Lengyel László
Lengyel László

A szabadpiac, a szabadkereskedelem mindenhatóságát hirdető washingtoni konszenzuson és a 2001. szeptember 11-i politikai rendszeren alapuló világrend láthatóan véget ért. A világgazdaság óriás repülőjének egyik hajtóműve – az Egyesült Államok – akadozik. Pilóták, utasok, földi irányítók hol pánikba, hol eufóriába esnek. A világ tőzsdéi föl-le szánkáznak.


Justin Jifu Lin, a Világbank új főközgazdásza. Szerinte  
a fejlesztés motorja az állam, nem a piac     
© AP
A világ intézményeiben megjelent a „Beijing gongshi” – a „Peking konszenzus” –, amely állami vezérlésű pénzügyi alapokkal operál, megteremti a maga önálló intézményeit (ilyen a hat országot tömörítő Sanghaji kezdeményezés), a meglévő intézményekbe beülteti saját embereit (a Világbank főközgazdászának, most először, egy kínait neveztek ki). Az amerikai típusú globalizációt kínai, indiai, japán, orosz, arab hatások, normák érik, formálják – korábbi formájában folytathatatlan.

Az amerikai hajtómű zavarainak a közvetlen kiváltó okokon kívül döntő oka az Egyesült Államok szeptember 11-e utáni világpolitikai és világgazdasági túlvállalása. A Bush-doktrína arra késztette az Egyesült Államokat, hogy higgyen saját korlátlanságában, totális nemzetközi felelősségében. Amerika világméretű terrorizmus-ellenes hadjáratot vállalt és demokrácia-buborékot fújt. E korlátlanságot, normák felettiséget, mindenhatóságot nemcsak az iraki és az afgán helyzet megoldatlansága, a palesztin-izraeli konfliktus mélyülése vagy Irán megerősödése kezdte ki, hanem a New Orleans-i természeti katasztrófa és a guantanamoi rabok körüli emberjogi dráma is.

Az Egyesült Államok nagybankjai és brókercégei a politikusaihoz hasonló módon viselkedtek: kellő magabiztossággal, elhitető erővel olyan gazdasági buborékot fújtak az amerikai gazdaságban, amelynek előbb vagy utóbb ki kellett pukkadnia. Az ellenőrizetlenség, az ellensúlyok hiánya már néhány évvel korábban megmutatta, hogy a pénzügyi óriások képesek túllépni a kockázatok határait, s valahol a vakmerő üzleti megoldások és a morális hazardírozás határvidékein járni. Csoda-e, hogy pénzügyi innovációikat követték a brit és a svájci, a német, vagy éppen a kínai bankok?

Az amerikai választás, és most a világ választása, egyértelműen a gazdaságról szól, háttérbe szorítva az iraki háborút, a terrorizmust, a bevándorlást vagy az egészségügyi reformokat. Ki látszik leginkább alkalmasnak arra, hogy egy jól időzített, célzott és átmeneti pénzügyi csomaggal stimulálja a gazdaságot? Bush elnök már elkésett, nem hiteles, és csomagja csak a demokratákkal egyeztetve működhet. Az elnökjelöltek viszont még nincsenek döntési helyzetben. A turbulencia ezért alighanem tovább tart az új elnök beiktatásáig.

A Newsweekben Kishore Mahbubani szingapúri elemző arról ír, hogy az amerikai elnökválasztás a világ legantidemokratikusabb választása, mert az amerikai választók eldönthetik, ki legyen a globális világ vezetője. Igen, az USA elnöke a globális világ első számú irányítója, még ha 2008-ban nem is a kizárólagos vezetője. Mahbubani kifejti, hogy Barack H. Obama nem muszlim ugyan, de az 1,2 milliárdos muszlim világot nagyon is befolyásolja, hogy középső neve Husszein, és egyik felmenője indonéz-kenyai bevándorló családból származott. Továbbá állítja, hogy az európaiak Hillary Clintonra szavaznának szívük szerint. Hillary az európaiak nyelvét beszéli, férje révén régi ismerős. Felteszik róla, miként amerikai választói is, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, Irak, vagy éppen a világgazdaság ügyét különbül kezelte volna. Pontosan annyi változást hozna Bush után, amennyire az európaiak szerint szükség van.

Hillary letéteményese a puha landolásnak? (Oldaltörés)

Mahbubani Hillary Clintont tapasztalt pilótának ábrázolja, aki nemcsak puhán landolna a világ repülőgépével, hanem képes lenne új politikai és gazdasági pályára vinni az együtt újjászerelt gépet. Obama – szerinte – „túl sok” lenne. Tapasztalatlansága és kényszeres bizonyításvágya miatt földhöz csaphatja a gépet. Az ázsiaiak a republikánus McCain-re szavaznának. A kínaiak mindig tapasztalt és realista republikánus elnökökkel, Nixonnal, az idősebb Bush-sal értették meg leginkább magukat.

