A repülés közkinccsé válásával számos nagynevű cég ment tönkre, még olyan legendák is bezártak, mint a Pan Am. A Malév minderről nem vett tudomást. A fapadosok megjelenésével is csak felemás módon foglalkoztak. Pár éve a Malév jegyáraiban megpróbált versenyezni, viszont költségstruktúráját érintetlenül hagyta, és továbbra is a politikailag fontos célpontok kiszolgálását tartotta elsődleges szolgáltatási alapelvnek. Ebből egyenesen következett a veszteség.
9 hozzászólás
Tallián Miklós
2012. február 06., hétfő, 16:13
Az, amit Csurka – hogy megnevezzük legnagyobb, legmélyebb szenvedélyének tárgyát – „zsidónak” tekint, Otto Weininger és legnagyobb tisztelője, Adolf Hitler óta egyértelmű kulturális képlet. E tekintetben, semmi kétség, Csurka náci volt meg fasiszta. De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelynek indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikot nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.
316 hozzászólás
Tamás Gáspár Miklós
2012. február 04., szombat, 14:50
A Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum összevonásáról szóló új törvény egyszerre vet fel kérdéseket a két intézmény működésével kapcsolatban és világít rá a hazai múzeumi állapotokra.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2011. november 16., szerda, 13:12
Két hétig azt gondoltam, én vagyok a Fidesz legfélelmetesebb ellensége. Kicsit túlértékelem magam, persze, de szorozzuk be személyemet nagyjából másfél millióval. Az lett volna a rendszer a dologban, hogy az „adósrabszolgaságból” (egyébként, esküszöm, van ilyen fogalom!) azért akar a kormány nagyon sürgősen kiszabadítani, mert – Argentína mintáját követve (lásd alább) – szeretné leértékelni a forintot.
58 hozzászólás
Babarczy Eszter
2011. november 16., szerda, 10:59
A termék származási országa nagyjából az utolsó szempont, amire egy bevásárlásnál figyelünk. Ahogyan az se sokat számít, hogy a bolt magyar vagy külföldi tulajdonú-e. Eddig így volt. De eztán lesz jó hipermarket is, amely áraival és kínálatával persze ugyanúgy lenyomja a helyi kisboltot, mint a többiek – de legalább piros-fehér-zöld színekben teszi.
125 hozzászólás
Seres László
2011. november 09., szerda, 13:34
Amire a Dörner/Csurka páros a fővárosi színházi életben felhatalmazást kapott, pontosan megfelel annak, amit mostanában az oktatási szférában keresztülvisznek. H. Rózsáék új, államfüggő hierarchiát építenek ki, amelybe a gyermeknek is be kell tagozódnia, ha lehet, legalulra, hiszen ő a magyar jövő záloga, őt kell betörni a rendszerbe. A Hátországba.
54 hozzászólás
Seres László
2011. október 12., szerda, 15:30
A törekvés egyértelműen az, hogy a tagállamoknak immár a nemzeti költségvetéseket érintő gazdaságpolitikai kérdésekben is az EU szintjén koordinált döntéseket kelljen hozniuk. Hogy mielőtt ezekben a kérdésekben egy tagállam határoz, kikérje az unió véleményét.
1 hozzászólás
Magyari Donát
2011. október 05., szerda, 13:00
Bibó István születésének századik évfordulóján érdemes elgondolkodni arról, miért is szorult háttérbe a nagy gondolkodó. Eljött az idő, hogy eltávolodjunk a „demokratának lenni annyi, mint nem félni” tételtől, de épp azért, hogy mélyebben megértsük az életmű mai tanulságait.
8 hozzászólás
Csizmadia Ervin
2011. augusztus 01., hétfő, 13:53
A Fidesznek a választási rendszer átalakításáról szőtt új tervei hatalomgyakorlásának társadalomlélektanilag kitüntetett pillanata. Miközben a nemzeti együtt nem működés rendszere betonba öntésének munkafolyamatát e húzással kíséreli meg bevégezni a kormánykoalíció, addig az önhantolás földmunkájába fogott bele.
35 hozzászólás
Elek István
2011. július 18., hétfő, 16:30
A Fidesz kongresszusának szónokai az eddigi politika töretlen és következetes folytatását ígérték. Az ellenzék nyilvánvalóan nem lesz boldogabb ettől, de a kongresszus a párt saját közönségének szólt. Pokorni Zoltán beszéde („hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mindenhez értünk”) viszont meglepetés volt – mutat rá Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
80 hozzászólás
Csizmadia Ervin
2011. július 04., hétfő, 07:46
Ha csak egyetlen egy parlamenti képviselő lett volna, aki feláll, s azt mondja, hogy elég, s ezt a mocskot nem hallgatja tovább! De nem volt! Ami nemcsak a magyar parlament, de mindannyiunk szégyene. Dr. Lenhardt Balázs, jobbikos képviselő ugyanis június 6-án szót kért a parlamentben és zsidózott egy jó nagyot.
