szerző:

A francia kormány törvényben engedné a munkavállalók számára, hogy figyelmen hagyják a munkaidő után érkező hivatali emaileket. Munka után ne dolgozz!

Franciaországban már most számos cégnél működik az munkahelyi előírás, hogy dolgozni csak munkaidőben kell és lehet. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az ebédszünetben igenis fel kell állni, ki kell menni az irodából, és ha enni nem is kötelező, mégis a lényeg, hogy ebben a 30-60 percben nem szabad dolgozni. (Azt meg már csak zárójelben merjük leírni, hogy bizony a francia munkahelyi kantinok többségében teljes természetességgel lehet bort fogyasztani az ebédhez, persze ez nem azt jelenti, hogy a francia dolgozók ebédszünetben sakál részegre ihatják magukat, hanem ha nincs különösebb ellenjavallat – például biztonsági okok –, akkor senki nem szól egy rossz szót sem egy pohár bor miatt.)

Az sem újdonság, hogy több cégnél már most is szigorúan szabályozzák, hogy a hierarchia mely szintjén lévők dolgozhatnak munkaidőn kívül. Az alapszabály, hogy a főnök ne küldözgessen munkaidő után a beosztottaknak levelet. A pihenőidő ugyanis pihenésre van. Nagyon nagy baj esetén a felső vagy maximum a középvezetők mozgósíthatóak.

Most azonban a francia kormány egy olyan törvényjavaslaton dolgozik, amelyben biztosítanák a munkavállaló számára, hogy nyugodtan ignorálja a munkaidő után érkező leveleket.

Mindez alapvetően a szakszervezetek nyomására történik, akik arra panaszkodnak, hogy a munkaidő utáni email bombázásokkal a vezetők tulajdonképpen túlóráztatják a dolgozókat, anélkül, hogy a megfelelő ellenszolgáltatást kifizetnék. Franciaországban 35 órás egy munkahét, és bizony a munkáltatóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha túlmunkát rendelnek.

Az országban még 2000-ben vezették be a 35 órás munkahetet, amely a francia munkások túlnyomó többségére vonatkozik. A szigorú szabályozás célja az volt, hogy a cégek ne egy emberrel végeztessenek el két-három fő munkáját, hanem legyenek rákényszerítve a bővítésre, ha ezt a munkamennyiség szükségessé teszi. Ezzel együtt csökkentették a munkáltatói járulékokat is, így két év alatt 350 ezer új munkahely jött létre, ráadásul a kötelező munkaidő csökkenése a produktivitás 5 százalékos növekedését is eredményezte.

Ha az „email” törvény zöld utat kap, akkor várhatóan 2017 júliusában léphet hatályba.

Cikk megosztása
Címkék