Bayer-ügy: visszautasítják PLT kommentárját

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Fekete György mentálpedagógus, történelemtanár, Gábor György vallásfilozófus, és Szalai Erzsébet szociológus külön-külön írt, bíráló hangvételű reagálását Papp László Tamás Bayergate - Zsidózás kontra intellektuális lincskampány c. kommentárjára. Mindhárman aláírták a Széles Gábornak címzett nyílt levelet, Gábor György a levél írásának egyik kezdeményezője volt.

„Pestiesen szólva, ügyes!” – mondhatnánk Papp László Tamás véleményét (Bayergate. Zsidózás kontra intellektuális lincskampány,hvg.hu,2008.március 28.) olvasva arról a felzúdulásról, amelyet Bayer Zsolt zsurnaliszta nyílt zsidózása keltett. Mivel azonban komolytalankodást messze nem érdemlő témáról van szó (méghozzá olyan országban, ahol néhány évtizede állampolgárok tömegei ellenkezés nélkül viszonyultak zsidó polgártársaik tömegeinek lealacsonyításához, kirablásához és végül lemészárlásához), javaslom – most – elhagyni a szerző tollforgató képességének méltatását. Ehelyett gondoljunk bele a cikk vitatható állításaiba, amelyekkel a dolgozat jegyzője alátámasztja a vizsgált aláírásgyűjtés elutasítását, „kontraproduktívnak” értékelve azt.

PLT egyetértően idézi Fehér Ferenc filozófust: „mint zsidó sem szeretem, hogy a másik embert antiszemita érzésének kinyilvánításában az béklyózza, hogy kirúghatják érte állásából. Természetesen szeretném, bár nem hiszek benne, ha az antiszemitizmus, mint érzés megszűnne. De semmiképpen nem akarom azt, hogy antiszemita érzésű polgártársaim szünet nélkül fenyegetve legyenek ezért az érzésükért. Ahogy én sem kívánok fenyegetve lenni bármilyen érzésemért.” Nos, a hivatkozás igencsak billeg. Tudniillik e sorok kifejezetten általános megfogalmazások. Konkrét ügyre alkalmazásukkal tehát szerfelett vigyázni kell. Mert Bayer nem akármilyen kenyérkereseti pozícióból követett el akármit, hanem egy országos napilap (jelesül a Magyar Hírlap) főmunkatársaként vétkezett. Olyasmit cselekedett, mintha a buszvezető azzal szórakozna, hogy le- és felszálláskor szándékosan az utasokra csukná az ajtókat, s ezen még jókat röhögne a mikrofonba…

Vagyis Bayer tette – az antifasizmust jogi szabályozással magáénak valló demokráciában! – rendkívüli módon ellentmond az adott szakma alapkötelmeinek. Ennél fogva megítélésében az szintén közömbös, hogy – hasonlatunkban – a járgány köz- vagy magántulajdonba sorolható, illetve kormányosa köz- vagy magánalkalmazottnak számít (így hiába hozakodik elő ezzel a körülménnyel PLT). Ráadásul már az érintett „szakszervezet” (pontosabban hivatásrendi szerveződés: esetünkben a MÚOSZ) is csatlakozott a kifogásolt tiltakozáshoz. A bírálat másik fő érvét jelentő üdvhadsereg-képpel, illetve addiktológiai utalással („Az ilyenfajta aláírásgyűjtő ellenállás körülbelül olyan hatékony, mintha transzparensekkel vonulnánk a kocsma elé, rajta a felirattal: ’Tiltakozunk az ellen, hogy maguk részegek!’”) ugyanez a téváltalánosítás a gond. Hiszen profi sofőrünk a munkavégzése alatt részegedett le.

Megint csak a konkrétság követelménye merül föl, amikor szerzőnk nem talál kivetnivalót Landeszmann György főrabbi valamikori pár szerencsétlen mondatának Széles Gábor nagytőkés laptulajdonos – Bayer munkaadója – által történt fölemlegetésében (aki ekként próbálta kettőjük felelősségét elkenni a botrányban). Mert – kérdezhető – egy újságíró kisasszony tapintatlan faggatódzásán (valami olyasmit kérdezett, hogy állít-e otthonában karácsonyfát?) felfortyant zsidó egyházfi ügyetlen feleletével (amiért különben az elkövető nyilvánosan bocsánatot kért), miképpen indokolható Bayer Zsolt közártalmas kulturálatlansága? Egyébként meg ilyen módon mentegetni valamit úriemberhez nem méltó, és jogilag „kontraproduktív”.

Csóválhatjuk fejünket egy neves történészünk minden valóságtartalmat nélkülöző jellemzésén is. PLT ugyanis a részéről kritizált tiltakozó megmozdulást hiteltelenítőnek minősíti, mivel „a Gulag szörnyűségeinek relativizálásában imponáló érdemeket felmutató Krausz Tamás” a demonstráló „figurák” (sic!) között lehet. „Aki nem tud arabusul…” illik ide. Hiszen éppen Krausz Tamás, az ELTE Ruszisztikai Központot, a Kelet-Európai Történeti Tanszéket irányító tanszékvezető egyetemi tanár, a történettudományok doktora, röviden Krausz professzor az a baloldali értelmiségi, aki a baloldalon nem megszokott elkötelezettséggel lép föl mindennemű antiszemitizmussal szemben, aki nem osztályszemléleten fanyalog, amikor zsidóként bántott-üldözött embertársairól van szó. Ő az, aki - szaktörténészi közhely következik - a hazai (és nemzetközi!) történettudományban egyik alapmunkának számító művet szerkesztette (részben írta is) a szovjet lágerekről. (Gulag. Pannonica Kiadó, 2001) Ellenben Auschwitzot tényleg soha nem engedte relativizálni Krausz Tamás. Ez a baj vele?

Én megértem, hogy a hvg.hu érzékeny a tőke szabadságára, különösen, ha egy nagytőkés (Széles Gábor) politikai akaratának szabadsága a tét. Elnézést kérek, amennyiben igaztalan megállapítást írtam le, de ellenállhatatlanul kikívánkozott. Nem beszélve arról, hogy nem tudhatjuk, miből, mikor és hol kel ki az újnáci cserebogár. Legalábbis a történelmi tapasztalatok alapján.