Such György: "Itt voltunk, és itt is maradunk"

Nem csak politikai, bizonyos érzelmi függetlenségre is szükség van a közszolgálati rádió sikeres átszervezéséhez - mondja Such György (46 éves), a múlt hét óta új arculattal jelentkező Magyar Rádió (MR) elnöke.

HVG: Ahogyan elődjei, ön is arculatépítésbe fogott. Új szlogenek, új logók, új adónevek. Nem voltak jók a régiek? Az MR1 például a plakátokon már jóval hangsúlyosabbnak tűnik, mint a Kossuth Rádió.

Such György

"Kivégezte" az ötvenéves Szabó családot, megszüntette a Kabaré csütörtököt, nem szól többet jó ebédhez a nóta - néhány tabudöntés a Magyar Rádiót egy éve irányító elnök intézkedései közül. A többszöri nekifutásra megválasztott közgazdász végzettségű elnök a rendszerváltó években tagja volt az SZDSZ-nek és a Fidesznek, utóbbi liberális korszakában még Orbán Viktor kabinetfőnöki tisztét is betöltötte. 1993-ig a Magyar Narancs munkatársa volt, ahonnan a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettesi székébe lépett tovább. Aztán jöttek a tévék: előbb a Tv3 marketingigazgatója, majd Szabó László Zsolt regnálása alatt már a Magyar Televízió alelnöke lett, de onnan gyorsan átigazolt az Antenna Hungáriához. Rádiós tapasztalatokat az Infó Rádiónál szerzett, két éven át volt az adó programigazgatója.

S. Gy.: Nekem nem tűnik így. Az arculatváltást a márka, a brandstratégia változásán kívül az tette sürgetővé, hogy a digitális átállástól karnyújtásnyira kerültünk. Csomó új csatorna indulhat, az pedig elég fura lenne, ha az első három adónkat hírességekről neveznénk el, a többit meg számokról. A régi nevek egyelőre biztosan maradnak, csak megkapják az első három sorszámot. Sokan nem is tudják, hogy 1949-ben a kommunista kultúrpolitika nevezte át a Budapest 1-et és 2-t Kossuthtá és Petőfivé. Egyébként a nyugati nagy közszolgálati rádiók adóit is többnyire számmal jelölik.

HVG: Hány új csatornát terveznek a digitális átállás után?

S. Gy.: Korai lenne még bármit mondani, meg kell várnunk a pontos kiírást. Sok a bizonytalanság, de nemcsak nálunk, hanem világszerte. Egyelőre a piacvezető analóg műsorszolgáltatók sem kapkodnak, nincsenek használható üzleti modellek, és a vevőkészülékek is drágák. Egy biztos, ha nem vagyunk ott rögtön a startvonalnál, akkor a későbbiekben a közszolgálati tartalmak behozhatatlan hátrányba kerülnek a kereskedelmiekkel szemben.

HVG: A Rádió az évek során elveszítette hallgatóinak nagy részét. Ön hallgathatóbb műsorokat, frissebb hangvételt és korszerűbb adásszerkezetet ígért. Mutatkoznak-e már az eredmények a hallgatottságban?

S. Gy.: Sajnos Magyarországon a rádióknál nincsenek olyan műszeres mérési módszerek, mint a tévés piacon. Így a jelenlegi naplós méréssel valójában csak a márkaismertséget lehet mérni, nem pedig a valós hallgatottságot. A magyar lakosság mintegy kétharmada eddig gyakorlatilag nem hallgatta a közszolgálati rádiókat, és leghamarabb úgy egy év múlva lehet majd a változások hatásairól bármit mondani.

A rádióelnök © Marton Szilvia

HVG: Lehet, hogy a számok majd önt igazolják, és többen fogják hallgatni például a Petőfit, de miért kell közpénzből finanszírozni zömében könnyűzenét játszó csatornát?

S. Gy.: Egyébként hol kapná meg a tunyogmatolcsi fiatal a minőségi zenét? A zene is kulturális tartalom, mégpedig szinte az egyetlen, amely a fiatal korosztályokat érdekli. Ehhez képest a hárommillió 18 és 39 év közötti közül korábban alig ötvenezren hallgattak bennünket. Közszolgálatként nem tehetjük meg, hogy nem azzal a szellemi táplálékkal szólítjuk meg őket, amit fogyasztanak. Egyébként valóban nagy kihívás egy Petőfi elnevezésű könnyűzenei adót úgy átpozicionálni, hogy eközben az azt hallgató diák, mondjuk, éppen Petőfi tájleíró költeményeiből kap rossz jegyet az iskolában.

HVG: Érdekes, a Petőfi Csarnokot magáénak érzi ugyanez a korosztály. De hagyjuk a "márkaépítést". Több figyelmet kapott a több száz fős létszámleépítés. Nyilván számos gazdasági érvet fel tud hozni mellette, de most inkább az elbocsátás módja érdekelne. Többen is tahónak minősítették azt az eljárást, ahogyan a menedzsment megvált a több évtizedet a Rádiónál lehúzott kollégáktól.

S. Gy.: A jelenlegi bírói gyakorlat a legkisebb pontatlanság esetén is a munkavállaló javára ítél, így nem kockáztathattuk meg, hogy a jóindulatunkat az esetleges perekben majd ellenünk fordítsák. Ezért volt az, hogy tanúk jelenlétében közöltük a felmondást, illetve a munkavégzés utolsó napján elvettük az érintettek állandó belépőjét. Korábban voltak ugyanis olyan esetek, amikor határozott idejű munkaszerződések azzal váltak határozatlanná, illetve bizonyították a munkavállalók a folyamatos munkavégzést, hogy ilyen-olyan indokkal még bejártak, vagy nem vették át a "humánusan", négyszemközt átadott felmondást, majd hirtelen "megbetegedtek". Természetesen az elbocsátottnak ilyen szituációban mindig igaza van. Nem kívánunk senkit személyében megsérteni, egyszerűen arról van szó, hogy nem akarjuk az MR-t újabb felesleges költségekkel terhelni.