Balogh Csaba
Balogh Csaba

Végy egy Samsung Galaxy Note8-at, tedd bele a Galaxy S9+ kameráját, és máris bejelentheted a Galaxy Note9-et. Lényegében így szól a Samsung legújabb telefonjának receptje. A készülék nem hoz forradalmat semmiben, de a mérnökök láthatóan nem is erre törekedtek, egyszerűen csak egy jó telefont szerettek volna csinálni. És azért akadnak benne bőven új elemek – átvitt értelemben, és végre szó szerint véve is.

Nem panaszkodás, egyszerű tényközlés: néhány éve jóval könnyebb volt az egyszeri újságíró dolga, amikor egy új okostelefon bejelentéséről tudósított. Szinte minden modellbe jutott valami, amit vagy objektíven vagy legalább némi jóindulattal olyan újításnak lehetett nevezni, amely érezhető változást hoz a felhasználók mindennapjaiba. Néhány éve ez a faktor halványulni kezdett, mára teljesen eltűnt: az egy-két, könnyen marketingelhető, nagyobb újítás helyét a legtöbb modellben átvette az ezernyi apró fejlesztés. Ahogy a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vállalatait tömörítő szervezet (CTA) elnök-vezérigazgatójával, Gary Shapiróval már három éve kiegyeztünk: nincsenek nagy dobások, az innováció ma már inkább kis dobások sorozatából áll össze.

Remek példája ennek a csütörtökön délután, New Yorkban bemutatott Samsung Note9. A készülék külső megjelenésében alig tér el az elődjétől: a tavaszi S-széria után a nyári Note-oknál is kijátszotta a Samsung a „bevált csapaton ne változtass” kártyát, így a Note9 igencsak hasonlít tavalyi elődjére. Szerencsére, mondhatnánk, így ugyanis ebbe a mobilba sem került bele az iPhone X után hirtelen mindenkinek eszébe jutó szenzorsziget, a képernyőt elcsúfító notch. Apró változást kívülről csak az oldalszélek minimális átdizájnolása jelent, valamint az, hogy a telefon hátulján lévő ujjlenyomat-leolvasó végre elkerült a kamera mellől a kamera alá, így kevésbé maszatolódnak a lencsék.

©

Plusz 6 grammba belefért plusz 256 giga

A készülékház minimálisan rövidebb, de szélesebb, vastagabb és picit nehezebb is lett. Itt tényleg csak tizedmilliméterekről, illetve 6 grammos pluszról van szó, tehát a változás lényegében észrevehetetlen. Ahogy az is, hogy a képernyő a tavalyi modell 6,3 hüvelykes megjelenítője után a Note9-ben már 6,4 hüvelykes lett. A felbontása maradt 1440x2960 pixeles. És ez jól is van így, mert egy szép képernyővel van dolgunk. (Habár ízléstől függően egyeseknek túlszaturált lehet a kijelző gyári alapbeállítással, de ezen a beállításokban könnyedén lehet változtatni.)

©

A hatalmas AMOLED panel alatt gyorsan dobog a gépszív. Az európai régióban Exynos 9810-es chippel kerül a polcokra a mobil, ami négy 2,7 GHz-es processzormagot és négy 1,7 GHz-eset jelent.

A gyors processzor munkáját segíti a 128 GB-os alapverzió (!) esetében 6 GB RAM, míg az 512 gigányi belső tárhellyel rendelkező változatban 8 GB RAM. Ezzel a Galaxy Note9 abszolút megfelel a kornak – sőt. A RAM mellett a megnövelt tárhely méretére sem lehet panasz, főleg úgy, hogy egy 512 GB-os microSD-memóriakártya behelyezésével akár 1 TB-nyi szabad hely is várja a felhasználókat. Ne felejtsük el: legyen akármilyen nagy a készülék, alapvetően egy okostelefonról beszélünk. Egy egész terabájtnyi hely a zsebünkben nagyon sok, az átlagfelhasználók számára lényegében betölthetetlen.

Minek ilyen erőgép?

A készülékbe nem öncélúan pakolgatja a GHz-eket és a GB-okat a Samsung, két dologhoz is jól jön a kraft. Ez egyik a másfél éve bemutatott DeX: a gyártó azon megoldása, mellyel a telefont egy képernyőhöz csatlakoztatva máris egy asztali gépekre hajazó felhasználói rendszert kapunk. Fejlődés, hogy míg eddig ehhez nem csak egy HDMI-kábelre, hanem egy vaskos dokkolóállomásra is szükség volt, a Note9 esetében elég egy speciális egységgel ellátott HDMI-kábelt beszerezni (DeX-kábelnek hívják).

©

A másik, klasszikusan nagy erőforrást igénylő feladatot a játékok jelentik. Kicsit talán furcsa, hogy ezt éppen a Samsung üzleti felhasználóknak szánt Note-szériájánál említjük, de nem véletlen: úgy tűnik, hogy a gyártó egy önálló gamer mobil helyett a Note-okat szeretné elvinni ebbe az irányba. Ennek bizonyítéka például az is, hogy a Note9-essel minden értelemben együtt debütál az androidos Fortnite. De sokkal fontosabb az a folyadékhűtési rendszer, amely ebben a mobilban debütál. Ahogy az újságíróknak tartott zárt körű bemutatón elhangzott: a Note9 annyira vízálló (IP68), hogy egy csepp víz sem juthat be a készülékházba – eltekintve attól, amit a Samsungnál raknak bele. A New Yorkban tartott bemutatón jelen lévő újságírókon szinte egyhangú várakozás volt érezhető: vajon hogyan teljesít majd a gyakorlatban, a gépigényesebb játékok közben a mobiloknál még igencsak újdonságszámba menő folyadékhűtés? Részletes tesztünk során ezt is kipróbáljuk majd.

