Interjú Gothár Péterrel, a Kazamaták rendezőjével

„A művészetnek nem feladata, hogy választ adjon bizonyos, hatáskörén kívül eső kérdésekre” – mondja Gothár Péter rendező, akit a kritikusok az 'apátlan művésznemzedék' tagjának tartanak, aki a hetvenes évek végétől elsőnek próbált szembenézni az előző generációk által letagadott, szőnyeg alá sepert múlttal.

Filmjei, színpadi rendezései jelentős hatást gyakoroltak a közvéleményre s most, miután a budapesti Katona József Színházban megrendezte két fiatal író, Papp András és Térey János darabját, az 1956-os Köztársaság téri eseményeket megjelenítő Kazamatákat, újra a figyelem középpontjába került.

hvg.hu: Életművéből, többek között a kultuszfilmmé vált Megáll az idő című alkotásból is kiderül, az 1956-os forradalom központi szerepet játszott, játszik életében.

A Kazamaták szereplői a Katona József Színházban. A tömeg drámája © Gothár Péter - Katona József Színház

Gothár Péter: Az 1956-os események, illetve ez az egész, a forradalom vonzáskörébe tartozó, ötvenéves „dolog” - ma sincs pontos kifejezésünk arra, ami akkor történt – minden magyart érintett. Közvetve befolyásolt szülői sorsokat, családokat darabolt fel. Drámaisága közvetlenül hatott a gyerekekre, katartikus nyomokat hagyva ezzel a háború utáni generációban. Úgy is fogalmazhatok: ez volt a mi háborús élményünk. Azóta sem tudtuk kibeszélni, feldolgozni. Mire a Megáll az idő című film előkészületeihez értünk, már éreztük, soha nem fogjuk pontosan megtudni, hogy valójában mi is történt 1956 őszén, Budapesten, Magyarországon. A „miért” még csak-csak kutatható, a „hogyan” azonban személyes érintettséget hordozó variációk és verziók szövete, valószínűsíthető hipotéziseket lehet csak felállítani. Ha hozzávesszük – márpedig tapasztalati alapon ezt kell tennünk - a szabvány történelmi maszatolást, akkor azt, hogy valójában mi és hogyan történt, csak elbeszélésekből lehet megtudni, s a személyes élmények természetüknél fogva szubjektívek. Ezért lehet érdekes és jogosult egy olyan költői megközelítésű dráma a Köztársaság tér történetéről, amelynek szerzői még nem éltek akkor, így művük alkotói szempontból fikciónak tekinthető.

Bár igazából nem tudjuk, mi történt 1956 október 23-a után a háttérben, a legújabb történeti kutatások szerint a Köztársaság téri események is befolyásolták a szovjet vezetőket - legalábbis ürügynek jó volt - amikor elszánták magukat a fegyveres beavatkozásra.

Pelsőczy Réka az előadásban. Szembenézve © Koncz Zsuzsa

Ennek számomra művészi szempontból nem volt jelentősége. A Kazamaták nem dokumentumjáték. Az előadás a szerzők, Papp András és Térey János gondolatait fogalmazza meg az eseményekről. Az általuk versbe foglalt nap története nem az igazság kiderítésének győztes csatája. Az, hogy a történészek hol tartanak a Köztársaság téri ostrom és az azt követő lincselés feltárásában, vagy hogy másutt mi és hogy történt ugyanezen a napon, talán majd egy másik színdarab tárgya lehet. Tény azonban, és ezt viszont mindig tudtuk, hogy az 1956. október 23-át követő eseménysorban egészen különleges nap volt október 30. Lefolyása, az ölés mámora nem volt jellemző az egész forradalomra. A szerzők éppen ezért írtak darabot erről a napról. Vagyis sem október 30. előzményeiből, sem pedig következményeiből nem indulhatunk ki, ha meg akarjuk érteni ezt a sorsdöntő napot. Hadd hivatkozzak például egy másik forradalomra, 1848-ra. A Nemzeti Dalnak sem az a lényege, hogy elszavalta-e Petőfi Sándor személyesen a Múzeumkertben, vagy sem. Inkább arról van szó, hogy a legendának, azaz a versnek, ahhoz, hogy mítosz legyen, jónak kell lennie. 1956 az az ötvenhat, melynek egyik eseménye a Köztársaság téri pártház ostroma volt.