Sajátos, de Oroszországban széles körben elterjedt látásmóddal közelíti meg még ma is az 1956-os budapesti eseményeket, s értékeli a világpolitikai fejleményeket Vlagyimir Krjucskov (82 éves), a budapesti szovjet követség egykori munkatársa, a szovjet titkosszolgálat, a KGB későbbi főnöke.

HVG: A budapesti szovjet nagykövetség munkatársaként hogyan élte meg "belülről" 1956 októberét?

Vlagyimir Krjucskov

Az akkor 31 éves szovjet diplomata 1955-ben Budapesten találkozott Jurij Andropov szovjet nagykövettel, s ez az ismeretség az egész életét meghatározta: előbb a Szovjetunió Kommunista Pártjában dolgozott Andropov mellett, majd 1967-től átkerült az államrendőrséghez, a KGB-hez. A jogász végzettségű, tábornoki rangig jutott Krjucskov negyed évszázadon át kulcspozíciókat töltött be a rettegett titkosrendőrségnél, előbb a külső felderítést irányította, majd 1988-ban átvette a szervezet vezetését. Pályája 1991-ben tört meg, amikor több társával sikertelen puccsot hajtott végre Mihail Gorbacsov szovjet államfő ellen: ő rövid időre börtönbe került, a megmenteni akart Szovjetunió szétesett, a kommunista párt kiszorult a hatalomból, a KGB-t pedig feloszlatták. A magyarul a mai napig kiválóan beszélő, ismerősei által munkamániásnak tartott Krjucskov nyugdíjban van, ennek ellenére folyamatosan dolgozik: különféle alapítványok számára készít elemzéseket.

V. K.: Egy évvel az események előtt érkeztem budapesti állomáshelyemre. Akkor annyira stabilnak tűnt minden, hogy elképzelhetetlen volt, hogy egy év múlva lángba borul az ország. 1956 tavaszán kezdtük érezni, hogy valami megváltozott: egyre többen álltak elő azzal az egyébként jogos követeléssel, hogy a vezetés mondja el, mi az igazság a korábbi évek törvénytelenségei ügyében. Nyáron megérkezett Budapestre Anasztasz Mikojan, az SZKP politikai bizottságának a tagja, hogy megvizsgálja, mit lehet tenni a válság elmélyülésének magakadályozásáért. Találkozott Nagy Imrével is, aki nagyon megtetszett neki. Neve később többször is elhangzott a követségen tartott megbeszélésen, amikor azon tanakodtunk, hogy a magyar politikusok közül kit tekinthetünk megbízhatónak. Ez nagy tévedés volt, hiszen Nagy Imre mást mondott, és mást cselekedett. Az események október 6-án, Rajk László és társainak újratemetését követően gyorsultak fel. Én addig életemben nem láttam együtt ennyi embert. Számunkra ekkor vált egyértelművé, hogy nem lesz megállás, és a magyarkérdés nem a kormányzati épületekben, hanem az utcán fog eldőlni.

HVG: Október 23-án kint volt az utcán, látta, mi történik?

V. K.: Igen, és kezdetben még békésnek is tűnt számomra minden: a tüntetők énekeltek, nyugodtan vonultak. Ott voltam a Sztálin-szobornál is: a többség az emlékmű ledöntése után szétoszlott, s viszonylag kevesen maradtak a téren. Ekkor valaki azt javasolta, temessék el "Sztálint" szovjet földön, azaz a nagykövetség területén. A tömeg már a Bajza utcánál járt, amikor az emberek letettek szándékukról, és inkább feldarabolták a szobrot. A rádiónál viszont már megjelentek a szélsőségesek is.

HVG: Ön persze nyilván más füllel hallgatta, hogy "ruszkik haza". Mi volt a szovjet politika reakciója arra, hogy egyre többen követelték a szovjet csapatok kivonását?

V. K.: Az ismét Magyarországra látogató Mikojan fölvette a kapcsolatot Nagy Imrével, aki egy szóval sem említette, hogy Magyarország ki akarna lépni a Varsói Szerződésből és a KGST-ből. Eközben azonban a magyar vezetés már egészen más politikát folytatott. Végre Mikojan is megértette, Nagy Imre kettős játékot űz. Mindezek ellenére október 30-án kivontuk Budapestről a szovjet csapatokat. Október utolsó napjaiban sokan telefonáltak a követségre, s kérték, hogy a szovjet hadsereg és Moszkva ne avatkozzon be a magyarországi eseményekbe. A szovjet katonák végül öt napig - október 30-ától november 4-éig - nem voltak Budapesten. November elején viszont már egészen más telefonokat kaptunk: egyre többen kérték, hogy csináljunk rendet.

Második oldal (Oldaltörés)

HVG: Tudomásunk szerint nem éppen ez volt a néphangulat. Önök mégis eleget tettek a kérésnek...

