Elhibázott könyv Hitlerről

Norman Mailer legújabb könyve, a Várkastély a vadonban, mely az Ulpius-ház kiadónál jelent meg, Adolf Hitler családjáról, fogantatásáról, és linzi gyermekkoráról szól. Az agg mester igencsak gyengécske, elhibázott koncepciójú művet alkotott: Freud elméletéből indul ki: minden eldőlt Hitler gyermekkorában, apjához, anyjához fűződő viszonya meghatározta későbbi gonosz cselekedeteit.

Kezdjük talán azzal a felismeréssel, ami az utóbbi évtizedekben alakult ki, s immár beépült egyes zsidó és keresztény vallási irányzatok tanításaiba is, vagyis hogy Hitler a gonosz megtestesítője volt, ha ugyan nem maga a Sátán jelent meg a képében. Tekintettel arra, hogy mindaz a gonosztett, amit Hitler személyesen véghezvitt, illetve az ő írásos és szóbeli parancsait követve a beosztottai elkövettek a második világháború alatt, de különösképpen a Szovjetunió megtámadásától a Harmadik Birodalom bukásáig, valóban felfoghatatlan mértékű és példátlan, a Führert el lehet különíteni minden más rossz hírű hadvezértől, hódítótól és tömeggyilkostól, mintegy „ki lehet emelni őt a történelemből”’.

Ha teológiai szempont szerint közelítünk Hitlerhez, ez azzal a kétségtelen előnnyel jár, hogy legalább részben értelmet nyer a világossság és a sötétség, a jó és a gonosz örök küzdelme. Amennyiben a nácik istenített vezére negatív póluson helyezkedik el, áldozatait, illetve elpusztítóját valamiképpen Istennel, és az ő rejtetten megvalósuló tervével lehet összefüggésbe hozni – persze, ezen a ponton a vallások elbizonytalanodnak, nem vállalkoznak általános érvényű konklúziók levonására.

Tény, hogy a katolikus egyházban a hatvanas évektől számos szentté, illetve boldoggá avatás történt, mely a Hitler által generált gyűlölet és pusztítás áldozatait, illetve a velük való azonosulást emelte transzcendens dimenzióba – elég, ha itt az utolsó boldoggá avatott magyar vértanúra, Salkaházi Sárára utalunk.

A mögöttünk hagyott szörnyű évszázadban a Sátánra mindig biztosabban lehetett építeni, mint Istenre. A Gonosz most is jelen van közöttünk, és eddigi legtöményebb megnyilvánulása, Adolf Hitler egyéniségének kialakulása, korai pályafutása érthetően foglalkoztatja a mai közvéleményt is. De lehet-e újat mondani erről a témáról az eddigi kutatások után? És ha igen, hozzátehet-e valamit az író a történészek és pszichológusok eddigi eredményeihez? Úgy érzem, Mailer azért nem boldogult ezzel a valóban nehéz, s teljesen még most sem megoldott problémával, mert rossz irányban indult el, kizárólag és mindenekfelett Adolf családi körülményeiből, fogantatásából, anyjához és apjához való viszonyából próbálta kiolvasni tragikus jövőre utaló jeleket.

Norman Mailer könyvének főhőse valójában nem is Adolf Hitler, hanem apja, Alois Hitler, az 1837-ben született és 1903-ban meghalt császári és királyi vámtisztviselő, és Hitler anyja, harmadik felesége, a nála jóval fiatalabb Klara Pölzl, aki 1860-ban született, és 1907-ben halt meg. A regény narrátora egy sátáni SS-hírszerző, bizonyos Dietrich, akit a főnöke, Himmler azzal a feladattal bíz meg, hogy derítse fel a Schicklgruber-Hiedler család szövevényes családi viszonyait, és mutassa ki, nem zsidó származású-e, akár a legkisebb mértékben is „a vezér és kancellár”. Tény, hogy az SS végzett titokban kutatást Hitler családfájáról; bár a családban legenda élt arról, ahogy Hitler egyik dédapja egy Frank nevű grazi zsidó lehetett, a legenda megdőlt.