Ebben a játékban csak hazudni kell, hogy nyerjen – aztán meg szörnyülködhet
Tech

Ebben a játékban csak hazudni kell, hogy nyerjen – aztán meg szörnyülködhet

A net lassan minden részét behálózó álhírek ellen kívánnak fellépni saját gyártású játékukkal Cambridge-i Egyetem kutatói, nem is akárhogy: először nekünk is hazugságokat terjesztő propagandistáknak kell váljunk, hogy megtapasztaljuk, miként reagál a világ, ha akár egyetlen fals állítást is igazságként próbálunk elterjeszteni. Tanulságos lecke, nem mellesleg ingyen.

MTI Világ

Illegálisan exportált csúcstechnológiát egy japán cég?

Csúcstechnológiájú mérőeszközök illegális amerikai exportjával gyanúsítanak egy japán céget, tartva attól, hogy a szóban forgó termékek esetleg mégsem az Egyesült Államokba kerültek, és atomfegyver fejlesztéséhez használták őket - jelentette név nélkül nyilatkozó rendőrségi forrásokra hivatkozva a Szankei című újság.

hvg.hu Tech

A génterápia hatásos lehet a bőrrák ellen

Két bőrrákban szenvedő embert mentettek meg a haláltól, saját immunsejtjeik genetikai módosításával. Az új eljárás kecsegtető, de még távol van attól, hogy kiforrott legyen.

MTI Tech

Hordozható beszélőgépet fejlesztettek ki némáknak

Saját néma kislányának megsegítésére tízéves munkával hordozható beszélőgépet fejlesztett ki Fabrice Leblat francia feltaláló. A szerkezet nagy feltűnést keltett a kelet-franciaországi Strasbourgban rendezett találmányi kiállításon.

MTI Tech

Végre útnak indult az Atlantis űrsikló

Elindult a Nemzetközi Űrállomásra hatfős legénységgel a fedélzetén az Atlantis űrsikló a floridai Cape Canavaral-i Kennedy űrrepülőtérről szombaton közép-európai idő szerint 17 óra 15 perckor.

MTI Plázs

Kómában is működik az öntudat egy része?

Az öntudat bizonyos jeleit mutatta egy csaknem egy éve vegetatív állapotban, azaz gyakorlatilag kómában lévő fiatal nő, akinek agyműködését speciális röntgenkészülékkel vizsgáltak orvosai - derült ki a Science című tekintélyes amerikai tudományos folyóiratban megjelent írásból, amely egy hónapokkal ezelőtti kísérlet eredményét, és az azzal kapcsolatos szakmai vitákat ismertette.

MTI Tech

Pénteken végre fellövik az Atlantist

Elfogadhatónak ítélte a technikai hiba kockázatát és engedélyezte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), hogy pénteken felbocsássák az Atlantis amerikai űrrepülőgépet.

hvg.hu Tech

Zsebnetet kínál a finn mobilóriás új készüléke

Zsebre vágható, egyszerűen használható készülék formájában talált arra megoldást a Nokia, hogyan használjuk az internet néhány közkedvelt szolgáltatását a személyi számítógépünktől távol.

hvg.hu Plázs

Retteg a világ az új tbc-től, a tudomány tehetetlen

A tuberkulózis (tbc) egy gyakorlatilag gyógyíthatatlan baktériuma terjed a világban – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet. A WHO szerint a baktérium – amely ellen szinte lehetetlen a védekezés - már Európa keleti részén is felbukkant. Szakemberek állítják: bár nincs reális esélye, hogy a gyógyíthatatlan baktérium idehaza is felbukkan, nem árt rendszeresen tüdőszűrésre járni.

MTI Tech

Még ma is kísértene a jégember "átka"?

Tizenöt éve találta meg Helmut Simon kiránduló az Ötztaler Alpokban az 5300 évvel ezelőtt élt vadász jégbe fagyott tetemét: egyesek szerint nem kizárt, hogy Ötzi bosszút áll azokon, akik a nyugalmát bolygatják, bizonyos viszont, hogy a megtalálásához fűződő jogok körül máig per zajlik.

Infinit Tech

Európai háztartások a szélessávú interneten

A legfrissebb (augusztus végi) Eurobarometer jelentésben egy olyan kutatási anyagot hoztak nyilvánosságra a háztartások szélessávú internettel való ellátottságáról, amely az EU valamennyi tagállamára kiterjedő, 25 ezer háztartást számláló reprezentatív minta adatai alapján készült. A jelentés a jelenlegi helyzet kétarcúságára világít rá.

MTI Tech

Magyarország az illegális szoftverhasználók paradicsoma

Magyarországon az illegális szoftverhasználat mértéke 42 százalék, ami az európai átlagnál 7 százalékponttal magasabb - mondta Georg Herrnleben, a Business Software Alliance (BSA) informatikai tanácsadó cég Közép-Kelet-európai igazgatója.

MTI Tech

Holdfogyatkozás lesz csütörtökön

Részleges holdfogyatkozás lesz csütörtök este 20 óra 5 perckor, és a ritka jelenség az egész ország területéről megfigyelhető. Szeptember 7-én, a Hold "bebújik" a Föld árnyékába, érdekes, kissé eltorzult látványt nyújtva annak, aki 20 óra 5 és 21 38 között felnéz az égre.

MTI Tech

Robotbogár gyógyítja a daganatot

Tudományos- fantasztikus filmek váltak valósággá: a tudósok olyan kapszula-endoszkópot fejlesztettek, amelynek segítségével a gyomor- és bélrák korai stádiumban fölismerhető és egyúttal kezelhető is.


A címlapról ajánljuk
Akikről Putyinék inkább hallgatnának

Akikről Putyinék inkább hallgatnának

Orbán Viktor még mindig nem meri szóba hozni Vlagyimir Putyin előtt, hogy 200 ezer magyar ma is jeltelen oroszországi sírban nyugszik. A kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt Stark Tamás történész beszélt a HVG-nek erről.