A szombati Orbán-cikk, avagy amire számíthatunk

Felőrlési stratégia, állóháború, egymás vezetőinek a diliházba küldése, jól állunk október 23. előtt. Mindenki aggódik, még mi fog történni? Jönnek a külföldi méltóságok, a téren áll a bál. Orbán Viktor cikke a szombati Magyar Nemzetben nem csillapította a kedélyeket, az MSZP-ről, mint gyógyíthatatlan szenvedélybetegről írt. Bence György filozófussal, a Metazin.hu internetes szemle társszerzőjével Hirschler Richárd, a hvg.hu főszerkesztője beszélgetett.

© Túry Gergely

Bence György: „Curiouser and curiouser” – mondta Alice (a csodaországban). Furcsább és furcsább dolgok történnek, vagy legalábbis hangzanak el. Orbán Viktor az egy héttel ezelőtti nagygyűlésen valóban azt jelezte, hogy a szakértői kormánynak nem kellene tisztán szakértőinek lennie, hisz’ éppen a miniszterelnök lenne politikus. Ettől már csak egy lépés lenne az a megoldás, amely bizonyára szocialista vezetők fejében is megfordul: új, a kedélyeket megnyugtató szocialista miniszterelnök és körülötte többé-kevésbé pártsemleges szakminiszterek, olyanok, akik a piacok és Brüsszel számára is megnyugtatóak. A szombati Magyar Nemzetben viszont megint a „korlátozott mandátumú szakértői kormányról” ír Orbán, és mintha korrigálni akarná a nagygyűlésen mondottakat, egyértelművé teszi, hogy a Fidesz „nem egyes személyeket akar elrettenteni az egyeduralmi törekvésektől”, hanem az egész MSZP-t.

H. R.: A cikk a követelések váratlan feljebb srófolása ellenére tele van olyan állításokkal, hogy „na ugye, megmondtam, minden úgy történt, ahogy előre láttam”.

B. Gy.: Ezt nem minden alap nélkül állítja Orbán Viktor. Augusztus elején írt egy háromrészes cikket. Az első két rész megjelent a Magyar Nemzetben, a harmadik is be volt jelentve, de aztán szeptember elejére halasztották a közlését, vélhetőleg azért, mert túl sokat árult el a tervekről. Nos, ezekben a cikkekben valóban majdnem minden benne volt, ami azóta történt. A Fidesz nem vonta kétségbe a választási eredményeket. Inkább megvárta, hogy a választók rájöjjenek, mit érnek a szocialisták ígéretei. (Közbevetőleg: A kormány persze váltig ismételgeti, hogy a Fidesz ígéretei sem értek sokat, de ez a közvéleményt nem érdekli, azt nézik, ki van kormányon, rájuk fognak haragudni, amikor megérzik a feketeleves keserű ízét.)

A cikkek azt is jósolták, hogy a csalódottság tiltakozáshoz vezet, tüntetések lesznek, sztrájkok stb. A Fidesznek ebben a helyzetben lehetősége lesz arra, hogy – a cikksorozat szeptember eleji, harmadik részének szavaival – „demokratikus keretek közé szorítsa” a támogatását vesztett kormányt. Nos, Orbán azt írja az új cikkben, hogy ez eddig nagyjából így is történt, csak annyi volt az eltérés, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése által kiváltott botrányt, és a botrány radikalizáló hatását nem láthatta előre.

H. R.: És ha mindez ilyen szépen bekövetkezett, akkor most mi a teendő Orbán szerint? Hogyan kell „demokratikus keretek közé szorítani” a kormányt? Mi lett volna, ha a szocialisták engednek a 72 órás ultimátumnak? Akkor mégiscsak egyetlen emberen áll vagy bukik, hogy demokratikus-e a kormány?

B. Gy.: Hiába az előrelátás, ha a politikai célok tisztázatlanok. A közvélemény a kormány ellen fordult, a kormánypártok elvesztették az önkormányzati választásokat, folynak a tüntetések, és abban is igaza lehet Orbán Viktornak, hogy ez még csak az első tiltakozási hullám. Ilyen körülmények között természetes, hogy az ellenzék politikai engedményeket akar kicsikarni a kormánypártoktól. Akár olyan engedményeket is, hogy a jelenlegi kormánypártok osszák meg vele a hatalmat. Például közvetve, amit a szakértői kormány jelentene. Még az sem kifogásolható – bárhogy tiltakoznak ez ellen a kormánypártok –, ha a parlamenti ellenzék maga is szervezi a tiltakozást, az ellenállást. De az már valóban aggályos, ha az ellenzék arra akarja kihasználni a helyzetet, hogy teljesen felőrölje a kormánypártokat.

