Bajnai Gordon: egy későn jött technokrata búcsúja

Bajnai Gordon megkísérelte két elődje – Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc – hibáit, mulasztásait, bűneit helyrerakni. A szocialista-liberális koalíció – a gazdaságpolitikai kényszerek előtt az utolsó pillanatban meghajolva – gyakorlatilag felszámolta, visszacsinálta annak javarészét, amit korábban létrehozott vagy fenntartott. Ezzel nyíltan beismerte, a kormányzás nyolc évéből hetet a szakadékba vezető úton botorkálta végig. Hogy azután, megriadva az önmaga gerjesztette csődtől, észbe kapjon. Ekkor jött Bajnai.

Az alternatív történetírás örök kérdése: mi lett volna ha? A miniszterelnök „kormányelemző” beszéde, illetve a Mozgó Világ-interjúja után felvetendő: másként alakult volna-e hazánk és a szoclib térfél fejlődéstörténete, ha Bajnai (vagy egy habitusban rá hajazó másik technokrata) két, két és fél évvel korábban – tehát az őszödi beszéd után nem sokkal – váltja Gyurcsányt? S már ekkor bejelent egy olyasféle kiadás- és hiánycsökkentő vészcsomagot, amit Simor András jegybankelnök még 2008 tavaszán is hiába szorgalmazott. Hogy miért nem valósult meg, abban jelentős szerepe volt az SZDSZ kapituláns, értékfeladó hozzáállásának is. Miként 2002-ben a D-209-es ügyben, úgy a Gyurcsány-beszéd kiszivárgása után sem maradt hű a párt önnön liberális felfogásához. Programjához alapból közelebb állt az, amit Bajnai és Simor javallottak, mint ami a Gyurcsány-csomag révén megvalósult. Gyurcsány még az igazság napvilágra kerülése után is próbálta elhitetni a társadalommal: „nem fog fájni”. Tehát az egyensúly helyreállítása jelentősebb érvágások – pl. a büdzséből finanszírozott nyugdíj- és bérjuttatások, szociális kiadások lefaragása – nélkül is lehetséges.

Bajnai Gordon eskütétele napján a Parlamentben Fotó: Stiller Ákos

„…[A] magas inaktivitás és a magas állami transzferek miatt újra és újra a döntően állami jövedelemből élők szavazata dönti el – magas választási részvétel mellett – a választások kimenetelét. Ez mindkét nagy pártot arra ösztökéli, hogy az állami újraelosztás növelésének ígéretével kampányoljon, és semmi olyat ne tegyen, ami lényegesen csökkenti ennek mértékét. Ha pedig már nem megy tovább a rendszer, akkor adót emel…Nekünk innen kellett kitörnünk, ezekkel a szükségszerűen fájdalmas lépésekkel ezt a rossz kört kellett megszakítanunk” – fejti ki az interjúban, így burkoltan utalva rá: eme „rossz körnek” Gyurcsány is része volt, aki a költségvetést tünetileg, pénzbehajtó-bevételnövelő intézkedésekkel kezelte. (Tény, hogy maga Bajnai három minisztérium élén is megfordult 2006 és 2009 között – fejlesztéspolitikai, önkormányzati, végül gazdasági miniszteri posztot kapott. A helyén is maradt végig, anélkül, hogy Gyurcsány politikai elképzeléseit lényegesen befolyásolni tudta volna.)

2006 végén-2007 elején a „rossz kör” megtörésének esélye lett volna, ha az SZDSZ ultimátumot ad Gyurcsánynak (és a védelmében körülötte összezáró MSZP-nek), hogy döntsön: önként lemond és kijelölik pragmatikus-szakértői utódját, vagy jöjjenek az előrehozott választások.

Bármelyik realizálódott volna a két forgatókönyvből, egy biztos: nemcsak az ország, de a szociálliberális blokk is nagyságrenddel jobb állapotban lenne. A 2006 őszén életbe léptetett hiánycsökkentés gyümölcsei épp 2008 őszére értek volna be. Az állam – megszabadulván a költségvetési ballasztoktól – rögtön képes lett volna pénzügyi forrásátcsoportosítással a kibillent gazdaságot stabilizálni, és az országot jóval kedvezőbb körülmények között érte volna a világválság.

Gyurcsány hatalomban tartása éppenséggel nem jött rosszul Orbán Viktornak és pártjának. Torkos Matildnak a Fidesz-honlapon is közölt – 2008. márciusi elemzés nem is titkolja:  „…Orbán Viktor a Fidesz március 15-i ünnepi nagygyűlésén elmondott beszédével bizonyította: nem akarja híveit arra biztatni, hogy utcai tüntetésekkel kényszerítsék ki az előre hozott választásokat. Sőt, úgy tűnik, bár az ellenzékiek folyamatosan nyomás alatt tartják Gyurcsányt a trágár hangú őszödi hazugságbeszéd óta, politikai érdekeik – bármilyen meglepő is – azt kívánják, hogy a szocialisták ne tudjanak megszabadulni a lejáratódott, erkölcsileg elkoptatott, rendkívül népszerűtlen vezetőjüktől. Ha tényleg ez az ellenzék stratégiája, és sikerül megvalósítania, akkor valóban megalázó vereséggel számolhat a baloldal 2010-ben.” S ez az utolsó betűig igazolódott.

