szerző:
hvg.hu

Rejtélyes üzenet a Qualcommtól: szeptember 10-én valami, okosórával kapcsolatos bejelentés történhet.

Állítsa be az óráját 9 óra 10 percre – sugallja az üzenet, de persze szeptember 10-éről van szó, és ha már óra, akkor valószínűleg okosóra, azaz az említett napon kerülhet sor egy ezzel kapcsolatos Qualcomm-bejelentésre. Szinte biztosra vehető, hogy viselhető eszközökbe szánt chipről van szó (talán a Wear 3100-ról?).

©

Jelenleg szinte valamennyi okosórában a Wear 2100 processzor dolgozik, szeptember 10-én ennek a modern követője érkezhet. Mindez egybevág azzal a korábbi értesüléssel, hogy új, viselhető eszközökbe szánt lapkával rukkol ki ősszel a Qualcomm (ezt egyébként a vállalat egyik embere kotyogta el egy interjúban).

Egy ilyen áramkörrel nem tudnak elég korán kijönni – jegyzi meg az Android Police – hiszen a Wear 2100 már elég elavult, még ha módosított Snapdragon 400-dizájnnal is debütált. Az új chip várhatóan jobb teljesítménnyel és hosszabb akkumulátor-üzemidővel érkezhet, ráadásul kisebb is lehet elődjénél, azaz csökkenhet a jövő okosóráinak mérete.

A Qualcomm egyébként már bemutatott egy okosóra-lapkát ebben az évben: a Wear 2500 a gyerekek által viselhető eszközök számára készült.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!