H.R.: Gyurcsány maradt, ebből tehát - Orbán logikája szerint - az következik, hogy a párt, az egész politikai szervezet, "a magát pártnak nevező érdekcsoport" bűnös szenvedély rabja: a hatalom megtartásáért mindenre képesek. De ha felelős az egész MSZP (a tagságról egy szó sincs), akkor hogyan lehet velük kiegyezni?

B.Gy.: Hát éppen ez az! Már a 72 órás ultimátum is olyan ultimátumnak tűnt, amely épp arra való, hogy ne fogadják el. És a szakértői kormány követelése, különösen a most újra elővett, erősebb változatban – mintha ezzel sem az engedmények, a megegyezés (én nem kiegyezésre gondolok) útját keresnék.

H.R.: A bűn kiterjesztése a szervezetre mintha Orbán félelmét leleplezné: Isten őrizz, hogy egy egyszerű lecseréléssel (Medgyessy) megint megússzák. Most már nem lehet gatyázni, jöhet a feldarabolás?

B.Gy.: A cikk legfenyegetőbb része az, amelyben Orbán Viktor arról beszél, hogy „az MSZP támogatottságának mélypontra süllyedése két következménnyel járhat: vagy megújul a párt, vagy darabokra hullik”. Ebből a megújulás alternatíváját láthatólag nem veszi valami komolyan. A miniszterelnök-cserét nem fogadná el a megújulás jelének. De akkor mit fogadna el? Valószínűleg semmit.  A szocialista párton nem lehet segíteni, az gyógyíthatatlan szenvedélybeteg. Félreértés ne essék, a kormánypártok vezetői is hasonló jókat kívánnak a Fidesznek, bár ők inkább gyógyíthatatlan elmebetegnek tartják az ellenfelet. Nem ritka eset, hogy a pártok kölcsönösen a pokolra, diliházba, vagy éppen börtönbe küldenék egymás vezetőit. De akkor is uralkodniuk kell az indulataikon, különösen az egész ország számára kényes helyzetekben.

H.R.: Mivel most már nemcsak Gyurcsány lett persona non grata, hanem a baloldal is, mintha olyan zsákutcába érkeztünk volna, amiből semmilyen irányba nem lehet továbbmenni. Talán Orbán tényleg valami nagy földindulásra számít, ami igazolja őt, és tabula rázát teremt a politikában?

B.Gy.: Nem hinném, hogy ilyesmit forgat a fejében. Inkább mintha valami állóháború, felőrlési stratégia képe rajzolódna ki. És ez is épp elég nyugtalanító. Hisz legalább annyira megbénítja a kormányzást, mint az előrehozott választások, egy újabb 3-4 hónapos kampány. Amiről pedig Orbán is elismeri a cikkben, hogy pénzügyi összeomláshoz vezetne.

H.R.: Egyáltalán, a jelenlegi helyzetben mi a teendő? Egy hitelét vesztett, egyre gyengébb pozícióba kerülő ám a bársonyszékhez ragaszkodó miniszterelnök, akinek népszerűségét a költségvetési vita - enyhén fogalmazva - nem fogja növelni, és egy ellenzéki vezér, aki egyre jobban emeli a tétet. Nem fog az ország tajra menni?

B.Gy.: Mi a teendő? Ha én azt tudnám. A jelenlegi felállásban – ezekkel  a pártokkal,  ezekkel a vezetőkkel – nem sok esély van arra, hogy a kormány és az ellenzék az engedmények, a megállapodások útját választja. Persze, megváltozhat a felállás. Mind a két tábor egységet mutat kifelé, de belül nagy ellentétek forronganak. De amíg meg nem változik a felállás, csak két dologban reménykedhetünk. Egyrészt valamilyen közvetítésben. Közvetítőként leginkább a köztársasági elnök jön számításba. Másrészt a maradék józan észben. A kormány nem engedhet a konvergencia-célokból, de sok minden másban igen. A kormányoldalon is tudják, hogy túl veszélyes makacsul kitartani amellett, hogy miénk a parlamenti többség, azt teszünk vele, amit akarunk. Másfelől az ellenzéki oldalon is tudják, hogy csak önkormányzati választást nyertek, és a kormánypártok nem veszítették el a bázisukat. Ezért az ellenzék számára is túl veszélyes lenne mereven elutasítani minden engedményt. Ezt mind a két oldalon tudják, de ettől még nem biztos, hogy felülkerekedik a belátás.

H.R.: Hát akkor nem marad más, mint a remény. Lassan megérti az ember az egyik legsúlyosabb kínai átok igazi jelentését: „éljél érdekes időben!”.