Seres László
Seres László

Íme az egyetlen Orbán-barát jobbikos, aki fegyvert fogott azért, hogy Ukrajnában folytatódjon a terror.

"Az alábbi interjú a Magyar Hírlapban jelent meg, Lovas Pista készítette. Zseniális és nagyon fontos – olvassák!" – ajánlja figyelmünkbe Zsolt Pista interjúját. Zsolt nagy rajongója Pistának, úgyhogy mindkettőjük iránti tiszteletből olvassuk is el, nézzük meg, kivel interjúzott Pista, miért fontos és zseniális ez a beszélgetés.

Pista interjúalanya egy Franciaországban született, onnan hazaköltözött magyar fiatalember, Almássy Ferenc, aki újságíró lehet, hiszen "újságírótársaival" alapította meg nemrég azt az új honlapot, amely Pista értékelése szerint "Közép-Európa eseményeiről ad tárgyilagos tájékoztatást". Pillanat, akkor nézzük meg előbb a honlapot: egy nettó orbánista-kaczynskista portál, amelyről még keveset lehet mondani, azt a keveset pedig a jelzős szerkezetben az imént megtettük. Akkor tehát az interjú.

A beszélgetésből megtudjuk: Ferenc azért költözött ide 2010-ben, mert "Franciaországban nem láttam a jövőt. Úgy éreztem, hogy Magyarországon van még szabadság. És természetesebbek az emberi viszonyok". Ugyanakkor a 2010-es választásnak semmi köze nem volt döntéséhez. A hazai korrupció semmi a franciaországihoz képest, a magyarokban még mindig él az illúzió, hogy a Nyugat jobb, és amúgy tényleg, de csak azért, mert "a Nyugat még mindig gyarmatosít. A fél világ a gyarmata".

Ferenc szerint az 1968-as párizsi májust a CIA támogatta, több a nemzeti érzés a magyarokban, mint a franciákban, hiszen ott győzött a mérgező individualizmus, így ott "már segíteni sem mernek például fizikailag bántalmazott embertársaikon". Ja, és a jogállam és a szólásszabadság is megszűnt Franciaországban, az ottani köztévé "semennyire" nem szabad. Két nagy elitpárt ural mindent, Marine le Pen Nemzeti Frontjának pedig "sajnos nincs stratégiája, és így nem is tud győzni". Ferenc ezért aztán szervezetet akar létrehozni, hogy segítse a francia állapotok üldözöttjeinek Magyarországra telepedését: "Azok fognak idejönni Nyugat-Európából, akik szeretnék, hogy gyermekeik normális országban nőjenek fel."

Most pedig nézzük meg, mi maradt ki a zseniális és fontos interjúból.

Az önmagát monarchistának és pogánynak valló Ferenc az elképzelhető legnagyobb oroszbarát harcos, a szó minden értelmében. A VKontakte közösségi oldalon megtekinthetők a politikai barátai a Jobbiktól a nacionálkommunista Hazafi Magyarországon és a neonáci Pax Hungaricán át a Kelet-Ukrajnában harcoló orosz szeparatistákig. Neve szerepel abban az összeállításban, amely a Donyeckben harcoló francia szélsőjobbos önkéntesekről szól. A három neonáci, ill. identitárius francia, valamint magyar bajtársuk, Almássy Ferenc 2014-ben, kéthetes katonai kiképzés után került Donyeckbe. Militáns Nyugat- és Amerika-ellenes, "eurázsiai" ideológiát hirdetnek, az ezoterikus náci és Putyin-tanácsadó Alekszandr Dugin filozófus hívei.

Almássy Ferenc valószínűleg tényleg unikum: az egyetlen Orbán-barát jobbikos, aki fegyvert fogott azért, hogy Ukrajnában folytatódjon a terror. Gratula.