Fotó: MTI - Kovács Tamás

Gyurcsány ideális bűnbak, démonizálható vudubaba lett a jobboldalnak. Bajnaira azonban ilyen szerepet aligha tudtak volna ráosztani. Ezt legutóbbi beszéde és a fent hivatkozott interjú is alátámasztja. „Demokrata és hazafi Orbán Viktor is, demokrata és hazafi Mesterházy Attila is” – ilyen mondatokat az Orbán-fóbia legfőbb celebrálójává vált Gyurcsány szájából nemigen lehetett hallani.

Bajnai a Mozgó Világban még azt a trivialitást is elismerte, hogy a kormány felelőssége a helyzet létrejöttében nagyobb, mint az ellenzéké. (Ami azért nagy dolog, mert ilyet Gyurcsány nyíltan sohasem tett, hacsak zárt körben elhangzott, majd kiszivárgott őszödi beszédét nem tekintjük „beismerő vallomásnak”.)  „Ha úgy teszi fel a kérdést, hogy az elmúlt nyolc év alatt hova juthattunk volna, arra az a válaszom, hogy sokkal előrébb is tarthatnánk, ha minden kormány jól kormányoz, és ha az ellenzék nem akarja – egyre nagyobb erőkkel és egyre nagyobb sikerrel – megakadályozni mindabban, ami az országot előrevitte volna. De elfogadom, hogy a kormány felelőssége mindig nagyobb, mint az ellenzéké, még ha Magyarországon ezért az ellenzéket a szokásosnál súlyosabb felelősség terheli is.”

Az utóbbi húsz évben a Tisztelt Ház kevés olyan józan, pártatlanságra és méltányosságra törekvő diagnózist hallhatott, mint Bajnai felszólalásakor. „A politikai ellenfelek valóban azt hiszik, hogy magyarabbak lehetnek egymásnál? Valóban azt hiszik, hogy a másik hazaáruló, családellenes, vagy éppen embertelen diktátor? Vajon a Fidesz valóban azt hiszi, hogy az MSZP-s komcsi, az MSZP-s meg azt, hogy a fideszes náci? Vajon valóban hisszük ezeket a tűrhetetlen otrombaságokat, vagy csak kiabáljuk őket önfeledten, mint B-közép a rigmusokat egy-egy örökrangadón?” – tette fel a kérdést parlamenti expozéjában Bajnai. Hiába. Mellesleg egyelőre nemcsak a vele szembenálló Fidesznél pusztába kiáltott szó ez, de a papíron mögötte lévő MSZP-nél is. Holott – mint Török Gábor politológus is utalt rá – könnyen lehet, hogy a nyolcéves szoclib hatalomgyakorlásból csak a Bajnai-kormány nyúlfarknyi ideje említhető majd a jövőben sikertörténetként.

Bajnai későn jött, de akkor sem azért jöhetett, mert a hatalmon lévőkön eluralkodott a józan bölcsesség. A világgazdasági-geopolitikai szituáció egyszerűen nem hagyott más alternatívát. „Görögország jelenlegi drámája, a recsegő-ropogó eurozóna állapota utólagos, kései megerősítése annak, hogy Magyarország jól tette, hogy akkor a gyors és érdemi cselekvést választotta” – utalt erre Bajnai is. 2009 áprilisában politikailag Orbánnak volt legkevésbé érdeke az előrehozott választás. Akkor ugyanis neki kellett volna bevezetni a „pénzügyi szükségállapotot”, amelynek megszorításai – a kampány miatti három-négyhónapos késedelem miatt – jóval durvábbak lehettek volna. A regnáló válságkezelő kormányfő Bajnai pedig túl későn jutott lehetőséghez ahhoz, hogy érdemben javítani tudja a szocialisták  népszerűségét. (Ráadásul – talán politikai jövőjére figyelemmel? – gondosan ügyel arra, hogy a kampányban a bukásra ítélt MSZP-vel ne azonosítsák.)

Fotó: Stiller Ákos

Kevesen emlékeznek rá, hogy Bajnai cégénél a Fidesz-éra alatt kormányzati pozícióban lévő, majd a 2002-s kormányváltás után leváltott vagy önként távozott emberek is dolgozhattak, köztük Wachsler Tamás, Gansperger Gyula és Fürjes Balázs. Mikor a HVG portré rovatában a Gyurcsány-kabinet Nemzeti Fejlesztési Ügynökségének élére kinevezett Bajnainál erre rákérdeztek, így felelt: „Ha gesztus volt, csak arról szólhatott, hogy egy dologban hiszek: véget kellene már végleg vetni annak, hogy mindenkit besorolunk valamilyen szekértáborba, és annak alapján válogatunk. Aki jó szakember és tisztességes ember, azzal együtt kívánok dolgozni.” Kár, hogy csak a ciklus utolsó évét uralta ez a higgadtan semleges, a pártos logika törésvonalait, ahol lehet, felülírni akaró technokrata gondolkodás.