Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javasolta: legyen 2008-ban véleménynyilvánító népszavazás arról, hogy csatlakozzunk-e 2010-ben az euróövezethez. Mivel az ötlet azon nyomban elnyerte a Fidesz egyetértését, immár a választási eredmények ismerete nélkül is tudhatjuk, hogy lesz ilyen népszavazás. És legfeljebb csak remélhetjük, hogy mégsem lesz. A javaslat ugyanis legalább két sebből vérzik.

© Dudás Szabolcs
Tudhatjuk, hogy a lakosság többsége akarja az eurót. Ezt utoljára az Eurobarometer 2005 őszén készült felmérésének a múlt hónapban közzétett eredményei erősítették meg: a megkérdezettek 64 százaléka támogatja Magyarország csatlakozását az euróövezethez. Ilyen körülmények között erről a kérdésről népszavazást - különösen nem ügydöntő népszavazást - megrendezni szalmacséplés, ami aligha ér meg néhány milliárd forintot. Érdemes itt arra emlékeztetni, hogy ebben a témában eddig csak olyan országokban - Dániában és Svédországban - tartottak referendumot, ahol a többség véleménye nem volt előzetesen ismert. Fontolgatják még Nagy-Britanniában is, de az meg éppen amiatt kevéssé valószínű, mert meglehetősen nagy biztonsággal megjósolható, hogy a végeredmény meggyőző többséggel lenne a nem (a gazdaságuk ereje és a hagyományaik folytán nem nehéz megmagyarázni, miért ragaszkodnak jobban a fontjukhoz a britek, mint mi a forintunkhoz).

Ráadásul mielőtt euróügyben népszavazást rendeznének Magyarországon, célszerű tisztázni, mit is vállalt az ország akkor, amikor csatlakozott az Európai Unióhoz. A maastrichti szerződés szerint, amelynek aláírói lettünk, a tagállamok belépnek az euróövezetbe, ha és amikor teljesítik a csatlakozás öt ismert feltételét (ár- és árfolyam-stabilitás, korlátozott mértékű költségvetési-államháztartási hiány, az államadósság és a hosszú lejáratú kamatok - a mi esetünkben forintkamatok - alacsony szintje). Ettől eltérő módon intézkednek külön záradékok Nagy-Britanniáról és Dániáról. Az előbbi (nem belép, hanem) beléphet az euróövezetbe, természetesen ha teljesíti a kritériumokat. Ezért ott tarthatnak bármikor bármilyen népszavazást a csatlakozásról. Az utóbbi viszont nem lép be. Ott a népszavazást hat évvel ezelőtt lényegében arról tartották, kezdeményezze-e kormányuk a "Dánia-záradék" törlését a maastrichti szerződésből (a "nem" szavazatok többségbe kerülése miatt nem kezdeményezte).

Magyarország helyzete jogi értelemben lényegesen eltér Nagy-Britanniáétól és Dániáétól, és Svédországéhoz hasonló. A svéd kormány és a központi bank (Riksbank) mindenesetre minden évben gondoskodik arról, hogy az öt maastrichti feltétel közül legyen legalább egy, amelyet az ország nem teljesít. A 2003. évi referendum így formálisan az euróövezetbe való belépésről szólt ugyan, de közvetlenül lényegében csak arról, hogy a népszavazást követő évben feladják-e ezt a nemteljesítési gyakorlatot. Ha feladták volna - ez volt a kormányzati szándék -, akkor a maastrichti szerződés szerint nem maradt volna alternatíva: a feltételek teljesítésével Svédországnak be kellett volna lépnie az euróövezetbe (de a többség nemmel szavazott).

Arra a sajátos lépéskombinációra nem vállalkoztak és nem is vállalkozhattak azonban a svédek, hogy megfeleljenek a maastrichti feltételeknek, és népszavazást is rendezzenek az övezetbe való belépésről. Ennek nálunk sincs értelme. Nem lehet azt mondani, hogy 2008-ban teljesítjük a feltételeket, és ugyanabban az évben népszavazást is tartunk arról, akarunk-e eurót. Ez a nemzetközi szerződésekről szóló népszavazás alkotmányos tilalmába is ütközne. Ettől persze például 2007-ben lehetne népszavazást tartani arról, valóban megfeleljünk-e a következő évben a maastrichti feltételeknek. Csakhogy ez - a költségvetésről tartandó népszavazás - is alkotmányellenes lenne. Tehát nem marad más lehetőség: a kormánynak és a parlamentnek kell döntenie.

A választópolgárok többségének a közvélemény-kutatások alapján ismert akaratából adódik az igen az eurócsatlakozásra, és a kormányzásra esélyes pártok is hajlanak erre. A döntés - főleg az eladósodás megfékezéséről - így sem lesz könnyű, a végrehajtása még kevésbé. De mintha mostanában végre erősödne annak belátása, hogy az adósságlavina más kedvezőtlen következményekkel is járhat, mint az euró bevezetésének igen szerencsétlen, vég nélküli halogatása.

SOÓS KÁROLY ATTILA

(A szerző az MTA Közgazdasági Intézetének munkatársa)