„Ez a választás a múlt és a jövő szembenállásáról szól” – jelentette ki Obama dél-karolinai győzelme után. A Hillary Clintonnal folytatott harcában talán helyesebb lett volna azt mondania, hogy a „ma és a holnap” összeütközéséről van szó. Obama megválasztása egy széles és színes koalíciót jelentene nemcsak Amerikában, hanem az egész világban. Vajon érett-e erre Amerika, és érett-e a világ, hogy az egyszínű, egyhitű, egyközpontú, pártelvű, hegemón belső és külső rendből egyetlen lépésben sokszínű, sokhitű, sok központú, pártok feletti, „első az egyenlők közötti” rendbe menjen át? Vagy inkább arra a puha átmenetre képes, amelynek során több színű, több hitű, a három nagy – Amerika, Európa és Kína – kiegyezésén alapuló rendbe lehet – Hillary Clinton vezérletével – átmenni?

Meggyőződésem szerint az idő a tapasztalt, középre húzó, konszenzusos és a szeptember 11-i világrendtől távolodó politikusoknak kedvez: Angela Merkelnek és Gordon Brownnak, Nicolas Sarkozynek és Donald Tusknak. Hillary Clinton vagy John McCain győzelme ezt a felfogást igazolná. Az előválasztások eddigi menete szerint azonban Obama és Hillary között még nem dőlt el semmi. Még minden lehetséges.

Bár ide írhatnám annak a magyar politikusnak a nevét, aki kellő tapasztalattal, hitelességgel, egyben támogatottsággal rendelkezik, és mérsékelt reformokkal képes a földhöz csapódott magyar gépet megszereltetni, majd újra levegőbe emelni! Aki megfelelő időzítéssel, célzottan és átmeneti időre képes pénzügyi ösztönzést adni a gazdaságnak, konszolidálni a reformokat. Bár lenne Obama mintájú, változtató, újat hozó, közösségi, alul lévőket és kiszorítottakat megszólító kihívója a tapasztalt, reformokban jártas, eszes, és válságokat kezelni képes magyar Hillary Clintonnak! De csak a régi arcokat látom, az akarnok mindentudókat, a bármit szétszedőket, a soha össze nem szerelőket és a tehetetlen, jöjjön már valaki várakozókat.   

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: Brutusra várva

Már éppen elegen vannak, hogy leszúrják Caesart, de kénytelenek egy tiszta, feddhetetlen férfiúra várni, aki a tettnek becsületet és tisztességet ad. Éppen elegen sereglenek Gyurcsány Ferenc körül, köpenyeik alatt tőrökkel, de egy sincs, akinek a közvélemény elhinné, hogy nem önös érdekből szúr. Gyurcsány immár többedszer megalázta pártját, de annak tűrnie kell mindaddig, amíg olyan emberre nem akad, akiről a nép, az istenadta, elhiszi, hogy az országgal, s nem magával törődik.

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: Gyurcsányi viadal a polgármesterekkel

A 2007 őszi gyurcsányi „tisztasági csomag” indoklásaként a miniszterelnök álláshalmozó, mutyizó, tisztátalan közszereplőként mutatta be a nagy- és kisvárosi polgármestereket. Nincs az a szocialista városvezető, aki ne gondolná, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc központosító szenvedélye között talán ha hajszálnyi a különbség. S ahogy Kósa Lajos bizonyára tart attól, hogy Orbán, mint lehetséges utódjának, igyekszik kitekerni a nyakát, úgy vélheti Botka László ugyanezt Gyurcsányról.

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: Mit főznek a reformkonyhában?

Angela Merkel példát mutat nekünk. Ne kezdj olyasmibe, amire nem vagy felkészülve, olyasmihez, amihez nem értesz. Ne hidd, hogy Nagy Frigyesként vagy II. Józsefként azt tehetsz a népeddel, amit akarsz. Nem a külvilágnak, nem a médiának, hanem a saját társadalmadnak, a választóidnak dolgozol. Legyenek világos céljaid, s azokról tárgyalj, egyeztess, köss kompromisszumokat! Ne szónokolj, ne jelents be óriási változásokat, hanem aprólékosan és precízen dolgoztass az előrehaladáson!

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: a kétpárti rendszer alkonya

Keresik pártjukat a polgári liberális, a liberális konzervatív szavazók. A megcsalt közalkalmazottak, a szellemi elit egy része, a gazdasági szereplők (transznacionális menedzserek és vállalkozók), ellensúlyt és kulcspártot keresnek a bal- és jobboldali monstrumokkal szemben, középen. Mindkét irányban nyitott, tárgyalás- és koalícióképes erőt. A tét: európai Magyarország.