Az iszlám fundamentalizmus megnyilvánulásait, az európai muszlim közösségek radikalizálódására utaló jeleket híven követő média szinte ügyet sem vet az iszlám vallástudósok hitújító erőfeszítéseire, az iszlám vallás reformját célzó termékeny vitákra. Pedig az iszlám reformációja elkezdődött.

Korán a 16.századból
A nyugati demokráciákban változatlanul döbbenetet okoz, nem tudnak napirendre térni afölött, hogy az iszlám országokból érkezett bevándorlók másodgenerációs gyermekei milyen nagy számban váltak fogékonnyá a fundamentalista nézetekre. Fiatalok, akik már születésüktől fogva a befogadó ország állampolgárai, anyanyelvként beszélik a befogadó ország nyelvét, minden nehézség ellenére többé-kevésbé beilleszkedtek új hazájuk társadalmába, radikális hitszónokokkal, esetenként terrorista szervezetekkel kerülnek kapcsolatba és egy szép napon talán öngyilkos merénylővé válnak, hátukon a bombát rejtő zsákkal.

Ám ezek a fejlemények ma már nemcsak Európát aggasztják. Az iszlám vallásra hivatkozó erőszakot mélyen elítélik a most formálódó, egyre jelentősebb iszlám reformcsoportok is. .Ha lassan is, de megindult a reformáció az iszlámban, igaz, ennek hatását és befolyását ma még hiba lenne túlbecsülni. Ezeket a hitújítókat nevezhetjük az „iszlám protestánsainak” is, hisz protestálnak az iszlám fundamentalizmus, a szélsőséges dogmatizmus ellen.

Az egyre gyarapodó arab reformista weboldalak közül például a www.aafaq.org élesen kritizálja az arab országok kormányait, és vezetőit, akik – szerintük - nem hallják meg a kor szavát, nem érzik a reformok égető szükségét. A reformisták a weben több cikkben is bátorítják hittestvéreiket, hallassák hangjukat a reformok mellett és éljenek a média lehetőségeivel. „Hamis az a nézet, hogy csak két út van az arabok számára: az iszlamizmus, vagy a diktatúra. Létezik egy harmadik út is, ez pedig a reformok, a demokrácia, a liberalizmus útja” – írja a honlap főszerkesztője.

A reformista honlap dicsérően emlékezik meg azokról a kiemelkedő arab vezetőkről, akik megpróbáltak bevezetni reformokat, akik a modernizáció, a demokratikus intézmények mellett álltak ki, egyben elítélték a despotizmust és küzdöttek a tudatlanságból fakadó gyűlölet ellen. Ilyenek voltak például az egyiptomi Refa al-Tahtavi, a tunéziai Khair al-Din al-Tunisi, vagy a szíriai Abd al-Rahman al-Kavakibi. Ők sorra elbuktak, befolyásukat elvesztették, és a közel keleti térségre vallási, illetve világi diktatúrák telepedtek rá.

A kereszténység reformációja is a Biblia nemzeti nyelvekre fordításával, nyelvi kritikai elemzésével kezdődött. A Korán szövegkritikája tiltott tabu a fundamentalisták szemében.

Theodore Nöldeke, az 1836-ban született német orientalista tudósnak a Korán története című három kötetes, ma már klasszikusnak számító műve 1860-ban Lipcsében jelent meg először, a különböző Korán szövegek történetét, kialakulását és írásbeli elterjedését dolgozta fel. Nöldeke összeállította a Korán szúráinak (fejezeteinek) lényegében máig elfogadott kronológiáját. Könyveit lefordították arab nyelvre, de mivel sok országban még ma is tiltott irodalomnak számítanak, vallási „szamizdatként” terjednek a reformokra nyitott hívők között.

Az egyik legkiválóbb Korán szövegelemzés egy Christoph Luxenberg álnéven író, német nyelvészprofesszor tollából jelent meg 2000-ben, A Korán szír-arámi olvasata címmel. A Korán-kutatásban rejlő veszélyre jellemző, hogy a szerző szinte illegalitásban él, a szélsőséges iszlamisták megtorlásától való félelmében. Muszlim barátainak tanácsára művét álnéven publikálta. Csak annyit tudunk róla, hogy a sémi nyelvek kutatója, egy közelebbről meg nem nevezett, vezető német egyetemen tanít.

