"Sok csatavesztés után a háborút megnyertük" - interjú az ombudsmanjelölttel

Józanabbá vált a zöld mozgalmak hozzáállása, belátják, hogy nem tévedhetetlenek - mondja Fülöp Sándor (50 éves), akinek a véleményére a környezetvédelmi szakma szerint érdemes figyelni, akár őt nevezi meg lapzártánk után az államfő a jövő nemzedékek ombudsmanjának posztjára, akár nem. (Mint szerdán kiderült, őt nevezte meg - a szerk.)

HVG: Sokan a pokolba kívánják a "minden ellen tiltakozó" zöld mozgalmárokat, közben ritka ötpárti egyetértésben törvény született a jövő nemzedékek világszerte ismeretlen országgyűlési biztosáról, mely tisztségre, úgy tudni, ön is esélyes. De már megbocsásson: újabb fogatlan oroszlán az egyre csak gyengített zöld hatóságok mellett?

Fülöp Sándor

A budapesti Védegylet, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Levegő Munkacsoport, valamint a győri Reflex civil szervezetek által december elején zöld ombudsmanként Sólyom László köztársasági elnök figyelmébe ajánlott környezetvédelmi jogász, pszichológus az angol nyelvű rövidítésével EMLA-ként emlegetett, alapítóként általa is jegyzett Környezetvédelmi Menedzsment és Jog Egyesület igazgatói posztját hagyná ott az új megbízatás esetén. Az 1982-ben a Fővárosi Főügyészségen munkába állt, az ELTE-n végzett Fülöp 1989-ben a Legfőbb Ügyészségen Györgyi Kálmán legfőbb ügyész ötletére evezett a környezetvédelmi jog vizeire, ahol - a Ruttner Ügyvédi Irodánál töltött egyéves kitérő után - végleg le is horgonyzott.

F. S.: Úgy tekintek erre, mint afféle Szent László-törvényre. A jogelmélet szerint azért büntették akkoriban kézlevágással a lopást, mert elviselhetetlenül gyakori volt. Most pedig talán a környezeti problémák sokasodnak annyira, hogy a döntéshozók fontosnak tartottak egy - elismerem, sokadik - jogintézményt is létrehozni ezek megoldására. Az meg örvendetes, hogy felfigyel a világ egy-egy hazai jogi kezdeményezésre, mint ahogy delegációk sora tanulmányozta az 1992-es, páratlanul liberális adatvédelmi törvényt, amely sokat segített a környezeti adatok kiadásáért vívott csatáinkban.

HVG: De mi végre a csodálatos jogi építmény, ha azon belül rendetlenség van, a szabályok betartatására nincs erő? Nem pótcselekvés a jogalkotás?

F. S.: 1992 óta több mint hatszáz környezetügyi képviseletet látott el - a civil szféra számára ingyen, önkormányzatoknak önköltségi áron - nonprofit egyesületünk, az EMLA. Nagyon is látjuk, mennyire le vagyunk maradva a jogelvek érvényre juttatásában. De ne essünk át a ló másik oldalára! Ha van jogszabály, legalább van minek a betartását számon kérni, s az így előbb-utóbb életre kel. Ehhez persze szervezkedniük kell a civileknek, ami nagy energiák bevetését igényli. De ebben nincs is hiány, az országgyűlési biztosok hivatalához - zöld ombudsmani poszt nélkül is - évi mintegy hatszáz környezetvédelmi tárgyú bejelentés érkezik. Ha ezeket feldolgozza a hivatal, azzal fejleszti majd a joggyakorlatot, segíti például a tíz területi zöld hatóságot, hogy egységes elvek szerint döntsenek, ne lehessen megtenni az egyik megyében azt, amit másutt szigorúan bírálnak el.

HVG: Tegyük hozzá: talán azért is, mert az egykor a hatóságok közötti havi szakmai konzultációkat bő egy évtizede megszüntette a szaktárca.

