Igen, igen, igen, igen, igen, igen…

A napfénybe borult sugárút felett ott lebegett Mikola István, az egykori állami békemozgalom, a Demokratikus Charta és a modern kampánymarketing szelleme. Az MSZP azért hívta egybe híveit, hogy demonstrálja magának és a Fidesznek, van ő olyan erős párt, hogy tömegeket mozgasson meg, ha kell. És valóban: szombaton délután bizonyította, hogy van olyan.

Nézők. Biztos pártválasztók. Nézze meg képeinket, kattintson! © hvg.hu

Az MSZP mantrája, az „igen” szerény számításaink szerint négyezer-hatszázkilencvenegyszer hangzott el a bő két órás rendezvényen. Ennek énekelt, igenigenigenigenes változata pedig mintegy hétszáznyolcvanegyszer. Sem a szónokok, sem a közönség nem tudott betelni vele. (A munkáját végző tudósítónak azért sikerült.) Ha nem lett volna ennyi igen, tán már negyed négyre véget ért volna a dzsembori, és valamivel kevésbé lettek volna türelmetlenek a színpad előtt csoportosuló keménymag nyugdíjasai. De ezen a szombaton nem csak ők voltak itt, hanem sok-sok tízezer ember, akiknek többsége megerősítést várt a szocialista pártvezérektől. Ezt megkapták, s mellé még hamisítatlan politikai show-t is.

Az MSZP minden bizonnyal jól döntött, amikor lemondott „pályaválasztó” jogáról, és egy nappal korábbra, vasárnapról szombatra hozta csúcsrendezvényét. Egyfelől príma volt az idő (a résztvevők a kezüket dörzsölték, hogy „holnap eláznak a fideszesek”), másfelől ők határozhatták meg a választások előtti utolsó politikai hétvége hangnemét és témáit. Ezek: Mikola, szabadság, köztársaság, emelkedő nemzet, szolidaritás, sokszínűség és tolerancia. Nos, ezek egy részét az ellenlábas Fidesz is már jó ideje szajkózza, de most legalább egy napra sikerült einstandolni őket az MSZP-nek.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, az most a Napnál is világosabban látszott, hogy pártjaink leginkább egymásból élnek. Maga a példás szakszerűséggel megrendezett gyűlésen is számos reminiszcenciát megfigyelhettünk, és ezekben nem volt nehéz tetten érni a fideszes eredetet. A műsor felépítése éppúgy, mint a riválisnál, itt is a vezér beszédére volt kihegyezve, az előtte lévő műsorszámok mind-mind csak hangulati előkészítői voltak az első számú vezető színrelépésének. A retardáció, a nézőkben módszeresen felépített feszültség és hiány biztos sikerhez juttatja az ügyes szónokot, sőt képes arra is, hogy a valódi karizmával nem rendelkező orátor is megdicsőüljön. A kampány finisében a két vezér, Orbán és Gyurcsány is már-már teljesítőképessége határáig jutott és végletesen el van csigázva, ennyi könnyítést meg akkor is megérdemelnének, ha a közönség nem éppen ezt felépítést várná el. De persze ezt szomjúhozza.

A pozitív üzenetek mellett (no, igen, sőt igen-igen: köztársaság és nemzet, megcsináltuk-megcsináljuk) jutott fricska, csipkelődés, pofon az ellennek is. A szervezők és az MSZP különösen hálás lehet Mikola Istvánnak és ultrakonzervatív elvtársainak, akik kellő muníciót szolgáltattak a szónokoknak. Én falusi nyugdíjasokat még nem láttam ennyire örülni annak, hogy a szingliket vagy a technót emlegetik, és az igazat megvallva, most se voltam benne biztos, hogy tudják-e, miről van szó, de azt nagyon is értették, hogy valami alapvetően fontos dologról lehet szó, ha már ennyit emlegetik.