Bassam Tahhan hitújítása (Oldaltörés)

Bassam Tahhan
Ma már több nyugati iszlám tudós is foglalkozik a Korán szövegkutatásával, köztük az egyik legjelentősebb, a szíriai származású, Franciaországban élő és tanító, Bassam Tahhan arab nyelvészprofesszor. Tahhan cikkeiben, előadásaiban a „protestáns iszlám”-ot képviseli, amely „elismeri a vallás és gondolatszabadságot, megkérdőjelezi a kanonizált gyűjteményes Szunna érvényességét (A Szunna a hádiszokat tartalmazza, azokat a mondásokat, bölcsességeket, amelyeket Mohamed próféta mondott, illetve tett). Tahhan elveti a hádíszok egy részét is, „mivel ezek tanítása nem az [Allah szavait tartalmazó szent könyvben] a Koránban gyökerezik”. Tahhan nemrégiben egy Marokkóban tartott UNESCO konferencián kijelentette: „racionalistának lenni, annyit tesz, mint beismerni, hogy az ortodox (konzervatív) vallási megközelítés alapvetően helytelen.”

Tahhan szerint a Koránt, akárcsak a Bibliát, mindenki szabadon értelmezheti, a szent szövegeknek ugyanis többféle értelmezése lehetséges. Felhozza, hogy a Korán mai szövegét 901-ben, Ibn Mudzsahid kanonizálta, azt megelőzően sokféle változat volt használatban, és ezekből mind a mai napig számos verzió maradt fenn.

A professzor - részben Nöldeke műveire hivatkozva - , nemcsak a Korán szöveghitelességét, hanem azt is megkérdőjelezi, hogy a Korán Allah szószerinti üzenete lenne. A fanatikusok szerint ez üldözendő, eretnek gondolat. Tahhan szerint Isten szabad akarattal áldotta meg az embert, és sokszínűnek teremtette ezt a világot. Ez forradalmian új nézet, eddig muszlim tudós nyíltan nem vállalta ezt a meggyőződést.

Egy marokkói francia nyelvű napilapnak nyilatkozva Tahhan nemrég kifejtette, szerinte a Sharija, az iszlám törvénykezés a legnagyobb akadálya a fejlődésnek. A magát protestáns muszlimnak valló professzor az Iszlámban rejlő sokféle dimenzióról szólva kifejtette: szándéka, hogy létrehozza a protestáns muszlimok közösségét. Ennek a közösségnek a céljai között szerepel a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása, és annak elismerése, hogy nem az övék az egyedül üdvözítő vallási igazság.

Tahhan elutasítja azt a fundamentalista nézetet is, hogy a Szunna a Koránnal egyenértékű lenne. Álláspontja szerint a Korán tanításából nem vezethető le a nők hátrányos helyzetű megkülönböztetése, - nem is beszélve a megkövezés gyakorlatáról - de a bor (az alkohol) teljes tilalma sem. Az is csak a hagyományokban gyökerezik és nem a Korán szövegéből ered, hogy a férfiak joga a nők feletti teljes uralom. Ez a szunna azon tanításán alapul, hogy a nők hite és intellektusa alacsonyabb a férfiakénál.

Tahhan és elvbarátai nyíltan hirdetik a protestáns iszlám értékeit és elképzeléseit. Legfontosabb követeléseik: az állam és a mecset szétválasztása, a Korán anyanyelvi használata és szabad értelmezése, a nők egyenjogúsítása. A közelmúltban már olvashattunk hasonló véleményt nyugat-európai muszlim tudósok, értelmiségiek tollából.

A reformpárti, „protestáns muszlimok” nézeteit egyelőre csak egy maroknyi kisebbség vallja. Azzal nyugtathatják magukat, hogy a jelentős reformok hívei kezdetben mindig kevesen voltak. Megerősödésükkel kihúzhatják a talajt a vallási szélsőségesek, az erőszakhoz is folyamodó fundamentalisták lába alól. A világ sok szempontból stabilabb lehetne, ha a reformpárti iszlám hivők tanítása többségi hitté válna.

Szent-Iványi Ilona