F. S.: Ezeket az ellentmondásokat már több ügyészségi jelentés is szóvá tette. Az új ombudsmannak nyilván éppen az lesz az egyik - talán a fő - feladata, hogy ide-oda cikázzon az érdekelt felek, hatóságok, döntéshozók között, és segítse az egységes joggyakorlat kialakulását. Még az 1990-es évek elején a minnesotai legfőbb ügyészségen láthattam, hogy az efféle, látszólag bürokratikus típusú háttérmunkában milyen tág lehetőségek rejlenek. Az ottani legfőbb ügyész a szennyezésen kapott cégeknek olykor peren kívüli egyezséget ajánlott, azzal, hogy a várható presztízsveszteség és büntetés helyett inkább maguktól tegyék meg a civilek által is követelt intézkedéseket, ami - épp e zöld nyomás segítségével - gyakran sikeres is volt.

HVG: Idehaza más a környezeti csatározások kultúrája...

Fülöp Sándor © Bánkuti András

F. S.: Ez igaz, de sok változást tapasztalok. A rendszerváltás után sokáig az volt a civil mozgalmak stratégiája, hogy totális győzelmet akartak: "ne épüljön, szántsák föl, vessük be sóval", legyen harc az utolsó csepp vérig. Mostanra józanabb lett a hozzáállás, jobban becsülik a részeredményeket. Mondjuk azt, ha mégis megvalósul a beruházás, de létesül egy zajvédő fal vagy egy korábban nem tervezett légszűrő. Vagy az is megnyugtatja a kedélyeket, ha a helyi lakosság képviselői maguk ellenőrizhetik a környezeti mérőműszereket. Többéves háborúskodásnak tudtunk véget vetni azzal a javaslatunkkal, hogy a környékbelieket zavaró zajt okozó - amúgy környezetvédelmi tevékenységet, hulladékhasznosítást végző - cég a "hivatalos" zajmérés helyett a helyiek képviselőit is bevonva végezte a méréseket, majd megegyeztek a teendőkben.

HVG: Vagyis az említett amerikai példától eltérően éppen a hatóságok kikapcsolásával született meg az alku?

F. S.: Igen, a környezetvédelmi felügyelőséget utólag értesítették a felek, s szentesíttették a megoldást. Az a bizonyos kultúra, jogi háttér bizony a mai napig nehéz terep a közösségi érdekérvényesítéshez. A hatóságok ugyanis többnyire nem szövetségest látnak a civilekben. Sőt. Egy időben például több pert is elbuktunk, mert nem tudtuk érvényesíteni a zöld szervezetek részére amúgy 1995-ben elfogadott környezetvédelmi törvényben is megadott úgynevezett ügyféli jogállásunkat. Hol a "kekeckedő" zöld szervezet státusát vitatták, mondván, hogy az nem is társadalmi szervezet, hol azt, hogy az ügy nem környezetvédelmi ügy vagy a döntés nem érdemi. Így aztán nem is tárgyalta érdemben a bíróság egy-egy környezetvédelmi engedély elleni keresetünket (egy ilyen ügyünk az unió luxemburgi bírósága előtt van). Aztán áttörést hozott a Legfelsőbb Bíróság 2004. évi 1. számú jogegységi döntése, e szerint ha szakhatóságként szerepel egy eljárásban a környezetvédelmi hatóság, akkor az egyértelműen környezeti ügy. Így a sok csatavesztés után a háborút megnyertük. Erre válaszlépésként kormány- és tárcarendeleteket hoztak, miszerint a zöld hatóságokat egyes engedélyezési eljárásokba nem szakhatóságként, hanem "szakértő hatóságként" kell bevonni, akkor pedig ugyebár a zöld szervezet mégsem ügyfél... Holott a közigazgatási eljárásról szóló törvényben "ilyen állat nincs", de - például a sztrádák, a kiemelten fontosnak minősített beruházások engedélyezésének meggyorsítására - mégis bevezette a kormányzat. A civilek persze nem adták föl, több jogi eljárást is indítottak e sajátos "jogfejlődés" ellen.

