveik szerint az F-15-ös vadászgép következő generációjára minden eddiginél több rakétát szerelnének. Ha a terveket elfogadják, olyan lenne az egész, mint egy repülő fegyverraktár.

A Boeing név a legtöbb ember számára valószínűleg egyet jelent egy utasszállító repülőgéppel, pedig a vállalat nemcsak ezen a téren tevékenykedik. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a cég harci repülőgépeket is fejleszt az amerikai légierő számára, legújabb ötletükkel pedig minden eddiginél messzebb merészkedtek.

A Boeing már jó ideje dolgozik az amerikai légierő egyik legismertebb gépének, az F-15 Eagle vadászrepülő legújabb generációs változatán, ami a jelek szerint még a 16 rakétás elődeinél is jóval vadabb lesz. A cég ugyanis nemrég arra tett javaslatot, hogy minden eddiginél több, több mint két tucat levegő-levegő rakétával lássák el – számolt be róla a Defense One. Ez több mint háromszorosa a legtöbb vadászgép által cipelt arzenálnak.

Az F-15X néven futó gép legelső elődjét 1972-ben mutatták be, amit négy, rövid hatótávolságú AIM-9 Sidewinder rakétával, valamint négy, közepes hatótávolságú AIM-7 Sparrow rakétával szereltek fel. Az elmúlt években inkább a rakéták típusában, mintsem számában történt változás.

A Boeing tavaly az Eagle 2040C kódnéven futó gépre azonban már 16 darab rakétát tervezett, amiről korábban már egy látványvideó is napvilágot látott.

A jelek szerint a Boeing most ezt is megfejelné, ám azt egyelőre nem tudni, hogyan kell majd elképzelni a rakéták elhelyezését. A szárnyak alatt túl sok hely nincs, ráadásul a plusz rakéták többletsúlyt jelentenek, ami pedig nagyobb üzemanyag-fogyasztást, így kisebb hatótávolságot, robosztusabb mozgást jelent. Mivel egyébként sem egy lopakodóról van szó, így kérdés, hogyan oldják meg a felmerülő nehézségeket. Persze a magunk részéről azért nem féltenénk a Boeinget.

Az amerikai légierő egyelőre gondolkodik a javaslaton, így zöld utat még nem kapott a terv. A hezitálás oka az lehet, hogy az amerikai légierő az idén nyáron megkezdi egy lézerfegyver tesztelését. A lézerfegyverrel felszerelt F-15-ös harci bombázó kísérleti repülései pedig a jövő nyáron kezdődnek, így ha azok sikeresek lesznek, könnyen lehet, hogy a rakéták helyett a lézerfegyver felé fordulnak majd a hadseregben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!