Most már eldőlt, hogy 56-ot külön-külön fogja ünnepelni kormány és ellenzéke. Az aktuálpolitikai megfontolásokon túl, nyilvánvalóan szerepet játszik ebben az a tény is, hogy a forradalom résztvevői különbözőképen képzelték el Magyarország jövőjét. Az ellentétek felszínre kerülését a forradalmat elnyomó, brutális szovjet fegyveres beavatkozás akadályozta meg. Jobb, ha leszámolunk a közös emlékezés illúziójával.

“A Fidesz szétszakítja ’56-ot” – utalt rá a Népszabadság címoldala, hogy a legnagyobb ellenzéki párt külön tervezi a forradalom ötvenéves jubileumának megünneplését. Kétségtelen, Orbán pártjának a nyers reálpolitikai taktikázás szemszögéből jobb lett volna, ha október 23.-ra való hivatkozással, kegyeleti okokból, kihátrál a sehová nem vezető, mind ellenőrizhetetlenebb maratoni demonstrációsorozat zsákutcájából és részt vesz az ötpárti-össznemzeti évfordulós mise celebrálásában. De ezt leszámítva, csak ama elkoptatott, lapos közhelyet lehet a Fidesz külön bejáratú ’56-os rendezvényével szembeszegezni, hogy a nemzetnek – így a pártoknak is – pontosan, szépen, együttes-libasoros áhítatban illik megemlékezni és punktum. Aki nem így tesz, az szentségtörő és békebontó.

Pedig ez a tabuként funkcionálni akaró mítosz csupán egy hamis sztereotípiára támaszkodik. Mégpedig arra, hogy ’56-ban a nemzet oszthatatlanul egységbe forrt, ildomos hát minden évfordulón az utódoknak is ekképp tenni. Fél évszázada a nemzet oroszlánrésze valóban egységes volt, csakhogy épp abban, hogy a majd évtizedes diktatúra után joga legyen szétszakadni. Különböző világnézetekre, szokásokra, felfogásokra, életvezetési stílusokra, pártokra, satöbbi. Pont a forradalmárok által megdöntött totalitárius rezsim (és általában a diktatúrák) jellemzője, hogy különböző habitusú, gondolkodású, szemléletű polgárokat körömszakadtáig megpróbálja erőltetve-kikényszerítve egybeterelni, a monolit falanszter-nemzet víziójának jegyében.

Igen, 1956-ban a nemzet jórészt azon elhatározásában volt egységes, hogy soha többé ne kelljen egységesnek lennie. Hanem lehessen sokszínű, különböző, vállaltan eltérő. Tény, hogy a forradalomnak voltak olyan, szinte egységesen vallott céljai, mint a szovjet csapatkivonás, a független Magyarország, a többpárti demokrácia. De tudjuk, a formálisan hasonló követelések nagyon különböző gyakorlati szándékokat rejthetnek. 1944-ben például, a legitimistáktól a kisgazdákon, parasztpártiakon, szocdemeken át a kommunistákig, minden náciellenes erő Hitler legyőzését követően szabad, demokratikus országot akart. Aztán kiderült, hogy Rákosiék a (népi) demokrácián egypárti zsarnokuralmat értenek. A németellenes-angolbarát horthysták sem feltétlenül demokráciát akartak, inkább egy megreformált-fazonigazított Horthy-rendszerhez szerettek volna visszatérni. És persze közéjük szorulva ott voltak a demokraták is.

Ötven éve ugyanígy, számos forradalmár a marxizmus-leninizmus „emberarcú” verzióját kívánta győzelemre vinni. És voltak olyanok, akik szerint nemcsak a bolsevik rendszer, de az azt alátámasztó kommunista eszme is megbukott, akik Lajtán túli mintára, magángazdaságon alapuló népuralmat áhítottak. Ezek többsége – demokrataként - a jobboldali szélsőséget is elutasította. Aztán ne tagadjuk el, kisebbségi-marginális-pozícióban ugyan, de jelen voltak a szadista ösztöneiket kiélő lincselők, fegyverrel hetvenkedő lumpen figurák is, akik ott szerették volna folytatni, ahol ’45-ben abbahagyták.

Nyilván mást szeretett volna az ipart, mezőgazdaságot, kereskedelmet továbbra is társadalmi tulajdonban elképzelő munkástanácsi elnök, mint a földjét, gyárát, boltját – az 1989-90 utáni kormányok szerint jogosan – visszakapni kívánó, kisemmizett üzletember, nagygazda vagy patikus. Amennyiben elmaradt volna a szovjet invázió, a sztálinista gyökerű, reformkommunista Nagy Imre aligha ünnepelte volna közösen a győztes forradalmat az egyház és állam szétválasztásába belenyugodni nem akaró, ultrakonzervatív Mindszenty Józseffel.  

Korábbi korok forradalmait, az amerikai függetlenség kivívását (1776) vagy a Bastille lerombolását (1789) az illető országokban – világnézetre való tekintet nélkül – közösen ünneplik. Még ha ennek az is az ára, hogy inkább az események idealizált változata kerül be a történelemkönyvekbe.  ’56 túl közel van, a forradalmárok, a szemtanúk közül sokan még köztünk élnek. Örüljünk neki, de ne akarjuk összenöveszteni azt, ami nem tartozik össze. Miért ne lehessen választék a megemlékezésekből, miért ne tiszteleghetne az utókor is külön-külön?

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!