Sebők János
2011. július 01., péntek, 16:02
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár nem igazán bízik a kormány közmunkaprogramjának sikerében. „Nagy közmunka-projektekhez nagy beruházások kellenek, ennek fedezete nem látható a Széll Kálmán tervben és a konvergencia-programban -- nyilatkozta a hvg.hu-nak
12 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 29., szerda, 09:25
A Kínával folytatott tárgyalásokat a kormányzat képviselői ígéretesnek tartották, mértékadó szakértők óvatos derűlátással fogadták a megállapodásokat. Csak Orbán Viktor kritikusai vélik úgy, hogy amit a miniszterelnök megnyert a réven, azt elvesztette a vámon.
133 hozzászólás
Sebők János
2011. június 28., kedd, 09:25
Az álszolidaritásra épülő magyar rendszer életképtelen. Ám Gyurcsány Ferenc után Orbán Viktor és a Fidesz átalakítási kísérlete is könnyen elbukhat, a világgazdasági helyzet, a választópolgárok ellenállása, vagy egész egyszerűen a koncepció hibás volta miatt. Ha ez bekövetkezik, akkor Magyarország tartós gyarapodásának esélye újabb évtizedre veszhet el – figyelmeztet a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.
25 hozzászólás
Jeskó József
2011. június 28., kedd, 07:13
Ellentétben Mesterházy Attilának a honlapján közreadott cikkével, amely szerint az MSZP kongresszusán kiderült, biztos alapokon áll a párt egysége, valójában a föloldhatatlannak tetsző ellentét áll biztos alapokon.
46 hozzászólás
Elek István
2011. június 24., péntek, 07:37
Egy alföldi faluban hetek óta az idős háziorvos életben maradásáért imádkoznak a hívők a templomban. Ha ugyanis „doki bácsi” meghal, orvos nélkül marad a falu, s kevés esély van rá, hogy újat kapjon.
46 hozzászólás
Sebők János
2011. június 22., szerda, 16:51
A baloldal szolidaritás-alapú társadalompolitikája megbukott, s vele szemben kiépülőben van a jobboldal hatékony kormányzásra és a felső középosztályra épülő társadalompolitikája. A baloldalnak rá kell döbbennie, a mesterséges kómában tartott társadalomra nem lehet építeni: a társadalmi szolidaritás kizárólagossága megfojtja a kormányzást - mutat rá Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.
67 hozzászólás
Antal Attila
2011. június 22., szerda, 07:18
Optimista helyzetértékelésben, megújulásba vetett hitben, sikerpropagandában ezúttal sem volt hiány. A hétköznapi magyar valóság azonban meg sem érintette az MSZP hétvégi kongresszusát.
31 hozzászólás
Sebők János
2011. június 20., hétfő, 16:00
Egy dakota közmondás szerint magas lóról nagyot lehet esni. Márpedig Orbán Viktor most magas lóra szállt fel, amikor a bécsi Neue Kronen Zeitungnak kijelentette, hogy a soron következő kétharmados gazdasági törvényekkel meg akarja kötni a következő tíz kormány kezét.
105 hozzászólás
Sebők János
2011. június 16., csütörtök, 14:10
Hatalmas győzelmet aratott Törökországban a most zajlott választásokon a kormányzó jobboldali nacionalista AKP párt, és személy szerint vezetője, Erdogan miniszterelnök, ám az áhított kétharmadot nem sikerült elérniük. A legnagyobb példányszámú török napilap, a befolyásos Hurriyet angol nyelvű változatának főszerkesztő-helyettese, Taylan Bilgic szerint a szavazók azt üzenték Erdogánnak: kedvelik őt, de azt nem akarják, hogy kontroll nélküli autokratikus hatalomra tegyen szert.
2 hozzászólás
Zentai Péter
2011. június 14., kedd, 12:00
Végjáték az MSZP-ben? Szerintem igen. A végjáték lehet persze hosszan elnyúló is. Az elmúlt hetekben a párton belüli erőviszonyok a gyurcsányisták szempontjából, úgy sejlik, inkább romlottak, mintsem javultak. Miközben az internetes blogokon folyó viták tanúsága szerint is tovább mérgesedett a felek közötti konfliktus.
33 hozzászólás
Elek István
2011. június 14., kedd, 08:51
Magyarországon csupán egyetlen ember tudja biztosan, hogy ki lesz szeptembertől az Alkotmánybíróság elnöke, ez pedig Orbán Viktor. Ez sok mindent elárul arról, hogy milyen az új alkotmányos berendezkedés: durván egyoldalúvá válik az Alkotmánybíróság, nyilatkozta a hvg.hu-nak Tóth Gábor Attila alkotmányjogász, egyetemi oktató, a szuverén.hu főszerkesztője.
12 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 14., kedd, 07:20