szerző:
hvg.hu

Ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára már mindennapos gyakorlat: egyre több tanár használ a tanórák keretében okostelefonos alkalmazásokat, amelyek a diákok számára a tananyagot érdekesebbé, az órát interaktívabbá teszik. Friss felmérés mutatja meg az okostelefon használat előnyeit.

Három éve öt iskolával indult, tavalyra már 16 intézményesre bővült a Telenor digitális oktatási módszertani programja, a Hipersuli, mely modern módszerekkel segíti a fiatalokat a tanulásban, a pedagógusokat pedig az oktatásban. Havassy András gimnáziumi földrajztanár, a módszertani program egyik tanára évente végez felmérést 13-19 éves diákjai körében, hogy megismerje véleményüket. A friss eredményeket minap publikálta blogján.

A felmérésből kiderül, hogy a diákok szerint a tanórai okostelefon-használat legfontosabb tanulási előnyei, hogy munkájukra azonnali visszajelzést kapnak, könnyebben tudnak jó jegyet szerezni, a telefonnal jól lehet gyakorolni, és könnyebb, hatékonyabb így a tanulás.

©

A diákok a felmérésben érzelmi szempontokat is említettek. A programot gondozó Telenor szerint figyelemre méltó, hogy a gyerekek az órai okostelefonozást nem a „menősége” miatt szeretik. Úgy tapasztalják, hogy az okostelefonok különlegessé, interaktívvá teszik az órákat, ezeken a foglalkozásokon nem izgulnak, kevésbé stresszelnek, amikor tesztek írnak. A diákok fontos szempontként említették továbbá, hogy a telefonok segítségével az órák játékosabbak, és ennek köszönhetően sokszor nem is veszik észre, hogy valójában tanulnak.

©

A felmérés az okostelefon-használat praktikus szempontjaival kapcsolatban is megkérdezte a diákok véleményét. A gyerekek szerint nagy előnyt jelent, hogy az okostelefonokkal végzett „röpdolgozatok” segítik a dolgozatokra való felkészülést, a feladatok megoldása pedig lényegesen gyorsabb, a gyerekek egyből visszajelzést kapnak az eredményről. Papíron ez lassabb, időigényesebb lenne. A diákok azt is hozzátették, hogy a telefonok segítségével jóval könnyebb megérteni a tanárok elvárásait, és az sem utolsó szempont, hogy használata környezetbarát, hiszen miközben okostelefonnal tanulnak, nem használnak papírt.

©

Az iskolai mobilhasználat megítélése sem a tanárok, sem a szülők között, sem a közvélemény szerint nem igen egységes. Miközben nagyon sokan körberajongták a Facebookon az osztálytermi "központi telefontartó" bevezetésének ötletét, ráadásul olyan olvasói véleményeket is kaptunk, melyek szerint lényegében ki kell verni a diákok kezéből a mobilokat, sok olyan szakember is van, aki szerint nemhogy tiltani vagy eltűrni, kifejezetten támogatni kellene a diákok órai telefonhasználatát, mert az végül a társadalom előnyére válna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!