Spiró György (59 éves) az idehaza tapasztalható vallástörténeti tudatlanságnak tulajdonítja, hogy Jézussal és a kereszténységgel kapcsolatos kijelentéseinek egyike-másika botránykőnek bizonyult Magyarországon.

HVG: Az 1.századba kalauzoló, április elején megjelenő, Fogság című nagyregényével kapcsolatos nyilatkozatai ellentmondásosak. Újabban azt állítja, mintegy másfél évtizedig folyamatosan írta, 1997-ben viszont még arról panaszkodott, hogy "évek óta nincs egy nagyregényre való" témája. Melyiknek higgyünk?

S. Gy.: Mindkét kijelentésem helytálló. Hét-nyolc éve nyakig benne voltam egy

© Dudás Szabolcs
óriási anyagban, csak nem tudtam elképzelni, hogyan lehet megformálni. Kétségbeesésemben Pilátus, a helytartó címmel írtam egy 120 oldalas esszét, de nem publikáltam: éreztem, türelmesnek kell lennem, ha a kereszténység keletkezésének történetét szépirodalmi formában akarom ábrázolni, mert csak úgy érdemes. Végül kikötöttem a kalandregénynél. E 18. századi műfajnak óriási előnyei vannak: ha a főhős elég szimpatikus, és a cselekmény elég fordulatos, akkor az olvasó hajlandó kalandról kalandra követni őt, buta fiatalkorától a megokosodásáig.

Az irodalmi életbe Spiró György Az Ikszek című - a lexikonok meghatározása szerint nagy filológiai apparátussal készült - történelmi regényével robbant be 1981-ben, melyet a következő évben a József Attila-díj is visszaigazolt. Országos hírnévre 1986-ban a Csirkefej című, a magyar színpadokon akkoriban szokatlanul trágár szóhasználat folytán is elhíresült drámájának bemutatása után tett szert. A több vaskos regényt, húsznál több színpadi darabot, jó néhány vers- és tanulmánykötetet magában foglaló életmű mondhatni másod-, illetve harmadállásban született: "Mindig volt kenyérkereső foglalkozásom" - hangsúlyozta nyilatkozataiban a szláv nyelvek tudoraként, műfordítóként és egyetemi oktatóként, illetve egy időben a szolnoki színház direktoraként is tevékenykedő, március 15-én tisztikereszttel kitüntetett író.

HVG: Több könyvkiadó után kötött ki most a Magvetőnél, amelynek igazgatója, Morcsányi Géza - aki többek között Kertész Imrét, Esterházy Pétert, Závada Pált tudhatja irodalmi istállójában - a kötelező marketinglelkesedést meghaladó elismeréssel szólt a mintegy nyolcszáz könyvoldalas munkájáról. Kéziratát olvasó irodalomkritikusok pedig életműve koronájaként emlegetik a Fogságot. Túldicsérik, vagy ön is úgy érzi: beteljesítette, amire született?

S. Gy.: Amit ebben a regényben meg akartam oldani, azt legjobb tudásom szerint megoldottam. A Fogság annak a vallás szerepét kutató írói utamnak a végét jelzi, amely az 1980-as évek eleji, A békecsászár című darabommal kezdődött, és A Jövevény, valamint A Jégmadár című regényekkel folytatódott.

HVG: A vallással és Krisztussal kapcsolatos sarkos publicisztikai álláspontja - melyet A passió című filmről szólva egy éve a HVG-ben is kifejtett - heves visszautasításra talált. Bírálói tévedésekben marasztalták el, de legfőképp azt kifogásolták, hogy provokálja a hívőket. Most, a Fogságban a három lator egyikeként feltűnő Jézus "őszül, loncsos, ápolatlan és elhízott". A kereszténységről bölcs regényalakjai fejtegetik, hogy az semmi más, mint a primitív emberek vallása. De a kiválasztottság hirdetéséért megkapja a magáét az "ósdi hiedelmekkel teli zsidó vallás" is.