V. K.: Nézze, magam is láttam a követséghez közeli utcákban, hogyan akasztják fel az ÁVO-sokat, illetve az ÁVO-hoz való tartozással vádolt embereket. Amikor november 4-én visszatértek Budapestre a szovjet erők, nagy veszteségeket szenvedtek: a háztetőkről lőtték a páncélosainkat. Az a meggyőződésem, hogy akik 23-án vonultak az utcára, nem voltak ellenforradalmárok, ám akik ártatlan embereket öldöstek, és végigvitték a Köztársaság téri vérontást, ellenforradalmároknak tekintendők.

HVG: Ahogy azt a Kádár-féle fehér könyv is megállapította... Charles Gati Vesztett illúziók című most megjelent könyvében azt állítja, Moszkva hajlandó lett volna hosszabb pórázra engedni Magyarországot, ám miután úgy látta, a magyarok túl sokat követeltek, bekeményített. Egyetért az értékeléssel?

V. K.: Nem azért vontuk vissza csapatainkat október 30-án, hogy visszatérjünk. Ám amikor láttuk, hogy vér folyik az utcákon, és Nagy Imre a Varsói Szerződésből és a KGST-ből való kilépésről beszél, megértettük a helyzet komolyságát. Nem engedhettük, hogy Budapest, majd az itteni események után esetleg más szocialista országok is hasonló útra lépjenek, mert az már kikezdte volna a státus quót.

HVG. Sokan úgy vélik, a szovjet vezetés kényszerítette Kádár Jánost arra, hogy leszámoljon Nagy Imrével. Mit tud erről?

V. K.: Nagy Imre ügyében bíróság döntött, és Kádár nem tiltakozott az eljárás és az ítélet ellen. Nagy Imre sorsában egyébként más az igazán érdekes. 1989-ben, a szovjet felderítés archívumának ellenőrzésekor rábukkantunk azokra a dokumentumokra, amelyekből kiderült, hogy Nagy az akkori szovjet titkosrendőrség, az NKVD ügynöke volt. Megtaláltuk a beszervezésről szóló anyagot, és megvannak azok a jelentések is, amelyekben Nagy a szovjetellenes magyarokról számolt be. Átadtuk Magyarországnak ezeket a dokumentumokat, ám az újratemetés lázában égő budapesti vezetés szemmel láthatóan nem akart ezzel a kérdéssel foglalkozni. Kádár egyébként nagyon sok jót tett Magyarországnak, ám nem sikerült igazán demokratikussá tennie azt. A Szovjetunióban ugyanakkor sokan nem tartották őt igazán baloldalinak, ám én - azt hiszem - értettem, mit akar csinálni. Az őt követő politikusok mind csak rosszabbak voltak. Úgy vélem egyébként, hogy a magyarországi változások azért következhettek be, mert nálunk beindult a Mihail Gorbacsov szovjet elnök által kezdeményezett peresztrojka. Gorbacsovnak pedig nemcsak Oroszországot, hanem a szocialista tábor többi országát is sikerült "átépítenie".

HVG: Furcsa, hogy ezt éppen ön mondja, aki meghatározó szerepet játszott a Gorbacsov elleni 1991-es puccs előkészítésében és végrehajtásában. Miért akarták eltávolítani?

V. K.: A szovjet népnek és a világnak fogalma sem volt, milyen következményekkel jár majd a peresztrojka. Természetesen a legsúlyosabb következmény a Szovjetunió szétesése, ám ugyancsak nagy veszteséget jelent, hogy megromlott a kapcsolat a többi volt szocialista országgal. Gorbacsov úgy állt a Szovjetunió élén, hogy nem volt igazán szovjet ember, és úgy vezette a Szovjetunió Kommunista Pártját, hogy nem volt kommunista. Később egyébként ő maga is elismerte, hogy a feleségével már korábban úgy döntöttek, leszámolnak a kommunizmussal. De akik Gorbacsov után jöttek, azok sem voltak különbek. Demokratának nevezték magukat, ám inkább semmihez sem értő kalandoroknak, populistáknak minősíteném őket. A Borisz Jelcint váltó Vlagyimir Putyin az első, aki megmutatta a világnak, hogy normális, előretekintő politikusok is vannak ebben az országban.

HVG: Azért ebben is erősen megoszlanak a vélemények. De visszatérve az ön aktív korszakára: a magyarországi beavatkozás után negyed évszázaddal meghatározó szerepet játszott a Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulásában és az ottani szovjet hírszerzési rendszer kiépítésében. Ennek megítélésében sem változott az álláspontja?

V. K.: Sokan kudarcnak látják, láttatják, de katonai szempontból megnyertük az afganisztáni háborút, még ha 1989-ben kivonultunk is az országból. Szövetségesünk, Mohamed Nadzsibullah például megőrizte a hatalmát. Végül az amerikaiak és a mi "demokratáink" segítségével Nadzsibullah megbukott, így az amerikaiak most azok ellen a tálibok ellen harcolnak, akiket ők fegyvereztek fel a szovjet hadsereg elleni harcra. Mi a hadműveletek mellett sok mindent építettünk is, az amerikaiak viszont csak az erőszakra alapozzák jelenlétüket. Ezért is gondolom úgy, előbb-utóbb megalázva fognak távozni Afganisztánból.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!