Szülőként minden szimpátiám a tanároké. De vajon kölcsönös ez?

"Kockás ingbe borult az ország, esernyőbe a Kossuth tér, hős tanárok emelkednek ki az ismeretlenségből, és együtt röhögünk, ahogy a kormánysajtó senkijei kiderítik sorra mindegyikről, hogy szoci volt, sőt Kun Béla ükunokája, valamint egyszer majdnem gyorshajtott. Felszabadító a kapálózásuk és növekvő félelmük. Ahogy kiesnek a szájukból ezek a vádak, úgy foszlanak semmivé."

"...mesélek neki a finn, brit és amerikai iskolákról, ahol játszva tanulnak a gyerekek, és örömmel várják a következő kísérletet, építőkészletet vagy tableten futó játékot. És igyekszem elmagyarázni, hogy ezért vannak a tüntetések meg a kockás ing a nagyobb gyerekeken. Csak eközben kényelmetlenül érzem magam. Ugyanis a pedagógusok akárhány pontja meglehetősen szűkszavúan képviseli a gyerekek érdekeit."

"...viszont most kapott egyest énekből. WTF? – ülök fel az esti meséből – énekből hogy lehet egyest kapni? – Kottázásra. – Vagy úgy. És hangszert láttatok-e már? – Hát azt nem."

"...a meglepő tényállás az, hogy a ballib ellenzéki pártok mind előrébb tartanak gondolkodásban, mint a tüntető civilek. Mindegyikük magától értetődőnek tekinti a kompetenciaalapú oktatást, felismerték a digitális átállás szükségességét, és mindannyian a mobilitás csatornájaként látják a közoktatást. Hallatszanak hangok arról, hogy a gyerekek az iskolában nem az életre készülnek, hanem ott élnek. Hogy lehetne az iskola érdekes. Hogy nem kellene direkte traumákra törekedni."

A teljes cikk a nyomtatott HVG-ben olvasható.