Regionális kulcsszerepet álmodik a vezetése alá került Műcsarnoknak Petrányi Zsolt (39 éves). A júliusban a tanácsadói testület javaslata dacára, miniszteri huszárvágással kinevezett főigazgató egyik ötlete a cégekkel, magángyűjtőkkel való együttműködés.

Petrányi Zsolt

Nem kellett neki megmutatni, hol van az iroda, a raktár és a büfé a Műcsarnokban, hiszen 1995 és 2001 között is ott dolgozott, először kurátorként, majd a kiállítási osztály vezetőjeként, mielőtt a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézethez távozott - igazgatónak. Első diplomáját a Budapesti Tanítóképző Főiskolán szerezte, aztán egyet az ELTE művészettörténészi szakán is, s vélhetően hasznát veheti most a kilencvenes években Japánban elnyert művészetmenedzseri ösztöndíjaknak. "A művészet kommunikáció" címmel beadott főigazgatói pályázata osztatlannak nem mondható sikere után nagyszabású tervekkel érkezett a Műcsarnokba, ahol természetesen kevesli az apadó állami apanázst elképzelései megvalósítására.

HVG: Dunaújvárosban, amikor leköszönt a Kortárs Művészeti Intézet igazgatói posztjáról, Ica-kru nevű zenekara frontembereként rapkoncerttel búcsúzott. Rappeléssel akarja folytatni a Műcsarnok patinás falai között is?

P. Zs.: A szubkultúra részeként a legváltozatosabb megnyilvánulásoknak is helyük van itt. A Műcsarnokba bekerülhet a rapzene is, de nem én fogok itt rappelni. Az Ica-kru formációt másfél éve hoztuk létre dunaújvárosi kollégáimmal, hogy kiállításmegnyitókon a hagyományos szövegelés helyett így szórakoztassuk a nagyérdeműt. Számomra szerepváltás volt ez, lehetőség, hogy kurátori tevékenységem mellett olyan pozícióban is megjelenjek, ami másképpen is demonstrálja a művészettel való kapcsolatomat. Lehet, hogy rappelek még, csak nem itt: az Ica-kruval még vállaltunk néhány megnyitót.

HVG: A főigazgatói pályázatokat nyolctagú bizottság értékelte: öten elődjét, Fabényi Júliát hozták ki győztesnek, ketten Bencsik Barnabást támogatták, miközben önre egyetlen személy, Radnóti Sándor esztéta szavazott. Nem rossz érzés ilyen előzmények után beülni a főigazgatói székbe?

P. Zs.: A zsűri tanácsadó testületként működött, nem volt döntési jogköre. A miniszternek lehetősége volt arra, hogy a szélesebb szakma véleményét is figyelembe vegye. A pályázatokban stratégiák álltak egymással szemben. A fő kérdés az volt, hogy a Fabényi Júlia által kezdeményezett, nézőszámnövelő kiállítások terepe legyen-e a Műcsarnok, avagy inkább a kortárs művészet erőteljesebb reprezentációjáé. Radnótival csak egy hete ismerkedtem meg, akkori döntése kizárólag a programom ismeretén alapult.

© Túry Gergely
HVG: Ismerte viszont a minisztert. A Dunaújvárosi Hírlap cikkéből kiderül: tavasszal ön kalauzolta a városban Bozóki Andrást, egyebek között a Kiscsillag sörözőbe. "Bozóki látogatása - nyilatkozta később - nekem nagy lehetőséget jelentett."

P. Zs.: A Kiscsillag az egyetlen vendéglátó-ipari egység Dunaújvárosban, aminek egész éjjel van konyhája. Előtte én mutattam meg a miniszter úrnak a Kortárs Művészeti Intézetet.

HVG: Nincs még túl a negyedik ikszen. Ha bemegy egy minisztériumi főosztályvezetőhöz, vagy a hazai társintézmények igazgatóival tárgyal, nem ütközik generációs falakba?