S. Gy.: Egyik szereplőm - ahol ez a regényben indokolt - beszél arról, hogy Mózes félreértette Istent, pontosabban azt, amit a zsidók kiválasztottságáról mondott. Ez nem az én vélekedésem. Senkit nem provokálok, új regényem egy folyamatot ábrázol, s a többi között arról is szól, hogy a kereszténységnek milyen forradalmi tette volt, hogy megszüntette a kiválasztottságot. Egyébként több vallás harcában mindig a primitívebb győz. Ezt nem én, hanem Pál apostol, a keresztény vallás zseniális megteremtője ismerte fel. Hivatkozhatnék az amerikai vallásszociológus Rodney Starkra is, aki pár éve meggyőzően vezette le, miként is győzedelmeskedett a kereszténység - a legkönnyebben elsajátítható vallás - a Római Birodalom területén egymással versengő hitek piacán. Mindez a világ más fertályain nem botránykő, csak Magyarországon, ahol vallástörténeti és -szociológiai ügyekben, sajnos, óriási a tudatlanság.

HVG: 1981-ben, amikor Az Ikszek megjelent, a 19. századi eleji Lengyelországban játszódó történetben mindenki az 1970-es évek Magyarországának szellemi közegére ismert rá. A Fogság cselekményének helyszíne a Római Birodalom. Nem szükségeltetik túl nagy képzelőerő, hogy az olvasó a mai világ Amerikájára gondoljon. Miért tartotta fontosnak ezt a párhuzamot?

Van abban valami, hogy Amerika - s az egész globális világ - modern Rómaként működik. A regénynek mégsem ez az igazi párhuzama, hanem az, hogy ma a világ nyugati részén ugyanolyan vallástalan korszakban élünk, amilyenben szerintem elődeink is éltek 2 ezer éve. Mára majd minden vallás kiürült, képtelen betölteni a funkcióját, nem segít az embereknek megoldani az életüket és a halálukat, és úgy látom, ez a hiány ismét vallási világforradalmat érlel. Mondom én, aki e forradalom bekövetkeztének egyáltalán nem örülne, már ha egyáltalán megérné.

Vallástalan korszak (Oldaltörés)

S. Gy.:

HVG: Az irodalomelmélet embereként nem érzi avíttnak azt a mesélőkedvet, amellyel végigvándoroltatja főhősét, Urit az ókori Rómában, Jeruzsálemben és Alexandriában, s az ott történtekről a legaprólékosabban számol be?

S. Gy.: A mai kánonok ellenében úgy gondolom, a világirodalomban nagyon gyakran minősült át a ponyva később igazi irodalommá. Shakespeare - ez a vélekedésem benne van a róla szóló kötetemben - egész életében kizárólag ponyvát írt, csak tehetségesen. Rejtő Jenőről ma már komoly irodalmárok is elismerik azt, amit én 1965-ben az egyetemen nyilvánosan - és közröhejt aratva - hangoztattam, hogy a magas irodalom része.

HVG: Mit tekint majd könyve sikerének: ha netán botrányt kelt, ha elismerő szakmai kritikákat kap, vagy ha az olvasók serege vásárolja meg?

S. Gy.: A siker az lenne, ha sokan elolvasnák. De hát ez a regényem az eddigieknél is vastagabb, emiatt nem is lesz olcsó. Egy ilyen könyv elolvasásához hosszú betegség kell, vagy egy nyaralás. De, kérdem tisztelettel, ma ki engedheti meg magának, hogy nyaralni vagy betegállományba menjen? Némi remény persze él bennem, s ezért ajánlottam fel a Fogságot éppen a Magvetőnek, mert ez a kiadó már több jó szerző művét sikeresen juttatta el az olvasókhoz. Most, hogy itt van az eddig legnagyobb igényű regényem, felelős vagyok érte. Eddig nem menedzseltem az írásaimat, azt hittem, majd csak kivívják a maguk helyét. Tévedtem. A rendszerváltás után regényíróként nem nagyon kellettem, jegyezni is legfeljebb színpadi szerzőként jegyeztek.

HVG: A "legnagyobb igényű regénye" megjelenése előtti napokban, közeledve a hatodik ikszhez, hova helyezné magát az irodalomban?

