Németh András
Németh András

Egymillió ázsiai munkás dolgozik jelenleg az Adidasnak, de a robotok náluk is olcsóbbak lesznek, ráadásul odahaza.

Robotműhellyel kísérletezett tavaly a vezető német sportszergyár, az Adidas. Az egyik berlini bevásárlóközpontban megnyitott storefactory különlegessége az volt, hogy a vásárlók rövid idő alatt megkaphatták a maguk személyre szabott melegítőfelsőjét. A próbafülkében a gépek beszkennelték a megrendelő testméreteit, majd a négy szövő- és varrórobot egyike a vásárló valamennyi kívánságát figyelembe véve legyártotta a ruhadarabot.

A storefactory csak egy kis része annak a nagyszabású Adidas-tervnek, amelynek az a célja, hogy robotokat alkalmazó gyorsüzemek – speedfactoryk – révén gyorsan és hatékonyan szolgálják ki a vásárlók igényeit. Az első ilyen üzem Németországban nyílt meg 2015-ben, de ugyancsak speedfactorykban készülnek majd a brit piacra szánt futócipők is. Ha a terv beválik, hasonló kis szériás, egyéni igényeket kielégítő cipőket gyártanak majd a New York-i, a párizsi és a tokiói vásárlók számára is.

A robotok bevetése alapvetően változtatja meg az Adidas üzletmenetét: a cég jelenleg egymillió munkást alkalmaz ázsiai – elsősorban kínai és vietnami – üzemeiben, és az ott készülő 600 millió pár cipő, valamint egyéb termék adja a vállalat alapkínálatát. A robotgyárak viszont a fő piacokon, a vásárlók közvetlen közelében – Németországban és az USA-ban – nyílnak, ahol a gépek az ázsiai munkásoknál is olcsóbban dolgoznak. És nemcsak a munkabérek, illetve a zuhanó szállítási és logisztikai költségek számítanak, hanem az is, hogy a tervezéstől a boltba kerülésig látványosan lerövidül az idő: eddig másfél évig tartott a tervezés, a gépsorok átállítása, illetve a termékek terítése, most akár 45 nap is elég lehet minderre. A robotforradalom jelentőségét mutatja, hogy az Adidas három évtized után most először nyitott termelőüzemet hazai földön.

©

Nem csak az Adidas, illetve a ruházati ipar többi óriása kezdte meg a termelés és az állások egy részének hazavitelét. Az USA-ban 2016 volt a fordulóév, amikor több ipari állás jött létre – jórészt a robotokat alkalmazó üzemek megnyitása vagy bővítése miatt –, mint amennyi elhagyta az országot: 77 ezer új munkahely keletkezett, és 50 ezer költözött el. Az USA-ban egyébként már 2011 óta nő az ipari állások száma, ami főként azzal magyarázható, hogy az amerikai és külföldi befektetőknek újra megéri üzemet létesíteni a fő felvevőpiacon, mert az ott dolgozó robotok gyorsan és egyre olcsóbban termelnek. Az amerikai statisztikák szerint a legtöbb hazavitt állás az autóiparban van, a második helyen az elektronikai üzemek, a harmadikon pedig a gépeket és berendezéseket gyártó cégek állnak.

A legtöbb munkahely Kínából tér vissza az USA-ba. A bérek gyorsan, évente 10–12 százalékkal nőnek a világ legnépesebb országában, ahol most már maguk is látják a problémát. Peking részben az egyetemi képzés minőségének javítására figyel, a cél az, hogy Kínában is világszínvonalú kutatási-fejlesztési központokat hozzanak létre, és az ottani ipari vállalatok saját jogon kapcsolódjanak be a csúcstechnológiai gyártásba.

©

Míg a ruházati iparban – legalábbis annak márkás termékeket gyártó szegmensében –, illetve a tömegigényeket kielégítő autógyártásban a jelek szerint mindent visznek a robotok, a prémium autók terén kissé más a helyzet. Bár ott is meghatározó szerep jut az automatizálásnak, a Mercedes a közelmúltban néhány robotot lecserélt hús-vér munkásokra. A csúcskategóriás S osztályban ugyanis annyi a megrendelhető extra, hogy azt már nem tudták kezelni a robotok; az embereknek egyelőre jobban megy a hűthető vagy fűthető pohártartók, a különféle jelzések vagy a különleges szelepsapkák beszerelése.

Az elemzők többsége azt állítja, hogy azok a fejlődő államok járnak a legrosszabbul, amelyekből a fejlettek hazatelepítik a termelést. A Harvard közgazdásza, Dani Rodrik szerint a fejlődés alsó szintjén álló országok közül soknak már nem lesz lehetősége arra, hogy Tajvanhoz, Kínához vagy Dél-Koreához hasonlóan az ipari termelés gyors növekedésével emelkedjen ki a szegénységből. A termelési rendszerek átrendeződése természetesen nem lesz egyenletes, sok vállalatnak – leginkább az olcsóbb termékeket előállító cégeknek – még hosszú ideig megéri az ázsiai vagy afrikai munkások alkalmazása. A varrórobotok például ma viszonylag drágák; sok fejlesztésre lesz még szükség, amíg annyira leesnek az automatizálás költségei, hogy kiszorítsák a havonta 68 dollárt (mintegy 22 ezer forintot) kereső bangladesi ruhagyári munkásokat.

NÉMETH ANDRÁS

A cikk a HVG 2018/21. számában jelent meg.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!