P. Zs.: Nem. Csak Magyarországon számítok ilyen pozícióban fiatalnak. És itt is csak az állami kulturális intézmények vezetői között. Sem a hazai üzleti szférában, sem külföldön a kulturális intézményekben nem tekintenek tejfölösszájúnak valakit 39 évesen.

HVG: Valamiféle ifjonti hév mégis mozoghat önben, hiszen hatalmas változásokat ígér a Műcsarnok életében.

P. Zs.: Ez nem korfüggő. Fokozott szerepet szánok a művészet kommunikációjának, változtatni akarok a művészetről szóló beszéd nyelvezetén. Nem tekintem a kortárs művészetet elit tevékenységnek, éppen az a feladatom, hogy a lehető legszélesebb körhöz eljuttassam.

HVG: Egy hónapja állt munkába. Mit csinált eddig?

P. Zs.: Egy könyvelővel elkezdtem a pénzügyi átvételt, és ha a napokban az derül ki, hogy átfogó átvilágítás is szükséges, arra is sort kerítek. Szervezeti átalakításokra is készülök, hogy mennyire radikálisakra, még kérdés. Most a Műcsarnok stábja két részből áll, a működtetésért felelős, illetve a szakmai csapatból. A hangsúlyt az előbbiről az utóbbira kell áthelyezni. És nem utolsósorban: megkezdtem az év végi programok megváltoztatását.

Az interjú második része (Oldaltörés)

© Túry Gergely
HVG: A szokásos magyar história? Változik a vezető, változnak a programok?

P. Zs.: Hivatalba lépésemkor az egyik kellemetlen meglepetés éppen az volt, hogy - szemben a korábbi állításokkal - a jövőbeli programoknak csak csekély hányadát kötötték le szerződésekkel. Ráadásul a kötelező tartalékképzés miatt a 380 millió forintos idei költségvetésből hirtelen 50 milliót kell visszatartanom. Ez csak úgy lehetséges, hogy programot váltok: két nagyszabású, nemzetközi kiállítás volt betervezve az év végére. Ezek költségei egyenként 30 millió forintnál kezdődnének, amin a marketing és a kísérőrendezvények még 3-6 milliót is dobhatnának. És mivel normál esetben egy kisebb kiállítás megszervezése is sok hónapos munka, most rögtönöznünk kell: megrendezzük a Magánügy című kiállítást, jórészt magyar művészekkel: az a legolcsóbb, ha helyi alkotók kész munkáit hozzuk ide.

HVG.: Tehát legalábbis egy időre búcsút inthetünk a nagyszabású kiállításoknak?

P. Zs.: Jó lenne például olyan kortárs művészeti pápákat idehozni, mint mondjuk az amerikai Matthew Barney vagy Jeff Koons. Akik a magyar művészetre is hatnak. De ez nem pusztán pénz kérdése. Ha egyszerűen írok a sztárművésznek egy levelet, azt mondom, én vagyok a Műcsarnok, én vagyok Budapest, gyere el hozzám, senki nem fog eljönni. A kérdés az: mit tehetek azért, hogy a nagynevű művészek és kurátorok érdeklődjenek Magyarország iránt.

HVG: És erre a kérdésre mit szokott válaszolni magának?

P. Zs.: Az egyik legfontosabb dolog a személyes kapcsolatok kialakítása. A magyar művészeket ugyancsak be kell mutatnunk külföldön, illetve külföldi szakembereket kell idehoznunk, s meg kell győznünk őket arról, hogy a magyar művészetnek helye van a nemzetközi porondon.

HVG: Pályázata szerint a Műcsarnok lehetne a kelet-közép-európai régió művészeti központja. Mire alapozta ezt?

P. Zs.: Ha annak idején felhívtam egy szlovák kollégát Dunaújvárosból, és azt mondtam neki, hát, baj van, nincs pénzünk, de szeretnénk egy nemzetközi kiállítást csinálni, tud-e segíteni, autóba ült, idehozta a műveit. Mi így szocializálódtunk, másképp gondolkodunk, mint a nyugatiak. Éppen ezt a különösséget kell bemutatnunk Európa többi részének és a világnak. Egymást segítve, egymásra hivatkozva erősíthetjük a saját pozíciónkat is. Budapest földrajzi helyzete a legmegfelelőbb ahhoz, hogy központi szerepet játsszon mindebben: megvan az infrastruktúra, valamint egy egyedülállóan nagy kiállítási teret kínáló épület, a Műcsarnok.