HVG: Azért nem is lehetnek pervesztesek, mert netán nincs igazuk?

F. S.: Nyilvánvaló, hogy a zöld mozgalmak, a helyi közösségek sem tévedhetetlenek. De nekem, ügyvédként, nem az a feladatom, hogy mérlegeljem, kinek van igaza. Az a bíró dolga. Nem is hiszek abban, hogy bonyolult környezeti ügyekben létezik egyetlen, megfellebbezhetetlen, objektív igazság. A mi egyesületünk 15 év óta vallja: nehogy már a mi mérlegelésünkön, meggyőződésünkön múljék egy-egy közösség sorsa! Segítünk környezeti ügyben annak, aki hozzánk fordul.

HVG: Így eshetett meg, hogy két szomszédvár vitájában az önök jogi segítségével nyert az egyik, s maradt hoppon a másik. Például Szalánta tiltakozása miatt nem épülhetett veszélyeshulladék-égető a baranyai Garé mellett, és Zsáka ellenérzésének nagy szerepe volt abban, hogy Vekerd is elesett a várható adóbevételektől, amit ott egy akkumulátorfeldolgozó odatelepülésétől reméltek. Miközben Magyarországon kevés a korszerű égető, a használt akkukat meg egyáltalán nem hasznosítják idehaza, egy részüket például egy osztrák síterep mellé, Arnoldsteinbe viszik...

© Bánkuti András

F. S.: Szerintünk az elsődleges szempont, hogy ne keletkezzék ilyen nagy mennyiségű hulladék. A konkrét esetben: a vekerdi határban védett természeti területre kívánták elhelyezni az üzemet. Nem is értem, hogy egy 4 milliárd forintos beruházást miért nem készítenek elő alaposabban. Csak kellene hogy fussa egy mérnökre, jogászra, aki körülnéz a terepen - jogi és közhangulati szempontból egyaránt. Ez utóbbi sem mellékes, vannak ugyanis olyan mértékű szembenállások, ahol semmi esélye a békés közvetítésnek - a tokaji világörökségi területre tervezett egyes beruházásokkal is ilyennek tűnik számomra a helyzet.

HVG: Azt azért nehéz elfogadni, hogy a Szalántával közös tanácsba kényszerített, a rendszerváltás után újra önállósult Garé részben azért vesztett el egy lehetséges községfejlesztési eszközt, mert az egykori anyatelepülés ezúttal is erősebbnek bizonyult. Mint ahogy világszerte is a környezetkárosító beruházások az önvédelemre kevésbé képes közösségek közelébe kerülnek - a gazdagabb Észak-Olaszország hulladéka például Nápolyba.

F. S.: Ez a szakirodalomban környezeti igazságtalanságként ismert jelenség vitathatatlan tény. A mi egyesületünkön belül is vita volt arról, miért nem alkalmazunk előzetes szűrést, mielőtt képviseletet vállalunk. Tekintélyes elnökségi tagunk lépett ki emiatt. Mégis azt gondolom, a környezeti demokrácia olyan alapérték, amit jól tettünk, hogy erősíteni igyekeztünk. A vitatott garéi ügy kapcsán a saját bőrünkön is tapasztaltuk az 1990-es évek derekán, milyen következményei lehetnek ennek: egyik egyetemi tanár elnökségi tagunkat "magas helyről" megfenyegették, ha még egyszer megfúr fontos, kormánypénzekből is finanszírozott beruházást, lesheti, mikor kap ő vagy intézete állami megbízást. Hatalmi tényezővé nőtte ki magát a civil szféra, ezért is próbálják olykor letörni a szarvait a döntéshozók.

SZABÓ GÁBOR