©

A Note-sorozat szuperképessége: az S Pen

A Samsung kifejezetten büszke a Note-ok mellé pakolt érintőceruzára. Lehet is: bár voltak próbálkozások, de eddig semelyik másik gyártónak nem sikerült még egy igazán népszerű tollas megoldással előrukkolnia egy okostelefon mellé. A táblagépes fronton ott van az Apple Pencil, de ha a mobiljához szeretne valaki profi érintőceruzát, lényegében csak a Samsung Note-jait érdemes számításba vennie.

A gyártó adatai szerint egyébként a Note-sorozat felhasználói éppen az S Pen miatt választják ezt a készüléket. Az már csak a mi tippünk, hogy többségében jó eséllyel nem hétköznapi felhasználókról van szó, mert az S Pen igazából üzleti felhasználás során lehetett praktikus eddig is – és lett még praktikusabb a Note9 esetében

©

Az új generációs kiegészítő immár Bluetooth-képes, ami azért előnyös, mert így már nem csak a képernyőhöz érintve hasznos. Hanem 10 méteren belül használható akár fotógalériák, akár YouTube-videók, akár prezentációk vezérléséhez. Az általános irányelv szerint a tollon lévő gomb egyszeri megnyomásával előrébb jutunk – egy galériában és a prezentációban is –, a dupla kattintás pedig visszafele léptet. Apróságnak tűnik a dolog, de egy céges életben jól jöhet: egy telefon, a benne helyet kapott S Pen segítségével lényegében szabadon mozoghatunk, bármelyik kollégánál vagy ügyfélnél azonnal tudunk prezentálni. A „laptopunk” így elfér a zsebben, esetleg egy DeX-kábel kell csak még hozzá.

A Samsung szerint az S Pen 30 percig bírja egy feltöltéssel. Ha prezentáció közben merül le, akkor sincs baj: mindössze 40 másodpercre kell visszadugni a készülékbe épített helyére ahhoz, hogy ismét hadra fogható legyen fél órán át.

Ha már üzemidő

A cikkünk elején említett „új elemek” egyike, a szó szoros értelmében véve, a Note9 egyik régóta várt fejlesztése. A konkurens Huawei már régóta előnyhöz jutott azzal, hogy a Note-sorozathoz legközelebb álló Mate-szériája csúcsmodelljébe 4000 mAh-es akkumulátort tett – hogy ez a gyakorlatban mit jelent, arról itt olvashat –, sőt idén már a P20 Próba is.

©

A Samsung Galaxy S9 esetében értetlenkedtünk is a manapság divatos csúcstelefonméretekkel számolva igen szerény, 3000 mAh-es akkumulátoron. Ezzel olyannyira nem voltunk egyedül, hogy az igény a Samsung tervezőihez is eljutott, és a Note9-be egy teljesen korrekt, 4000 mAh-es aksit tettek. Hogy ez gyakorlatban milyen üzemidőt eredményez, és milyen töltési idővel kell számolnunk, arról szintén később, részletes tesztelés után tudunk beszámolni. (Illetve addig egészen biztosan rámérnek az üzemidőre szakosodott tesztlaborokban is, az ő eredményeikkel is jelentkezünk majd.)

A kamera már ismerős

A Note9 a tavasszal piacra került S9 széria nagyobbik modellje, az S9+ kameráját kapta meg. Duplakamerás rendszerről van szó, 2x-es optikai zoommal, élő fókusszal, 12 megapixeles modulokkal.

Kihagyhatatlan újdonság volt az okosítás: a más gyártóknál is mesterséges intelligenciaként emlegetett szoftveres megoldás a Samsung Note9 esetében 20 féle különböző szituációt/tárgyat/témát képes felismerni, és azokhoz finomhangolja a kamerát.

A kamerás mobilokat sok szempontból alapos vizsgálatnak alávető DxOLabs listájában az S9+ kamerája 99 pontot ért el, ezzel a (remek) teljesítménnyel számolhatunk a Note9-nél is. Összehasonlításként: ez az iPhone X-nél valamivel jobb, a Huawei P20-nál valamivel rosszabb érték.

©

Mikor és mennyiért?

Az Android 8.1 Oreo szoftvert futtató, a GPS mellett az európai Galileo rendszert is támogató, természetesen NFC- és 4G-képes Samsung Galaxy Note9 csütörtök estétől már Magyarországon is előrendelhető. A megjelenés napja augusztus 24. lesz.

Magyarországon első körben a 128 gigányi tárhellyel és 6 GB RAM memóriával szerelt verzió kerül forgalomba, 334 990 forintot kérnek majd érte. Az előrendelők 304 990 forintért juthatnak a Note9-hez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!