HVG: "Miközben a szlovák, lengyel, szlovén művészek menedzselésüknek köszönhetően nemzetközileg ismertek lettek, a hazai képzőművészet elszigetelődött, a Műcsarnok meg sem próbált lépést tartani a képzőművészet nemzetközi trendjeivel" - állt az egyik konkurens, Bencsik Barnabás pályázatában. Vagyis a szomszédok mégis elhúzni látszanak. Mit csinálnak ők jobban?

P. Zs.: Összefogottabban működnek, szervezettebben kommunikálnak - belül is. Bár a helyzeti előnyük relatív: ha lengyelekkel beszélek, mindig azt mondják: "De jó nektek! Nálatok legalább vannak privát intézmények is!"

HVG: Ha jól értelmezzük a pályázatát, ön még a Műcsarnokból is privátabb intézményt csinálna: a támogatói körbe szeretné bevonni a magánbefektetőket, a gyűjtőket is.

P. Zs.: A privát szféra és a Műcsarnok közötti kapcsolat elmélyítése létérdek. Konszenzus alakult ki arról, hogy ha a magánszférát az állam bevonja a kultúra támogatásába, valamit adnia is kell ezért. A támogatóknak is meg kell találniuk, amire szükségük van.

HVG: És mi volna az?

P. Zs.: Terembérlet, exkluzív tárlatvezetés a nyitvatartási időn túl - úgy, ahogy ez a 400 év francia festészete kiállítás esetében is történt -, utazások szervezése, programok kínálata az intézményen keresztül az említett körnek. Ami a Műcsarnokot beemeli a céges köztudatba.

HVG: Két műértőt, az osztrák Hans Knollt és a magyar Horváth Bélát kérte meg, hogy pályázata megírásában tanácsaikkal segítsék. Kik ők, és mi jót tudtak mondani?

P. Zs.: Hans Knoll kezdeményező szerepet játszott a régió művészetének nyugati közvetítésében: 15 éve nyitott Magyarországon galériát, de több kelet-európai országban és Bécsben is van kiállítóhelye. Tavasszal megkerestem, és ő maga mondta a legélesebb és legátgondoltabb kritikát erről a régióról, egyebek közt az intézményrendszer elavultságáról. Horváth Béla az Aviva Biztosító vezérigazgatója, műgyűjtő. Akkor kerültem vele kapcsolatba, amikor a 2003-as velencei biennále magyar kiállításának kurátora voltam. Nagyon lassan érkeztek az állami pénzek, és ha ő akkor nem előlegezte volna meg a többmilliós költségeket, nem nyílhatott volna meg a magyar kiállítás. Tanácsaira számítok még, ő gazdasági szakember, én pedig azt szeretném, ha a Műcsarnok egy jó cégként működne.

HVG: Nem félő, hogy így a művészet is a mutyizás terepévé válik? Hogy a magánbefektetők csak akkor segítenek, ha önök - az adófizetők pénzén, az állami infrastruktúra használatával - legalább ugyanannyit segítenek nekik? Mondjuk születésnapi bankettjük megrendezésében vagy az általuk gyűjtött művek ázsiójának fölverésében?

P. Zs.: Nem tartom elégségesnek, ahogy az állam részt vesz a kultúra finanszírozásában. Ugyanakkor Skandináviában - a minap ottani kollégákkal találkoztam - ciki a privát szférát bevonni a művészeti intézményekbe, mert az valamiféle beleszólást jelent a működésbe. Az Európai Unió persze ebből a szempontból is lehetőség. Rengeteg a pályázat, és pályázni is fogok, ezerrel.

KOZMA ZSOLT

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!