S. Gy.: Az irodalom nem lóverseny, nem a célfotó dönt, de van egy abszolút mérce, amely a világ- és a magyar irodalomra, műkedvelőkre és profikra egyaránt érvényes. Az én mércém szerint néhány művem a legelső vonalba tartozik, és ennyi bőven elég. Utólag úgy látom: nem döntöttem rosszul, amikor írásra adtam a fejemet.

HVG: 1983-ban - a visszhangtalan megjelenés után nyolc esztendővel - a Sorstalanság korszakos voltára ön hívta fel az irodalmárok figyelmét. Úgy érzi, hogy 2002-ben Kertész Imre Nobel-díjával az ön mércéje igazolódott vissza?

S. Gy.: Ennek a díjtól függetlenül örülök, még ha az eset kapcsán a kudarcaim is eszembe jutnak. Kertészen kívül sok nagy kelet-európai írót "fedeztem fel", az ő honosításuk azonban nem sikerült. Példaként ragadom ki a lengyel Stanislaw Wyspianskit, aki Shakespeare után a világ legnagyobb drámaírója, a szintén lengyel Tadeusz Borowskit vagy a 20. század egyik legkitűnőbbjét, az orosz Varlam Salamovot. Mikor jelenik meg Wyspianski vagy Salamov összes műve magyarul? Félek, soha.

Besúgók és ügynökök (Oldaltörés)

HVG: Új regényében hemzsegnek a hatalom szolgálatában álló besúgók, ügynökök. Az olvasó úgy vélheti, némelyiküket a mából exportálta a múltba. Ráadásul néhány hete régi ismerőse, Molnár Gál Péter eddig napvilágot látott ügynöki jelentéseiről könyvkritikát írt az Élet és Irodalomban, megállapítva, hogy a szerző "ügynökként tisztességesebben bánt az egyes megfigyeltekkel, mint kritikusként". Róla mintázta volna egyik regényalakját?

S. Gy.: Molnár Gál ügynöki múltját nem ismertem. Amikor kiderült, inkább az lepett meg, hogy az a figura, akit Az Ikszekben ha nem is csak róla, de róla is mintáztam, mennyire kétkulacsosra sikeredett. Engem egyébként az ügynökök és a politika környékén sertepertélők szempontjából leginkább az a végtelen naivitás izgatott, amivel - a kortól függetlenül - a hatalomhoz közelítenek. Ott volt például az alexandriai Philó. A Fogságban szerepeltetem őt is, többször szó szerint idézek két, ránk maradt alapművéből, amelyeket Caligula, illetve Claudius császár számára írt. Krónikáiban a kiváló Philó rengeteget torzít, és sok mindent elhallgat azért, hogy szürke eminenciásként - a zsarnokokat "irányítva" - történelemformáló tényezővé legyen. Pedig Philó, mivel öccse volt a világ leggazdagabb zsidó családjának a feje, akár független értelmiségi is lehetett volna.

HVG: Kalandregényének főhőse, a három nyelven is kiválóan beszélő, gyengén látó Uri sok tekintetben hasonlít írójához. Úgy szeretné láttatni magát, mint a hatalmat és a gazdagodást elutasító értelmiségit?

S. Gy.: Uri nem a gazdagodást, csak a hatalmat, a politikában való tevékeny részvételt utasítja el. Nem írtam burkolt önéletrajzot, csak amikor kitaláltam, hogy a regénynek a Rómából Jeruzsálembe úgynevezett szent pénzt szállító zsidó delegáció egyik tagja lesz a főhőse, el kellett gondolkodnom azon, miféle szerzet is legyen. Ha kalandok sorába keverem, hajszálpontosan kell tudnom, mire miként reagál. Bizonyos alkati, biológiai, szellemi adottságaimmal ruháztam fel Urit, hogy át tudjam élni a lelki reakcióit, s megmutathassam, ha valaki, hát egy ilyen figura alkalmas lett volna arra, hogy kereszténnyé váljék, de ez nála valamiért mégsem jöhetett össze.

MURÁNYI GÁBOR