Főállásban: apa

Nem láttak maguk körül hasonló példát, mégis, mikor apák lettek, ők vállalták gyerekük mindennapos gondozását. Ilyen, karrierjüket a „járatlan útért” elhagyó férfiakkal beszélgettünk: motivációikról, szerepválasztásukról, a gyerekük gondozása közben szerzett tapasztalataikról, azok magánéletükre és munkájukra gyakorolt hatásairól.

Amíg anyu dolgozik, az apuka viseli a csemete gondját

Péter első, 15 hónapos kisfiával van gyeden, Szabolcs pedig második gyerekével maradt otthon a közelmúltban, először gyeden, majd gyesen volt kislányával, annak félévestől hároméves koráig. Először az iránt érdeklődtünk, mi motiválta azt a döntést, hogy a gyerekgondozásban felváltsák társukat, és mennyire volt tudatos a szerepválasztásuk. Péter tanár, míg felesége egy közepes méretű magántulajdonú cégnél dolgozik. A döntés hátterében anyagi okok és munkahelyi elvárások álltak elsősorban: „Lehetett érezni, hogy ha a feleségem nem megy vissza dolgozni, akkor esetleg végleg megválnak tőle. „Gondoltam, azért is jó lesz, hogy egy kicsit »pihenek«. Ez nem biztos, hogy száz százalékosan bejött.” Szabolcs és felesége orvosok, sokat, de rugalmas munkaidőben dolgoznak, és náluk is szerepet játszottak felesége karriertervei: „A feleségem akkor már elég régen, nyolc hónapja nem dolgozott, és nagyon unta magát, másrészt az én gyedem sokkal nagyobb volt. Végül is én csak hétköznap, napközben voltam a kislányunkkal. Hétvégén én is tudtam vállalni munkát. A feleségem sem volt háttérbe szorítva. Munka után és hétvégén elsősorban ő foglalkozott a kislányunkkal.”

Az apaszerep megélése iránti fokozottabb motiváció a két férfi esetében hasonlóan, abból a félelemből ered, hogy kimaradnak a szülő-gyerek kapcsolat szempontjából meghatározó élményekből. Péter a kisfia első évére így emlékezik: „Lemaradtam arról, hogy Ákos elkezdett mászni, hogy fölállt. Most, hogy itthon vagyok Ákos mellett egész nap, nem tudok ezekről lemaradni.” Szabolcséknál az első gyerekkel végig a feleség maradt otthon: „A kisfiam úgy nőtt fel, hogy alig láttam, a kislányunkat meg ezerszer én tettem tisztába. Sokkal szorosabb is közöttünk a kapcsolat. Az első ANYA, de rögtön utána - és nem messze - én jövök.”

A szerepmintákat illetően szintén hasonló tapasztalatokról számolt be a két férfi: családjukban és ismeretségi körükben nem láttak hasonló példát, a gyerekgondozást feleségük példáján, de mindenekelőtt a gyakorlatban tanulták meg. Péter attól tartott, „hogy itt leszek egyedül a kisfiunkkal, és foglalkoznom kell vele. Tudok-e úgy foglalkozni vele, ahogy a feleségem, vagy ahogy egy ilyen fiatal gyerekkel foglalkozni kell? Azelőtt sosem voltam ilyen helyzetben. Férfi vagyok, és arra gondoltam, hogy nem erre születtem, nincs benne a génjeimben. Most már tudom, hogy miket kell csinálnom, és így már egyáltalán nem olyan vészes a dolog. Sok türelem kell egyébként.” Szabolcsot nem befolyásolta mások példája és a külvilág véleménye sem, saját aggodalmai pedig rövid idő alatt eltűntek: „Eleinte féltem egy kicsit, de később nagyon élveztem. A feleségem nem tartott tőle, nem is biztatott. Nem úgy beszéltünk ezekről a dolgokról, mintha ez valami földönkívüli dolog lenne: természetesnek tartottuk.”